Tatjána és Léna - A Valrynida-saga, 1. rész

1. fejezet - Indulás az ismeretlenbe

Mu Ran u. 1633. május 22., hajnali 3:00. Gardenbourg partjaitól 150 kilométerre egy teherhajó vízre bocsájtott egy motorcsónakot, amely egyenesen az elfeledett ország felé vette az irányt.

- Uhlding! – szólalt meg a rádió a csónakban. – A központ jelentést kér. Vége.
- Itt Uhlding. Most indultam el a célterület felé. A pontos idő 3:02, az időjárás szeles, de nem viharos. A széljárás nyugat-keleti irányú. Vége.
- Vettük. Számításaink szerint 5:30-ra ér a célterületre. Ne feledje, hogy senki nem tudja, mi vár magára ott, a műholdfelvételek nem segítenek sokat egyelőre. Minden nap jelentést kérünk rádión pontban 19:00-kor. Vége.
- Vettem. Vége.
- Még valami. Legyen maga az első, aki élve vissza is tér onnan. Ez eddig senkinek nem sikerült. Maga most egy nagy lehetőséget kapott, használja ki. Vége.
- Uhlding kilép. Vége.

Való igaz, Tatjána Uhlding nem mindennapi küldetést kapott. Egy régóta elfeledett, rossz hírű területet kellett felfedeznie és ha sikerrel jár, nemzeti hős válik belőle – sőt, világraszóló szenzációvá válik. Legalábbis az a csapat, akiknek a dublőre.

Amikor Kartenland elnöke, Georg Sturmheim bejelentette, hogy missziót indít Gardenbourg felfedezésére és erre nem sajnálja országa pénzét, a világ egy emberként döbbent meg. Hiszen onnan a legutolsó hiteles feljegyzések körülbelül 2000 évesek, azóta csak homályos mendemondák keringtek mágiáról, démonokról és más szokatlan dolgokról. Számos felfedező indult ez idő alatt arrafelé, de egyik sem tért vissza, még palackposta se maradt utánuk. Gardenbourg egy óriási homályos foltként szerepelt minden térképen – pontosabban a legújabbakon nem. A nemrégiben felbocsátott műholdaknak köszönhetően már képesek voltak a térképészek az egykori gardenbourgi partokat is körberajzolni, így a terület földrajza alapszinten már rendelkezésre állt. Csak az volt a kérdés, hogy azon belül mi merre található.

A hullámok még magasak voltak ilyenkor, a csónak pattogott a vízen, Tatjánának pedig csak az járt a fejében, hogy közben hogy alhattak azok, akiket képviselt. Mielőtt az olvasó valami szépre gondolna: Tatjána Uhlding neve a hírekben sehol nem szerepelt, helyette egy hattagú „hősbrigád" volt látható minden felületen. Fantáziátlanul úgy nevezték el őket, hogy Kartenland Szupercsapat, vezetőjük pedig maga az elnök fia, a még csak 18 éves Anton Sturmheim volt. Az volt a terv, hogy Tatjána részletes napi beszámolói alapján egy még izgalmasabb történetet írnak meg és játszanak el otthon, az ország legnagyobb filmstúdiójában, majd ezt vetítik le kéthetente a mozikban.

Tatjána felkészítését senki nem vette félvállról – sem a hadsereg, sem maga az alany. Két év alatt az addig sem ügyetlen katonalány számtalan túlélési fogást, közelharc-stílust és idegen nyelvet sajátított el, úgy tűnt, készen áll az éles bevetésre. A kihajózás előtti utolsó este még levágatta a haját, hogy az állvonalához illeszkedjen, de a bal szemét eltakaró tincseket magán hagyta.

Másnap reggel Kartenland és a környező országok összes riportere és fotósa a caldiai kikötőben volt, hogy megörökítse a kihajózást. Pontosabban a Szupercsapat kihajózását, melyet Antonon kívül éppen aktuális sztárok alkottak – filmcsillagok és színészek, akik így stabil munkát kaptak előreláthatólag évekre. Egyikük így nyilatkozott az újságíróknak: - Ez egy fantasztikus lehetőség, hogy Kartenland erejét és úttörő szellemét megmutathassuk a világnak. Egyáltalán nem aggódom, hogy mi vár minket odaát, bízom a csapatban és vezetőjében, az ifjú Sturmheimben. Az elnök büszke lehet a fiára, hiszen győzelemre vezet minket és ezt a nép is láthatja szerte az országban! – Anton félszegen csak annyit tett hozzá: - Bármi is vár minket, készen állunk rá. Előre Kartenlandért! – A tömeg elkezdett tapsolni, majd együtt nézték végig, ahogy a hat „bátor hőst" elviszi egy hadihajó a horizonton túlra.

Eközben pár láthatárral odébb Tatjána már látta maga előtt a célját. A sötét, elvadult,bűzlő veszélyzónát, amit csak úgy hívtak: Gardenbourg.