7.

126 12 0
                                    

A nyugodt arcát figyeltem egész végig, míg nem egy idős asszony megszólított.

-Elnézést fiatal ember, de tudja egyáltalán magácska, hogy mégis ki az a férfi aki az ölében fekszik? - ráncolta  aszemöldökét, majd a botjával hármat kopogtatott a földön.

-Persze asszonyom, ő itt Jimin, a legédesebb ember a világon. - mondtam teljesen egyszerűen. - Miért kérdezi a néni?

Morogva kopogtatta a pálcáját a kissé megkeményedett homokon. Jimin felébredt a füleket megsértő hangra, így kómás, mérges fejjel nézett a zaj irányába.

Sóhajtva intettem az öregasszonynak hogy menjen el innen, de mintha nem is vette volna észre a jelzésemet, tovább panaszkodott.

-Te meleg vagy kicsi fiam? Mert Jimin az. - nevetett fel gúnyosan, majd egy banánt dobott a fa ágára a szatyrából. - Undorító!

Azzal a lendülettel tovább is állt, én pedig meghámoztam a kissé megütődött banánt és két részre törtem. Odaadtam Jiminnek az egyiket, aki csak a szemét forgatva tömte a szájába a trópusi gyümölcsöt.

A fiúval ellenkezőleg én lassan és nyugodtan ettem meg a sárga ételt.

-Kérlek ne foglalkozz velük. A szigeten élő szellemek nagyon bunkók tudnak lenni. Főleg az öregasszonyok. -forgatta as zemét, közben repültek ki a szájából a banándarabok. Értetelenül néztem a szemeibe.

-Mármint hogyan érted azt, hogy szellemek? -ingattam a fejemet jobbra-balra.

Mintha kissé megrémült volna, hogy valami fontos titok esett ki az ajkai közül, azonnal idegesen lengetni kezdte a kezét.

-Mi így hívjuk azokat az emberek, akik túlélték a halált, vagy nemsokára meg fognak halni. - láttam rajta hogy hazudik, mégsem szóltam semmit. - Meg ugyan mi hogyan is láthatnánk a halott embereket? Hiszen élünk, nemigaz? -törölte le a homlokáról az izzadságot. - Meleg van, nem igaz?

-Igen, valóban meleg van. -pillantottam az ég felé, de szinte azonnal kiégette a nap a szememet. 

Elmosolyodva rántottam le Jimint a fa ágáról, egyenesen a vízbe. Kuncogva kezdtem el fröcskölni, ő pedig prüszkölve ugrott rám. Mind a ketten a víz alatt kötöttünk ki, így senki nem láthatott minket. Befogtuk az orrunkat, majd úgy nyitottuk ki a szemünket.

Homályosan láttam, mégis látszott Jimin tökéletes, vonzó arca. Gondolkodás nélkül fogtam meg a szabad kezét, így húztam közelebb magamhoz.

Átkaroltam a derekát, de a víz nyomása "felvitt" minket a felszínre. Kint gondolkozás nélkül csókoltam meg a fiút. Megszeppenten nézett a szemeimbe, de mégis viszonozta. Nagyon boldognak éreztem magamat, repdestem az örömtől.

Az ajkaitól elválva a nedves hajába simítottam, amiből folyamatosan csöpögött a víz.

-Köszönöm, hogy nem löktél el. - bújtam hozzá mosolyogva, mire csak felkuncogva emelte fel a fejemet, és csókolt meg immár ő.

Annyira a fellegekben éreztem magam, mintha ezt csak beképzelném magamnak, és akármelyik pillanatban felébredhetnék az álmomból. De most kivételesen nem így történt, sosem ébredtem fel.

Hirtelen úgy éreztem mintha sok szempár ránk szegeződne, így kinyitva a szememet, óvatosan elhúzódtam Jimintől.

Rengeteg ember állt körölöttünk, mindenkinek megvető volt a tekintete. Feszengve éreztem magamat, de pont nem érdekelt abban a pillanatban, hogy mások mégis mit gondolhatnak rólam.

Jimint felkapva a karjaimba tapadtam újra az ajkaira, kikerülve a nagy embertömeget. A szállodához mentünk, azon belül is a szobámba, ahol senki nem zavarhatott minket. Nyugodtan csókolhattam a pihe-puha ajkait addig, amíg levegőm marad. Egyáltalán nem akarom abbahagyni azt, ami jó érzést okoz számomra, márpedig ez olyan volt.

-Szeretlek. - suttogtam az ajkaira, vele egyidőben. Ugyanakkor mondtuk ki azt a bizonyos szót, ami az egész nyaramat meghatározta. Innentől fogva minden teljesen megváltozott, szépen szólva semmi sem maradt olyan, mint amilyen régen volt.

𝐯𝐚𝐜𝐚𝐭𝐢𝐨𝐧 𝐭𝐨 𝐭𝐡𝐞 𝐚𝐟𝐭𝐞𝐫𝐥𝐢𝐟𝐞; 𝐲𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧!! 𝐲𝐚𝐨𝐢Where stories live. Discover now