Utálatból szerelem (BEFEJEZETT)

❤️ 15. fejezet ❤️

Jane

- Aaron Palmer, ugye? – kérdeztem egy sráctól, akiben nagyon reménykedtem, hogy ő lesz az.

Már pár embert megkérdeztem előtte, hogy hol találom, és nem tudtak nagyon segíteni. Aztán végre összefutottam egy ismerőssel, Mia Montgomeryvel, aki azt mondta, hogy a lelátón megtalálom.

- Igen. Miért? – felelt.

- Azt mondták, hozzád kell jönnöm, ha jelentkezni akarok az ének versenyre.

- Ja, igen. Egy pillanat – kezdett el keresgélni a táskájában. Kivett egy lapot, és egy tollat. – Neved?

- Jane Saltzman.

- Saltzman – ismételte, és közben elgondolkodott. – Nagyon ismerős a vezetékneved valamiért.

- Talán a hírekből. Mindenhol Keyla Saltzman nevét mondták.

- Oh, sajnálom. Nem tudtam – esett le neki, hogy kiről is van szó. – Akkor te lehetsz Jason legjobb barátja Virginiából.

- Igen, asszem.

- Felírlak akkor. Holnap lesz a válogató tornaterembe délután.

- Aha, tudom.

Leírta a nevem, én meg közben elvezettem a tekintetem a pálya felé, ahol éppen ment az edzés. Kiszúrtam Jake-t, ahogy éppen a kapu felé lendíti az ütőt, a labda repül, a kapus nem éri el, és beér a labda. Akaratom ellenére is Jake-t néztem, aki pont abban a pillanatban lelátóra nézett, és észrevett engem. Elmosolyodott, és még kacsintott is mellé egyet.

- Ismered? - zökkentett ki Aaron a bámulásból.

Biztos észrevette ő is Jake kacsintását.

- Ki nem? – fordultam vissza felé.

- Igaz. Csak ne legyél egy újabb áldozata. Jobbat érdemelnél egy ilyennél.

- Kösz – álltam fel. – Megjegyzem. Akkor holnap – intettem, majd ott hagytam.

Mielőtt hazaindultam volna, beugrottam az igazgatóiba, hogy elintézzem a papírjaimat. Döntöttem, és azt láttam a legjobbnak, ha itt maradok, és itt járok egyetemre. Egyre több embert ismertem innen, és szívesebben voltam itt velük, mint otthon Bryan közelében. Így legalább lehetett az egyetem az oka annak, hogy nem költözök haza.

Mikor végeztem, beültem a kocsimba, és próbáltam beindítani, de valahogy nem akart engedelmeskedni.

- Ezt nem hiszem el – akadtam ki, mikor már sokadjára sikertelenül fordítottam el a kulcsot.

- Nem indul a kicsi kocsi? – jelent meg a lehúzott ablakban Jake.

- Valaki rosszul javította meg.

- Hé, én jól javítottam meg. A külsejét. De most nem azzal van a gond.

- Akkor mivel van a gond Mr. Autószerelő? – dőltem hátra az ülésben.

- Nem tudom. Sok oka lehet annak, ha nem indul el. De ránézek, ha szeretnéd – mosolyodott el. – Csak szépen kell kérned.

- Óvoda – forgattam meg a szemem.

- Jó, hát akkor nem – hátrált el az ablakból.

- Jake – szóltam utána.

- Igen?

- Megtennéd, hogy az autószerelői tudásodat bevetve ránézel a kocsimra, és megpróbálod megcsinálni, hogy végre elhúzhassak innen, és a közeledből

A kérésem tele volt gúnnyal, de Jake nem foglalkozott vele.

- A szép kéréseden még dolgoznod kell, de persze, megteszem, csak neked, bébi.

Kinyitotta a motorháztetőt, és elkezdett valamit csinálni ott. Kiszálltam a kocsiból, hogy lássam, mit csinál. De mire mellé értem, megszólalt.

- Próbáld ki, hogy indul-e – utasította.

Úgyhogy visszaültem, és megpróbáltam elfordítani a kulcsot. Ahogy elfordítottam a motor elkezdett berregni.

- Meglepődtél? – jött mellém a nyitott ajtóhoz.

- Ez a munkád, nem? Még jó, hogy meg tudtad csinálni.

- Nagyon szívesen. Azért jó lenne egy köszönömöt hallani, de ha már azt nem, akkor legalább hazavihetnél.

- Hol a te kocsid?

- Otthon. Senki más nem tud elvinni, mert a többiek már elmentek edzés után, csak én maradtam itt, mert valakinek szüksége volt rám.

Meg se várva a válaszomat, megkerülte az autót, és beült az anyósülésre.

- Miért nem kéred meg őket, hogy vigyenek haza? – biccentettem egy csapat lány felé. – Biztos tolonganának a segítségedre.

- Amiért te sem Palmert kérted, hogy szerelje meg a kocsid.

- Aaront? – jöttem rá egy kis idő után. – Miért kértem volna meg? Csak a jelentkezés miatt beszéltem vele.

- Milyen jelentkezés?

- Semmi közöd hozzá – álltam meg a házuk előtt. – Szia, Jake – köszöntem el, de aztán feltűnt valami. – Nincs is itt a kocsid – néztem körbe. – Miért?

- Semmi közöd hozzá – ismételte meg az előbbi válaszomat. – Kösz a fuvart. Látod, így kell megköszönni – mosolyodott el féloldalasan.