Brad már egy fél órája a próbateremben van, amikor azon kapja magát, hogy - bár a kezében van a gitárja - csak bámul maga elé, mozdulatlanul. Sűrűket pislog, amikor elkergeti a gondolatot, hogy talán hibázott azzal, hogy ide hívta Amanda-t. Tulajdonképpen teljesen mindegy, egyszerűen nem bírta tovább. Bármi is történjen ez után, be kellett, hogy lássa, hogy nem képes nemet mondani a lánynak. Pedig Amanda valószínűleg most is csak szexet akar tőle. Brad gyomra fájóan beleremeg ebbe a gondolatmenetbe. Nem akar a nő játékszere lenni. De bárhogy is, muszáj volt kapnia a lehetőségen, hogy végre legalább lássa őt. És különben is... mi van, ha tényleg csak a sálját akarja vissza adni? Hát, ha így van, akkor biztos jót mulatott azon, hogy flörtölt vele és ide hívta üzenetben. Mindegy, ez van. Hamarosan úgy is kiderül.
Ujjai megtalálják a húrokat és éneklés nélkül kezd játszani a gitárján. Végre üres a feje és amíg Amanda-t várja, addig sem lepik el kéretlen gondolatok.
Több mint fél óra telik el, amikor a perifériájában látja, hogy a lány belép a terembe. Egy egyszerű, sötét farmer van rajta és egy szőrmés kabát. Bezárja maga mögött az ajtót és leveszi a sapkát a fejéről, így a szőke tincsei finoman keretezik a hidegtől kipirosodott arcát. Az ajtó előtt megtorpan és onnan néz a fiúra.
Brad, amikor megpillantja a lányt, nagyot nyel és abba hagyja a gitározást. Letámasztja a hangszerét és lassan feláll, majd Amanda felé sétál. A lány felakasztja a kabátját és beljebb lép. A magassarkú csizmájának kopogása töri meg a vágytól feszült csendet körülöttük. Valahol félúton találkoznak. A fiú zsebre dugott kézzel áll meg a lány előtt és mosolyogva tekint le rá.
A tekintetük épphogy egymásba fonódik, amikor mindkettejük szimbóluma halványan kezd ragyogni a ruhájuk alatt. A lány szíve vadul kalapál és forróság árasztja el az egész testét. Pár másodperc után már elnyílt ajkain veszi szaporán a levegőt és lefagyva áll Brad előtt. Csak nézi a fiú arcát és egy őrjítő sóvárgás keríti be a szívét az iránt, hogy ez a pillanat örökké tartson. Semmi más nem kell, csak Brad legyen.
A fiú gyengéd mosollyal az ajkain lassan a lány karja felé nyúl és finoman felgyűri a pulóverének ujját. Az Érzők szimbólumának fénye a lány csuklóján hirtelen utat tör magának. Vakító, puha sugaraival mindent betölt. Brad a szájához emeli a lány csuklóját és megcsókolja az Tisztán érzők jelét. A lány egész testében villámcsapás-szerű bizsergés költözik a mozdulat hatására. Amanda behunyja a szemeit és csak akkor nyitja ki, amikor a fiú közelebb lép és a karjaiba fonja őt.
- Hiányoztál... Királynőm - suttogja. Amanda túlságosan otthon érzi magát az ölelésben, ez nem vezet jóra.
Észbe kap és hirtelen eltávolodik, majd a korábban földre ejtett táskája felé nyúl és előveszi a fekete-fehér csíkos sálat. Brad felé nyújtja.
- Ez a tiéd - szól halkan, mire a fiú elveszi tőle a ruhadarabot és a kanapé karfájára dobja azt.
- Köszönöm - mormogja. A hangja most már sokkal tisztább, mint ahogy a tekintete is. A szimbólumaik már nem ragyognak és Brad arca is érzelemmentessé változott.
- Szívesen - szól halkan a lány és elmosolyodik.
- Gyere, ülj le! Kérsz valamit? Teát? - kérdezi Brad, majd a kanapé felé mutat. Amanda a hosszú combjait keresztezve foglal helyet. Brad is követi, de olyan távolságba, amit még biztonságosnak ítél. Legszívesebben már most agyoncsókolná a nőt, de mivel az előbb is visszautasította, így inkább úgy dönt, hogy tartja a távolságot. Valahogy kibírja még ezt a kis időt, amit Amanda itt tölt. Nem fordul felé a testével, helyette kényelmesen hátradől és épphogy csak arccal néz felé.
ESTÁS LEYENDO
Árnyak Könyve II.
Fantasía"A fény mindig bennünk van, és csak rajtunk múlik, hogy őrizgetjük, hogy ki ne hunyjon, vagy pedig tápláljuk, hogy másoknak is jusson belőle."
