Aminek jönnie kell, jönni fog...

712 45 4
                                    

Lucius reggel nyitott szemmel feküdt. A mennyezetet bámulta, közben pedig azon töprengett, ő, a ravaszság és kiszámíthatóság mintaképe, tulajdonképpen mibe keveredett. Már jó ideje ébren volt, de mégsem kelt ki az ágyból. Hermione többször is hozzábújt az éjszaka során, és ő félálomban cseppet sem ellenkezett. A lány a karjaiban aludt, ő azonban így, éberen a legkevésbé sem értette saját magát.

Jó érzéssel töltötte el Hermione közelsége, Merlinre, több, mint jó érzéssel...! Ráadásul nem csak fizikailag. Nehezen vallotta be magának, de a fiatal nő jelenléte olyasmit okozott számára, ami a boldogsághoz, elégedettséghez volt hasonlítható. Az elmúlt hónapokra gondolt, a meghiúsult esküvőre, a gyerek elvesztésére... Ezek az emlékek arra késztették, hogy józanul szemlélje a helyzetet. Hermione egyenlőt jelentett a bajjal, a rosszal, a veszteséggel. És mégis... Jól esett mellette ébredni. Jó érzés volt, ahogy a meleg teste hozzásimult. Mit tesz vele ez a boszorka?

Megálljt kellett parancsolnia ennek az ügynek, mielőtt még ez is elburjánzik, és újabb szörnyűséget okoz. Megköszörülte a torkát, hasztalan. Gyengéden megrázta a lányt, mire az ébredezni kezdett.

Ahogy kinyitotta a szemeit és felpillantott rá, először csodálkozva, majd halványan elmosolyodva... Mindez még inkább sürgette a férfit, hogy lezárja a kellemetlen helyzetet.

- Azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy megejtsük azt a bizonyos beszélgetést, ami már érlelődik egy ideje – mormolta Lucius, miközben ujjaival végigsimított a lány haján. – Nincs ez így rendjén, Hermione. Te is tudod, hogy nem helyes.

Hermione lehunyta a szemét. Mélyet sóhajtott, de nem engedte el a férfit.

- Össze vagyok zavarodva. Kár lenne tagadnom, hogy jó érzés a közeledben lennem. És rossz, amikor távol vagyok tőled. Nem tudom... Van ennek értelme?

- Semmi a világon – mordult fel rekedten Lucius. Pontosan így érzett ő is. – Egyszer már belebonyolódtunk ebbe, és nem hiszem, hogy segítene, ha újra megtennénk – jelentette ki, a szavai ellenére azonban továbbra is átölelve tartotta Hermionét.

- Szerintem már meg is tettük – suttogta a lány. – Valamiért nem tudjuk lezárni. De hogy pontosan miért...

Lucius úgy érezte, kezd besokallni. Nem Hermione miatt, és nem is feltétlenül a szavai okán. Kicsit azonban mégis... Hermione azt mondta, jó érzés a közelében lennie. Szeret vele lenni. Megdöbbentette a felismerés, hogy nem csak ő érzett így, hanem a lány is. Kár volt tovább köntörfalaznia.

- Mert akarlak. Akarlak, Hermione.

Hermione testén borzongás futott végig, és felkapta a fejét. Luciusra nézett, a férfi pillantásában pedig vágyat látott, és valami mást is: gyengédséget.

- Tényleg? – kérdezte cérnavékony hangon. Lucius bólintott.

- Úgy sejtem, te is hasonlóképpen érzel.

De még mennyire. Ha tudná a férfi, mennyire... – gondolta Hermione, de nem mondta ki, csak bólintott.

- A körülmények azonban a legkevésbé sem ideálisak – folytatta Lucius, miközben végre elengedte Hermionét, kikelt az ágyból és magára öltötte a köntösét. – Semmilyen tekintetben. Nem áll szándékomban újra kihasználni téged.

- Talán megtehetnéd. Úgy értem, kihasználhatnánk egymást... vagy a helyzetet. Arra célzok – vett nagy levegőt –, hogy nem használtál ki korábban sem. Ami történt, azt mindketten akartuk. És ami lehetne... Nos, azt hiszem, az is közös beleegyezéssel történne.

Lucius elmosolyodott. El kellett ismernie magában, hogy amennyire tetszetős volt korábban, hónapokkal azelőtt Hermione ellenállása, pont annyira kedvére volt az, hogy a lány ezúttal kimondta, amire gondolt.

- Nem tartom jó ötletnek – ingatta a fejét. – Uralkodnunk kell magunkon. Nem ösztönlények vagyunk, hanem felnőtt emberek. Próbáljunk meg úgy is viselkedni.

- És akkor most mi lesz?

- Nem esünk többé egymásnak úgy, mint a horcrux elpusztítása után, Ausztráliában vagy a vacsora után. Habár, el sem tudod képzelni, mennyire nehéz lesz megállnom. Fogalmam sincs, mit művelsz velem, de el kell ismernem, nagyon jól csinálod – mondta Lucius, áthatóan nézve az ágyban, az ő ágyában fekvő lányt.

- Te is. – Hermione felkelt, és Luciushoz lépett. Egy mozdulattal kioldozta a férfi köntösét, és végigsimított annak mellkasán. Fejével szinte könyörögve intett az ágy felé, Lucius azonban mélyet sóhajtott, és eltolta őt magától.

- Ne tedd még nehezebbé, Hermione. Viselkedj okosan – mormolta halkan. Minden önuralmára szüksége volt, hogy kimondja ezeket a szavakat.

- Az az utóbbi időben nagyon nehezen megy... Ha most megcsókolnálak, akkor mi történne?

Lucius pontosan tisztában volt azzal, mi történne, elméjében pedig filmszerűen pörögni kezdtek a jelenetek, amik akkor következnének be, ha figyelmen kívül hagyná a költői kérdést, és azt tenné, amire abban a pillanatban mindennél jobban vágyott.
De nem tette. Határozott mozdulattal eltolta magától Hermionét, és elfordult, miközben összekötötte a köntösét.

- Szerintem ne próbáljuk ki. Nem akarok több bonyodalmat. Most elkészülök, és tegyél így te is. Astoria és Draco már biztosan várnak bennünket a reggelinél – mondta, és a saját fürdőszobájába ment.

Hermione megsemmisülten állt a szoba közepén. Hallotta, ahogy Lucius fürdőszobájának zárján kattan a zár. Nem tudta eldönteni, hogy a férfi az ő iménti viselkedése miatt biztosította be magát, vagy azért, mert neki is szüksége volt minden önuralmára ahhoz, hogy távol tartsa magát tőle.

Mr. Malfoy második esélye [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now