A Kígyó Története

15. Fejezet

Amy egész éjjel alig aludt és rémálmok kísérték, így másnap reggel nyúzottan ébredt. Reggelizni is alig tudott, szüleivel pedig egy betűt nem beszélt. 

Kicsivel dél után aztán hoppanált Regulushoz, aki először meglepődve fogadta, majd leesett neki, hogy a lány miért van ott.

- Akkor valószínűleg ezért sajog a jel. - dünnyögte.

Amy nem szólt semmit, csak csöndben ült Reg ágyán és meredt maga elé. Legszívesebben ott helyben elsüllyedt volna, hogy Voldemort még csak a föld színén se találja meg sehol. De tudta, hogy akkor a barátai és a szülei bánják meg. Muszáj volt megtennie. Már értette, Reg és Brian min mentek keresztül cirka egy évvel korábban. 

- Én is hasonlóan reagáltam, amikor megkapta a jegyet. - kezdte Regulus - Az elején a tudat is nagyon rossz volt, hogy az a jel ott virít a karomon, de az idők alatt megbékéltem vele nagyjából. Továbbra sem nézegetem szabadidőmben és takarom, ahogy csak tudom, de beletörődtem, hogy az nem jön le onnan.

Amy továbbra sem tudott mit mondani, de hálás volt, amiért barátja próbálta benne tartani a lelket több-kevesebb sikerrel.

Amint Brian is megérkezett, a trió már hoppanált is. Amy számára egy ismeretlen, óriási kúria kapuja előtt álltak. Brian odalendítette a sötét jegyet birtokló karját, amire a kapu kinyílt, és a trió elindult a hosszú, sövénnyel körbevett ösvényen. Amy a legjobb tudását latba vetve próbált nem láthatóan remegni, de nem igazán jött össze neki. Pláne, amikor belépett a hatalmas kúria ajtaján és egy hatalmas asztalhoz érve megpillantott minimum húsz, fekete taláros embert. Köztük felismert olyanokat, mint Bellatrix Lestrange vagy épp Lucius Malfoy, akikkel már volt balszerencséje találkozni. 

Amy néma csöndben ült le Regulus és Brian közé, tekintetét az ölében heverő kezeire függesztette, és egészen addig meg nem szólalt, amíg a kandallóban fel nem lángolt a zöld színű tűz, és kilépett rajta a kígyóarcú Voldemort. A lány nyelt egyet és megpróbált nyugodtságot magára erőltetni. Vele szemben egy szalmaszőke hajú, tizenhat éves forma fiú ücsörgött, aki láthatóan próbálta elfojtani vigyorát.

Voldemort megköszörülte a torkát, amire olyan néma csend lett a helyiségben, amire még McGalagony professzor sem volt képes.

- Nos, ma azért gyűltünk itt össze, hogy beavassuk az újoncokat, akik sorainkhoz kívánnak csatlakozni. - mondta ünnepélyes hangnemben.

Amy-nek kedve lett volna a szemét forgatni a kijelentés hallatán, de inkább nyugton maradt, tekintetét pedig az asztallapon tartotta.

- Akinek még nincs meg a Sötét Jegye, kérem, jöjjön ide hozzám. - mondta sziszegve Voldemort.

A lány egy mély levegőt vett, majd elsőnek felállt és odasétált a rettegett feketemágushoz. Még hárman követték, köztük a szalmaszőke hajú fiú is, akinek a kezdeti boldogsága már rég eltűnt.

- Nos, van-e önként jelentkező, aki kezdené? - tette fel a kérdést Voldemort.

Amy egy pillanatig habozott, majd erőt vett magán, és előrelépve felpillantott a varázslóra.

- Én kezdeném, Nagyuram. - nézett Voldemort vörös szemeibe a lány.

Amy látni vélt egy halovány mosolyt a varázsló penge vékony ajkain, de szinte a másodperc tized részéig volt ott, majd el is tűnt. A lány kinyújtotta a bal karját, amit Voldemort meg is ragadott jó erősen. A lány majdnem felszisszent az erős, jéghideg érintéstől, de ahogy feketemágus pálcája hirtelen belenyomódott a lány bőrébe, Amy annyira meglepődött, hogy elfelejtett felszisszenni.