Most Kezdődik.. (befejezett)

harmincötödik.

Szerda van, vagyis az idei év utolsó tanítási napja, ami egy igazi ajándék számunkra. Nálunk a téliszünet egy héttel hamarabb kezdődik, mint a többi iskolában, ezzel is kimutatva a "felsőbbrendűségünket", hiszen az elit gimnázium ezt is megteheti.

Már a délutáni próba felénél tartottunk, amikor tánc közben megszólalt Alec, amellyel engem totál kizökkentett és mindkét lábára sikerült rálépnem. Balszerencséjére hétfőtől már magassarkúban próbálunk. Eddig sosem beszélgettünk tánc közben, tehát ezt magának köszönheti igazából.

- Oké, lennél szíves nem átszúrni a lábaimat azzal a szarral? — kérdezte eltorzult hangon.

- Bocsi — préseltem össze az ajkaim.

- Abba kezdtem bele, mielőtt megtapostál, hogy kaptam pár levelet a szomszédoktól — grimaszolt.

- Milyen leveleket?

- Eleinte még egész kedveseket.. Most egyre inkább fenyegető leveleket — ledöbbenve bámultam a fiúra. — Úgy néz ki nem teljesítettem az amerikai állampolgári kötelességeimet, illetve egy igazi áruló vagyok és még sorolhatnám — csóválta a fejét.

- Oké, lennél szíves végre kibökni a lényeget?

- Nem díszítettem fel a házat.

- Tessék? — háborodtam fel én is akárcsak nagy valószínűséggel a szomszédjai.

- Oké figyelj.. Mégis miért vegyek egy halom felesleges kacatot, csak hogy rádobáljam a házra, ha úgyis egyedül leszek?

- Én azt hittem a húgod nálad töltheti a szünet egy részét — bámultam rá értetlenül, mire keserűen elmosolyodott.

- Annak a tervnek lőttek. Anyám és az a barom úgy döntött a kiruccanásukra magukkal viszik Lucyt is és csak január 4.-én jönnek haza — a fiú szemében fájdalom villant.

- Nagyon sajnálom — mondtam neki őszintén, mire megrántotta a vállát. — Oké, gondolom egy csepp kedved sincs hozzá, de ha nem akarod, hogy a szomszédok fáklyákkal és vasvillákkal kergessenek ki a városhatárig, akkor el kell mennünk vásárolni.

Erre csak az égbe emelte a tekintetét és sóhajtott egy nagyot. A beszélgetés kettőnk között szerencsére itt befejeződött és végre tudtam a lépésekre koncentrálni, mert az elmúlt pár percben egy-két dolog másabbul nézhetett ki, mint kellett volna.

A próba után utunk a helyi lakberendezési áruházba vezetett. Kicsit szégyellem magam, de jó pár dekoráció bekerült az én kosaramba is. Igen, elég nagy baromság volt egyáltalán kosarat is hoznom, de a tudatalattim emlékeztetett, hogy nincs önuralmam és a cuki rénszarvasok a gyengéim.

Végül egy egész bevásárlókocsit megtöltöttünk lényegében haszontalan holmikkal. Szert tettünk mindketten a világ leghasznosabb tárgyára is. Ez nem volt más, mint egy apró projektor, ami a házra vetít karácsonyi fényeket, attól függően mit állítunk be, legyenek azok hópelyhek vagy cikázó fények. Ennek a lényege, hogy tökéletesen helyettesíti a 200 méternyi égősort.

Lehet furcsa, de a szülinapi buli óta nem voltam a fiú házában, ezért kicsit izgulni kezdtem. Már azon az estén sejtettem, hogy egyedül lakik itt.

A többieket nem akartuk megint terhelni az órákig tartó munkálatokkal, főleg mert a mai próba elég hosszúra és keményre sikeredett, ezért ketten álltunk neki a dekorálásnak. A kis projektor és az égők hiánya jelentősen megkönnyítette a dolgunk, a közeledő hóvihar viszont semmi jóval sem kecsegtetett. 90%-ban elkészültünk, amikor bekényszerültünk a házba. Rettentően hideg volt kint, a hó egyenesen szakadt és a szél is baromi erősen kezdett fújni. Mázli, hogy a nagyobb, földbe rögzíthető tárgyakkal végeztünk, a többit ugyanis biztosan felkapta volna a szél.