Save Me /BEFEJEZETT/

25.

Másnap a falióra monoton kattogására összpontosítottam miközben minden erőmmel azon voltam, hogy ne haljak meg az unalomtól. Drága barátnőm úgy döntött, hogy nem jön ma be, ezzel pedig teljesen egyedül hagy engem ebben az Istenverte épületben. Ennek ellenére nem tudtam hibáztatni és számokérni, hiszen Linda lebetegedett és az ápolása végett maradt otthon. Viszont nekem a kimaradt évek alatt berozsdásodott a kamuzó képességem, ezért semmiféle hihető kifogással sem tudtam előállni a szüleimnek annak érdekében, hogy én is megússzam ezt a napot.

-Jó reggelt. -lépett be Mr. Adams a terembe.

Miután kiosztotta az önálló feladatokat, most én voltam az a személy, aki fejjel lefelé a padra hajolva próbálta a reggeli szúnyókáját folytatni azonban ez nem sokáig tarthatott mivel a tanárunk megzavart benne.

-Igen? -kaptam fel a fejem mikor hallottam, hogy a nevemen szólít.

-Lenne szíves végre kifáradni? -kérdezte elvesztve a türelmét.
-Maga is Mr. Collins.-tette hozzá.
A fiúval együtt ugyan olyan unottan álltunk fel és vettük az irányt az asztalához.
-Meg kell hagyni ügyes munka bár kétlem, hogy ezt közösen csinálták. Nem most kezdtem a szakmát és tanítottam már több ezer diákot. Ha páros munkát osztok ki maguknak akkor higyjék el, hogy teljes mértékben ismerem a képességeiket. Ezt pedig. -mutogatott a kezében tartott papírral. -Molly írta. Mr. Collins azt akarja, hogy a félévi jegye egyes legyen? Eddig semmiféle gond nem volt Önnel azon kívül, hogy az óráimon nem volt valami produktív de figyelmen kívül hagytam hiszen a beadandóival megvoltam elégedve. Azonban a tény, hogy a párjára hárította az összes feladatot, amit együtt kellett volna megoldaniuk, már elfogadhatatlan és bosszantó.

-Mégis miről van szó? -értetlenkedett Blake, én pedig akaratomon kívül a számba haraptam hiszen fogalmam sem volt, hogy a tanárunk számon fog kérni minket. Abban a hitben voltam, hogy végre leadtam a munkát és ezzel együtt egy hatalmas súly esik le a vállaimról.
-Mit írt meg egyedül és mire kapnék egyest?

-Az esszére. -válaszolta Mr. Adams kissé zavartan hiszen a fiú arcán tisztán látszott, hogy nem érti a helyzetet.
-Molly tegnap beadta nekem az összehasonlító dolgozatotokat.

-Ez igaz? -fordult felém hitetlenkedve a mellettem álló Blake.
-Ennyire nem bírsz megmaradni a közelemben?

-Nem, nem erről van szó.
-habogtam össze-vissza mivel halvány lila gőzöm sem volt, hogy milyen elfogadható választ adhatnék neki hiszen az igazságot, miszerint egyre többször zavarja össze az érzéseimet nem vallhattam be.

-De szerintem pontosan ez a helyzet.
-nevetett fel cinikusan majd a tanárhoz fordult. -Vállalom az egyest.
-jelentette ki és a helyéhez sétált.

-A reakcióját látva úgy érzem, hogy hátba szúrta. -suttogta Mr. Adams.
-Most az egyszer eltekintek ettől és elfelejtem, hogy ezt odaadta nekem. -csúsztatta elém a papírt.
-Viszont jövő héten már a KÖZÖS munkájukat szeretném olvasni.

-Rendben, köszönöm. -vettem el a lapot majd lehajtott fejjel igyekeztem vissza a székemhez. Nem tudtam megállni, hogy mielőtt leüljek Blake felé ne forduljak. Ő kifejezéstelen arccal nyomkodta a telefonját, ami a padon fekvő kezében volt.

Realizálnom kellett, hogy lehet túldramatizáltam a helyzetet. Az ég világon semmi sem történt kettőnk között én mégis lépéseket tettem az felé, mintha kerülném őt. Ezáltal pedig akaratlanul is elértem, hogy úgy fogja fel, mintha az apjával történt incidens okozta volna a döntésem. Azonban igazság szerint a saját érzéseim megakadályozása végett cselekedtem. A Tylerrel való szakításból sem sikerült még kilábalnom és a sérült lelkiállapotom nem akarom, hogy olyan valótlan gondolatokat keltsen bennem, ami túlságosan vonzó lenne számomra. Jelenleg legkevésbé egy újabb pofára esésre van szükségem.