Pokoli Mennyország

24.fejezet

Leander szemszöge
Mari felment a szobába, mi pedig ott maradtunk Jadeel.
- Nem értem mi jár a fejében. Magának keresi a bajt. Haza kéne mennie, nem pedig démonokkal szórakozni. - jelentette ki hirtelen Jade. - Adrien menj és beszélj vele. Egy iskolába jártok Marivel.
- Szerintem ez most nem jó ötlet. - mondtam neki. Jobb ha most nem akarják rábeszélni, hogy haza menjen.
- Téged senki nem kérdezett. Ha te nem rabolod el, akkor...
- De megtörtént. Senki nem tudhatja biztosra "mi lett volna ha". - Állt fel Egmont. - Ide figyelj Jade. A húgod, nem olyan mint te, mások a gondolatai, mások a gondjai. Próbáld megérteni.
- És engem mikor fognak megérteni? - Háborodott fel Jade.
- Mind a kettötöknek le kell ülni, és megbeszélni. De nem azt hogy mit csináljatok most, hanem hogy mit éreztetek eddig. - Fogta a fejét a bátyám. - Alig hiszem el hogy az angyaloknak ezt magyarázni kell. Oldjátok meg valahogy. Nekem vissza kell mennem. Leander, remélem emlékszel miben egyeztünk meg.
Bólintottam, és azzal a lendülettel, el is ment.
- Jade szerintem menjünk ki levegőzni egy kicsit. - Adrien felállt, és elindult az ajtó felé. Jade követte.

Már nem tudom mi lenne a helyes.
- Bárcsak tudnék nekik segíteni...
Arcomat a kezembe temettem. Jadenak igaza volt. Ha nem ütöm bele az orrom, akkor most nem lenne háború. De ha látta volna azt amit én, lehet ő is ezt tette volna.
-Leander? - Zavart meg egy hang. Mari ott állt elöttem, abban a ruhában, amiben elhoztuk. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de már kint kezdett sötétedni. Jade és Adrien sem jöttek még vissza.
- Baj van? Mit szeretnél? - pattantam fel egyből, ahogy tudatosult bennem, hogy nem csak képzelődök.
- Gondolkodtam, és Jadenak igaza van. Haza kell mennem. Talán meg tudom győzni, hogy leáljon. - Nem mondhatja komolyan. Azok után ami történt, nem engedem. Talán nem emlékszik milyen állapotban volt?
- Nem mehetsz vissza! - Mari össze rezzent.
Basszus. Felemeltem a hangom. Mari pedig megijedt.
- Mari... Ne haragudj... Biztos fáradt vagy, menj vissza a szobádba, és aludj egy kicsit. Holnap megbeszéljük. - Megfogtam a vállat és próbáltam a szobába kísérni.
- Nem vagyok fáradt Leander. Rendesen átgondoltam. Jade és én vissza megyünk. A ruháját majd elmagyarázom.
- Mari... Sajnálom, de akkor sem engedem. - Nem akarom ezt csinálni, de nem engedem vissza. Nem akarom hogy újra abba az állapotba kerüljön. Valami elöntötte az agyam. Innentől pedig csak részletekre emlékszem.
Megragadtam Mari karját, elkezdtem felfelé húzni.
A ruha elszakadt.
Mari hátra esik.
Két valaki bejön. A kisebb, valószínűleg Jade, Marihez rohan. A nagyobb engem fog le.
Ránéztem Marire, a karja piroslik. Annyira csak nem szoritottam meg.
Ránéztem a saját kezeimre, ami szintén piros volt.
Innentől, pedig sem kép, se hang.

Mari szemszöge
Alig tudtam elhinni mi történt. Leander szarvai menöttek, a körmei már karmoknak tüntek. Olyan erővel probált felvonszolni az emeletre, hogy a karom elkezedett fájni, egy rossz mozdulat során pedig felsértette a böröm, a ruhám ujja elszakadt, én pedig le estem a lépcsőről. A zajra, Jade és Adrien berontott a házba. Adrien próbálta lefogni Leandert, Jade pedig hozzám sietett.
- Mari! Mi történt?! - Kérdezte aggódva.
- N-nem tudom... Egyszer csak... - nem tudtam elmondani. Ott colt a fejemben mit akarok, de nem jött ki a számon. - Mondtam neki, hogy igazad volt, és vissza megyek, de akkor hirtelen...
Ekkor Leander össze esett. Mind a ketten Adrienre pillantottunk.
- Nem én voltam esküszöm.
Adrien óvatosan megfordította, az arccal előre dőlt Leandert, majd oda jött hozzám.
- Hagy nézzem a karod. - óvatosan odanyult, és megemelte. - Ne aggódj, nem mély. Csak egy kis karcolás.
- Elment az eszed? Nem látod hogy vérzik? - mordult fel Jade. - Mivan ha a körmén volt valami mérgező?
- Ne gondold túl. Nagyon kevés démonnak van ilyen képessége, de Leander nem tartozik közéjük.
- Mari azonnal el kell innen tünnünk. Ki tudja mit fog tenni ha felébred. - Nézett a szemembe.
Adrien be kötötte a sebet, Jade pedig felhúzott a földről.
- Akkor jössz? - Jade mind a két kezem megfogta, és a szemembe nézett.
Sosem akartam itt hagyni Leandert. De minél tovább gondolkodtam a lehetőségeken, annál inkább csak a fákdalmas igazság jötz velem szembe. Akármi van, a háború el fog kezdődni. De ha haza megyek, akkor talán le tudom állitani, mielőtt bármi szörnyüség történne. Nem fogom elfelejteni az a sok minent amit értem tettek a srácok, de ezt most nekem kell megtennem.
Remélem hogy jól döntöttem.
Bólintottam, mire Jade, jade elindult az ajtóhoz. Nem húzott, csak fogta a kezem és várta hogy menjek utána. Adrien ott maradt, mondván, hogyha utánunk akarna indulni, akkor megállitja.
Gondolkodtam, hogy le repülhetnének, de én nem tudok, és nem is fogok tudni, 5 percnél tovább a levegőben maradni. Jaderól, pedig nem tudom, hogy tud e repülni, vagy sem.
Ahogy elindultunk a hegyről lefelé, egy dallam csapta meg a fülem.
- Jade várj egy kicsit! Hallod ezt? - Jade megállt velem szemben, és fülelni kezdett.
- Madarakat, és a szelet hallom csak. A fejedet is beverted?
Jade nem hallja a zenét? Talán csak képzelödöm?
- Lehet... De jó vagyok, inkább menjünk tovább.
Jade bólintott, és indultunk tovább. Mikor leérünk a hegy lábához, Jade nem nézett rám, de hallottam, hogy mély levegőt vett.
- Biztos haza akarsz jönni?
- Nem. - Feleltem szinte azonnal. - De igazad volt. Folyton csak menekülök.
Nem mondott mást. Mentünk tovább felnéztem az égre, ahol a csillagok, ezreivel világítottak