4. Hab a tortán

43 5 3
                                    

- De kérlek! – könyörgött Hex, miközben Montague mellett lépdelt sietősen a kastély valamelyik tornya felé, ahelyett, hogy az üvegházakba igyekezett volna gyógynövénytanra.
- Nem, Grove, már ezerszer elmondtam, hogy nem hagyhatod ki a szombati edzést – ismételte unottan a fiú nem csak aznap, hanem hétfő óta sokadik alkalommal.
- Tudod, hogy sosem hagyok ki egy edzést se és egyébként is szülinapom lesz – próbálkozott reménykedő vigyorral az arcán, de a csapatkapitánya csak megrázta a fejét. Időközben beköszöntött az október az eseménytelen szeptember után. Már amennyire eseménytelennek lehet nevezni a töménytelen házi írást, edzést és ráadásként az éjszakai járőrözéseket. Hex hihetetlenül kimerültnek érezte magát és mindezek mellett Umbridge plusz terhet rótt mindenkire azzal, hogy főinpektorrá nevezték ki, ami rengeteg új szigorú szabállyal járt együtt és gyakori látogatója volt az óráknak, ez pedig extra nyomást helyezett mind a tanárokra, mind a diákokra. Szóval úgy gondolta igazán megérdemel egy kis pihenést a szülinapján, ami egyébként is következő roxmortsos szombatra esett.
- Pontosan tudom, de ez az edzés különösen fontos lesz, és nem hiányozhat senki – magyarázta Montague a lépcső baktatva. – Még Malfoy büntetőmunkáját is át tudtam tetetni jövő hétre, tehát nem hiányozhat a legjobb hajtóm.
- De miért ilyen fontos a holnapi edzés? – kérdezte Hex fintorogva. Pedig imádta a kviddicset és az edzéseket is, de nem értette mi lehet ilyen fontos egyetlen egy rohadt edzésen.
- Majd meglátod - felelte sejtelmesen a fiú.
- De még egy hónap van az első meccsig, igazán kihagyhatnám a holnapit – a kapitány egy sóhajtás kíséretében megállt a hajtólánnyal szemben.
- Csak két óráról van szó és utána felőlem mehetsz, ahova akarsz, de muszáj ott lenned.
- Jó, de pontban tizenegykor már a színemet se látod – indult el Hex immáron a saját órájára, de még látta, ahogy Montague megforgatja a szemét egy halvány mosollyal az arcán.

• • •

Szombat reggel, amikor Hex felébredt kipihent volt és aznap este a rémálmai is messziről elkerülték. Helyette egy egész kellemeset álmodott, amire nem nagyon emlékezett csak arra, hogy egy magas, jóképű, hullámos fekete hajú és barna szemű férfi szerepelt benne, akinek a szeme tökéletes mása volt a Hexének, ezért arra gondolt talán az édesapjáról álmodott, de nem szeretett volna ezzel törődni. Ma nem. Tehát remekül indult a napja, amit Pansy rögtön meg is koronázott egy adag zöld és ezüst konfettivel, ami a frászt hozta rá.
- Boldog szülinapot! – vigyorgott rá a legjobb barátnője és azonnal szoros ölelésbe húzta.
- Köszönöm – viszonozta a gesztust és körbepillantott a szobában. Minden megszokott volt és szerencsére Daphne és Millie már nem tartózkodtak a közös szobájukban.

Úgy gondolta ennél jobban már nem is kezdődhetne a napja, amíg meg nem pillantotta az ágya végébe pakolt ajándékok közül az egyiket, amiről pontosan tudta mi az. Egy fényes sötétzöld csomagolópapírba csomagolt seprű volt az. Azonnal magához húzta a hatalmas ajándékot, és a mellékelt levéllel egyelőre nem törődve letépte róla a papírt és akaratlanul felsikoltott örömében. Egy vadonatúj Tűzvillám volt az, ami immáron két éve számított a világ legjobb seprűjének.
- Egy... seprű? – ráncolta össze a szemöldökét Pansy értetlenkedve, aki egyáltalán nem volt jártas a kviddicsben.
- Ez nem csak egy seprű, Pans, ez a seprű – felelte Hex, miközben megbabonázva nézett az előtte lévő seprűre, ami tökéletes volt minden szempontból. Ezt anélkül is tudta, hogy valaha ült volna rajta.
- Tűzvillám – olvasta le a fekete hajú lány a nyelének a végébe festett arany feliratot. – Nem ez volt a tavalyi Világkupa seprűje?
- De – bólintott büszkén és végigsimított rajta, mire Pansy felnevetett. – Mi az?
- Mit simogatod? Az csak egy fadarab – Hex válaszként hozzávágott egy marék konfettit. – Jó, na, befejezem, csak bontsd már ki a többi ajándékot – ült le a saját ágyára és izgatottan nézett barátnőjére, így nekikezdett a bontogatásnak, ami nem egy félperces folyamat volt.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Oct 03, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

𝙷𝚎𝚡   | 𝙷𝚊𝚛𝚛𝚢 𝙿𝚘𝚝𝚝𝚎𝚛 𝚏𝚊𝚗𝚏𝚒𝚌𝚝𝚒𝚘𝚗 |Where stories live. Discover now