𝙷𝚎𝚡 | 𝙷𝚊𝚛𝚛𝚢 𝙿𝚘𝚝𝚝𝚎𝚛 𝚏𝚊𝚗𝚏𝚒𝚌𝚝𝚒𝚘𝚗 |

1. A jó öreg Roxfort

Hexia Grove könnyes tekintettel búcsúzkodott a nagyszüleitől a kilenc és háromnegyedik vágány peronján. Habár már ötödjére fog visszatérni a Roxfortba, azért még mindig fájó szívvel hagyta ott a Grove birtokot és a családját. A birtokon a nagyszülei laktak, illetve az édesanyja és ő. Édesapját azonban sosem ismerte és nem is beszélt róla senki otthon. Pedig rengetegszer kérdezősködött róla és mindig ugyanazt a választ kapta: „nem fontos" vagy éppen „majd egyszer megtudod". Ezért egy idő után feladta az apja után való érdeklődést a családja többi tagjánál. Persze, azért próbált képeket keresni a padláson vagy igazából bárhol a kúria területén, de nem járt sikerrel. Néha olyan érzése volt, mintha az anyja se tudná ki volt az apja és emiatt nem akar róla beszélni. Természetesen sosem tudta teljesen legyőzni a kíváncsiságát az apja kiléte felé. Vágyott rá, hogy megismerje vagy legalább a nevét árulták volna el neki. Akkor talán meg tudná ő maga keresni. Persze arra is gondolt, hogy az apja nem is tud róla, hogy Hex a világon van vagy talán már régen meghalt, emiatt nem akarják felbolygatni a múltat. Rengeteg lehetőség állt fent, hogy miért nem tudhat több mindent róla. Ugyanis összesen csak két dolgot árult el neki a nagyapja még kislány korában, amit képtelen volt kiverni a fejéből.
- Tudod, Hexi, az apád egy nagyon erős varázsló volt. Azt azonban kevesen tudtak róla, hogy nem volt tisztavérű, ugyanis az apja egy mugli volt – ez a két mondat volt az egyetlen informiója az apjáról, ami vigaszt nyújtott neki, amikor szomorú volt emiatt és ez előfordult egy párszor.

Pedig igazán nem lehetett oka a panaszkodásra, hiszen megvolt mindene, amire csak vágyott, de az apja hiányát semmi nem tudta pótolni. Nem csak számára, de tudta, hogy édesanyjának is hiányzik egy férfi az életéből. Habár Cornelia Grova egy nagyon is talpraesett nő volt, de Hex apja űrt hagyott maga után a nő szívében, legalábbis így gondolta. Mindig is úgy ismerte az anyját, aki bármit megtenne érte és nem fél semmitől. Kivéve Voldemorttól, de tőle lényegében az egész Varázsvilág rettegett. Talán Cornelia kicsit jobban, mint kellett volna, hiszen ki se kísérte Hexet az állomásra, és az előző tanév végén történtek óta egyébként is furcsán viselkedett. Persze ez teljesen érthető, mert nem sok szülő örült annak, ami a Trimágus Tusa utolsó próbáján történt. Harry Potter, akit mindenki úgy ismer, mint a fiú, aki túlélte Voldemort gyilkos átkát, Cedric Diggory, egy hugrabugos fiú, aki remek kviddicsjátékos volt és egy nagyon okos, illetve jóképű fiú, valamint a Roxfort másik bajnoka Harry mellett, holttestével tért vissza, miközben azt állította, hogy Voldemort tizenhárom év után visszatért és meggyilkolta Cedricet. Eléggé hihetetlen és tragikus történet, de Hex szerint nem hazudott az évfolyamtársa és az anyja is egyetértett vele. Emiatt jelent meg csak a nagyszülei társaságában a King's Crosson.

- Vigyázz magadra, csillagom – puszilta meg Hex arcát a nagymamája, ami kizökkentette a gondolataiból. Asterin kedvesen rámosolygott, miközben zöld szemei könnyektől csillogtak. Mindig is sajátjának érezte a csillagom becenevet, habár történetesen az Asterin név jelentette azt, hogy csillag.
- Tudod, hogy én mindig vigyázok, nagyi – villantott meg egy pimasz vigyort, mire az idős nő magához húzta megégyszer.
- Meg semmi szemtelenkedés! – oktatta ki a nagypapája, mire Hex felnevetett.
- Én vagyok a legtisztelettudóbb diák a Roxfort történetében – természetesen ez nem volt igaz. Nem egyszer fordult elő, hogy büntetőmunkát kapott egy-egy megjegyzése miatt és ezt rendszerint jelezték is a családjának, akik egy idő után feladták a rivallók küldözgetését.

Utoljára rámosolygott a nagyszüleire, majd felkapta az utazládáját, a seprűjét, a baglyát a ketrecével együtt és a hátizsákját, majd a piros vonat felé indult. Egy sor szitkozódás után sikerült is felráncigálnia a ládáját a vonatra, amin nem sokat segített a könnyítőbűbáj, mert továbbra is nehéz volt a mozgatása a mérete miatt. A szokásos fülkéjük felé vette az irányt, miközben félre kellett tolnia pár elsőévest, akik szinte megbolondultak a tudattól, hogy végre roxfortosok lehetnek. Hex teljesen megértette őket, mert ő is nagyon várta anno, meg persze idén is. Először érkezett meg a fülkéjükbe, ezért az üresen állt, amit őszintén nem is bánt. Kipillantott az ablakon és megpillantotta a nagyszüleit, akik mosolyogva intettek egyet, majd dehoppanáltak miután unokájuk viszonozta a gesztust. Hatalmas szenvedésék árán feltolta a poggyásztartóra a súlyos ládáját, majd a hátizsákját az ülésen hagyva Borostyán ketrecét felkapva elhagyta a helyiséget. Az egyik hátsó vagon felé vette az irányt, ahol a háziállataikat hagyhatják a tanulók a hosszú utazás során, hogy kényelmesebben utazhassanak és Hex őszintén örült ennek a lehetőségnek, mert Borostyán megbolondul Draco Malfoytól, akivel jellemzően egy fülkében ültek. Bár ezt teljesen meg tudta érteni, de nem akarta a kedvencét ilyen szörnyűségnek kitenni, emiatt mindig külön utaztak. De azt sose fogja elfelejteni, amikor második évvégén rátamadt a szőke fiúra, miközben hazafelé tartottak.