A lélek átka (Befejezett)

🌙Tizenkettedik🌙

Igor pov.
Mikor végre rendeződött a légzése és a saját szemünkkel láttuk, hogy evett valamit, kicsit megnyugodtunk.
– Nagyon nagy hülye vagy, öregem. – mondta Roger.
– Miért is? –kérdeztem felvont szemöldökkel.
– Te gondoskodsz róla! Nem én! Hogy a francba feledkeztél el róla? – kérdezte mérgesen.
– Nem tudom! Szerintem az lesz a legegyszerűbb ha haza viszem. – sóhajtottam fel.
– Haza? Londonba? – kérdezte kíváncsian.
– Nem! Egyiptomba! Persze, hogy haza, Londonba! – keltem ki magamból.

***

Másnap én és Roger felpakoltunk és hajóval haza mentünk Londonba. Vladimir megőrjített minket. Folyamatosan megijedt valamitől vagy hülyeséget mondott valakinek. Ráadásul folyamatosan kérdezgetett.
– Az micsoda? – kérdezte izgatottan az egyik mentőgumit huzogatva.
– Az egy életmentő öv. – sóhajtottam fel.
– Ha ezt viseled örökké élhetsz? – kérdezte kíváncsi tekintettel.
— Nem! Ezt a vizbeesetteknek dobják be! Ezért életmentő. – magyaráztam szemforgatva.
– Ja! Ez egy játék! – mosolyodott el. Valaki üsse le könyörgöm!
– Nem! Akkor dobjuk be, ha valaki nem tud úszni és fuldokolni kezd. – néztem rá komolyan, hogy megértse, amit mondok neki.
– Miért játszik valaki ilyen játékot, ha nem tud úszni? – kérdezte felvont szemöldökkel, mire homlokon csaptam magamat. Ez kész agyhorror!  Kikötöttünk Londonban. Kilenc alkalommal rántottuk vissza az útról. Aztán amikor megérkeztünk hozzám összerogytunk.
– Na végre! — sóhajtott Roger.
– Ez volt életem leghosszabb utazása. – nyöszörögtem. Ellentétben velünk, Vladimirban még tombolt az energia. Össze–vissza mászkált és mindent megfogott.
– Woah! Ez micsoda? – mire a kérdés végére ért már kattant is a gép. A vaku miatt megijedt és hátra esett.
– Mit művelsz? – kérdeztem miközben felsegítettem a földről.
– Benne vagyok a gépben! Benne vagyok a gépben! – sikította ijedten. Felvettem a fényképezőgépet, amivel lefotózta magát. Elég nevetségesen nézett ki.
– Nem vagy benne! Csak lefotóztad magad! – mormogtam.
–  Micsináltam? – kérdezte érdeklődve.
– Fotóztad magadat! Ez egy fényképezőgép! Nézd csak! – kattintottam egyet és megmutattam neki a képet.
– Óóh! —mondta izgatottan, majd elkezdett fotózgatni a lakásban.
– Nem félsz, hogy telerakja a memóriakártyát? – kérdezte fáradtan Roger.
– Majd kitörlöm! – vontam meg a vállamat és leültem  a kanapéra.

John pov.
Itt maradtam egyedül a munkásokkal és persze, hogy mindent én csinálok! Igor és Roger csak úgy hazamentek, mert kedvük szottyant hozzá. Szép mit ne mondjak. Mindent le kellett tisztítanom és elcsomagolni. A kezembe akadtak a dobozok, amikre külön figyelnem kellett. Elkezdtem letisztítani őket, amikor az egyiken valami kattant, majd mikor elfordítottam a tetejét egy hatalmas robbanástól  hátra repültem. Forgószél kerekedett és amikor elmúlt egy férfi állt előttem kelta ruhában, királyi öltözekben. Megindult felém és megragadta a nyakamat, amitől nyöszörögni kezdtem.
– Hol van? – kérdezte dühösen.
– Ki van... hol? – köhögtem a levegő hiány miatt.
– Hol van a királynőm? – kérdezte erélyesebben.