4.

1.6K 131 29
                                    

-[Név]-chaaaan! Akaaashiii! -hallottam meg Bokuto hangját. Fáradtan emeltem fel fejemet a padról és a bagoly irányába fordultam.
-Neked is szia. -mondta a feketehjú hűvösen.
-Mit szeretnél? -néztem unottan.
-Mesélni! Hogyhogy mit? Életem legjobb randijáról! -nézett értetlenül. Tehát ki tudja hány perc szenvedés egy jó kis irodalom előtt.
-Oh, igaz. Na hadd halljam. -erőltettem magamra egy mosolyt. Akaashi csak sóhajtott, majd szerintem úgy tett mintha figyelne.
-Szóval... Amúgy tökre ügyes volt Rin. Nem? Szerintem tehetséges nagyon... -nézett álmodozva.
-Aha, igen. -haha. Mintha két ballába lenne.
-Ja, nagyon. -nézett Akaashi azzal a tipikus 'kajak?' fejével a hős szerelmesünkre, aki látszólag nem vette észre, hogy nem igazán ugrunk ki a gatyánkból a lány 'tehetsége' miatt.
-Na tehát. Ugye elmentünk fagyizni. Én vaníliásat kértem, ő pedig epreset. És aaah, olyan aranyosan eszi a fagyit. Aztán cseréltünk, és szerintem innentől kezdve az epres lesz a kedvencem. -csillogott a szeme. -És tök cukikat mondott, meg... -és innen fokozatosan halkult el a fiú hangja. Csak azt láttam, hogy tátog.
Nem ismerem ezt a Rint. Nem szimpatikus. De hiába fogom utálni. Hiába akarom majd azt, hogy tűnjön el -igaz, már most azt akarom-, nem fog. Mert Bokuto szereti. Tetszik neki. És nekem az a fontos, hogy ő boldog legyen.
-...an! [Név]! -lengette meg a kapitány arcom előtt a kezét.
-Huh? Mi? -ocsúdtam fel gondolataimból.
-Oh, bocsánat. Csak fáradt vagyok. Keveset aludtam. -döntöttem oldalra a fejem. -Mit is mondtál? -néztem rá.
-Azt kérdeztem, hogy szerinted hova vigyem el? Te is lány vagy, hátha tudsz tippet adni. -vakarta meg a tarkóját. Akaashi észrevétlenül megsimogatta a karom, ami nagyon jól esett.
-Uhm. Izé.... Hát, nem is tudom. Vidd el vidámparkba. Vagy vidd el sétálni. -vontam vállat.
-Nem is érdekel ez téged! -fordította el sértődötten a fejét.
-Persze, hogy érdekel. -sóhajtottam, majd eszembe jutott valami.
-Akkor megmondom hova vidd el. Ahol lakom, onnan van negyed órára egy kis erdő. Tőled huszonöt perc szerintem. Menjetek el oda. Sétáljatok a kitaposott úton, mondhatni a főúton, majd elértek egy kereszteződéshez. Mindig jobbra forduljatok, csak a legutolsó kanyarnál balra. Majd meglátod mire gondoltam. -mondtam semleges hangon.
-Értem! Biztos tetszeni fog neki! Köszi [Név]! Te vagy a legjobb! -kiáltott, azzal kiugrált a termünkből.
-Mibe fogadok, hogy az a kedvenc helyed? -sóhajtott mellettem Akaashi. Unott képpel vállat vontam.
-Jobb lesz, hidd el. Csak idő kérdése. -mosolygott rám biztatóan a fiú.
-Ha te mondod. -döntöttem vállára a fejemet.
-Amúgy képzeld, tegnap rám írt, hogy mi volt a baj, mer látta, hogy sírok.  De elég gyorsan túllépet rajta. Pláne, úgy hogy azt válaszoltam, hogy semmi bajom. -mondtam halkan. -Dehát... Nincs mit tenni. Őszintén remélem, hogy Rin nem fogja átcseszni. -sóhajtottam.
-Remélem tudod, hogy azért mert szomorú vagy és láttalak sírni, attól még nem tartalak gyengének. -mondta a fiú, mintha csak olvasott volna a gondolataimba. Szemöldökömet felvontam, majd egy kedves, szívből jövő mosolyt küldtem felé.
-Szerinted tényleg elfognak menni az erdőbe? -könyököltem fel.
-Nem tudom. Ahogy Bokutot ismerem. -ingatta meg a fejét.
-Olyan hülye vagyok. -nyöszörögtem, ám önsajnáltatásomat a terembe belépő irodalom tanár zavarta meg. Természetesen az első órát sikerült végigszenvednem, amit a sensei nem nézett jó szemmel, mert többször is szúrós pillantást vetett rám.

Miután kicsengettek, fáradtan dőltem hátra a székemen.
-A következő föci. Tudsz majd aludni. -vette elő Akaashi a cuccát.
-Jaja. Ébressz fel, majd ha gyanús vagyok neki, vagy valami. -mondtam, azzal nem törődve az óra elején megszokott üdvözléssel, karomra hajtottam a fejemet és öt másodpercen belül elaludtam.

-[Név]! Gyere ebédelni. -nézett rám Akaashi.
-Nem akarok. Nem vagyok é- Basszus! Gyere vissza! -sziszegtem a fiúnak majd visszarántottam magam mellé, ugyan is épp akkor pillantottam meg Rint és Bokutot, ahogy együtt ebédeltek.
-Szerintem te se szeretnéd, hogy invitáljon minket egy közös ebédre. -magyaráztam meg cselekedetemet értetlen arcát látva.
-Áh. Hát akkor ez esetben irány az udva-
-Akaashiiiii!
-Találj ki valamit! -pánikoltam be.
-Maradj itt, mindjárt jövök. De az ebédet akkor sem úszod meg. -mondta, azzal elindult a bagoly felé. Idegesen néztem a feketehajút, amint épp elintézte, hogy ne kelljen együtt ennünk. Pár perc elteltével már jött is vissza.
-Keijii! Szuper vaagy! -ugrottam a nyakába. -Oh, bocsi! Akaashi. -nevettem aprót.
-Jó a Keiji is. -legyintett.
-Mit mondtál neki? -kérdeztem kíváncsian.
-Hogy papírokat kell elintéznünk, szóval irány a tanári. Pár percig ácsorgunk és szedünk majd valahonnan papírt. -mondta.
-Mi lenne velem, ha te nem lennél! -öleltem meg mégegyszer.

Te és Én (Bokuto x Reader)Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon