Boldog Melankólia

Toxic

Az emberek maguknak akarnak jót,
De sosem látják elmenni a hajót.
Nem érzik azt, amit a másik belül,
Csak törnek előre, szentségtelenül.

Nem számít többé a valóság se,
Hazudnak, hogy ne tudja más e
Hamis szavak valódi jelentését,
Így tiporják sok ember érzését.

Szét marja majd őket legbelül,
Míg a lélek el nem fárad és kiürül.
Ekkor majd rájönnek hogy mit tettek,
Késő bánat, addigra ti elfeledtek

Vagy mégsem, mert sose hagyom,
Hogy szíveteken ne üljön gyom.
Leszek az agyad legsötétebb zuga,
Vagy akár a démonod egyik huga.

Megvádoltok alaptalan hazugsággal?
Fenyegettek bentlakozó barbársággal?
Csak az ordít kinek fájdalma van és fél
Csak várjatok míg üt az óra, eljő az éjfél.

Fájdalom és félelem a saját hazugság
Tengeredben folyt majd meg téged,
És majd nem érti meg mi ez a bússág,
Miért nem lel a lelked békét végleg?!

Tudod mért, régi kedves barátom?
Mert én majd akkor is ott várom
A lelkedben, és kísértelek téged,
Hogy hazugságaid feleméssze a véred.