A határvonalon túl: Becenevek

14. - A Bodrog jegén

Alekszandr

Ujjai végigsiklottak Averkij meztelen hátán, a kapitány csiklandósan kuncogott, Alekszandr gyönyörködött benne. Otthonos melegség vette körül, kényelmesen nyújtózott el az ágyban Averkij mellett. Hetek óta először nyílt alkalmuk együtt lenni, Averkij ugyanis azóta odavolt, mióta Pokornyijov elhagyta a laktanyát február elején. Aznap reggel Averkij végre visszatért, és bár kísérték hárman a tábornok emberei közül, a kéretlen társaság valamikor az este folyamán távozott. Vacsora után a kantinról kilépve Alekszandr mindössze Averkij Pobedáját látta a helyén parkolni. Megvárta, amíg Boriszovék eléggé leitták magukat, aztán szökött át a kapitány szobájába, Averkij örömmel vetette magát Alekszandr nyakába.

Puha csókokkal követte a kapitány gerince vonalát lefelé haladva. Hirtelen ötlettől vezérelve harapott Averkij fenekébe, a kapitány meglepetten-jólesően nyögött fel. Alekszandr felegyenesedett, és Averkij nyakára hajolt, kicsiket szívott rajta, buján sötétlő foltokat hagyva bőrén.

– Alekszja... – sóhajtotta Averkij.

A hátára fordította Averkijt, ő kábán mosolygott rá. Alekszandr végigsimított a kapitány mellkasán, a hasfalát cirógatta, újabb elcsukló nevetést csalva ki Averkijből. Kezébe fogta a kapitány férfiasságát, gyengéden izgatta, közben figyelte, ahogy Averkij lehunyta szemeit, arca kisimult az élvezettől. Ismét lehajtotta fejét, ezúttal a kapitányra ölére, óvatosan érintette meg szájával, ajkai közé engedte. Averkij mélyet sóhajtott, ujjai Alekszandr haját szántották, a törzsőrmester felbátorodva kényeztette egyre nagyobb odaadással.

– Ne hagyd abba – pihegte rekedten Averkij.

Alekszandrnak eszében sem volt abbahagyni, a kapitány jóleső nyögései borzolták érzékeit. Averkij kissé megemelte csípőjét, mire Alekszandr leszorította, tenyerei alatt telhetetlenül feszültek meg Averkij izmai. A kapitány Alekszandr tincseibe markolt, egész testében beleborzongott a törzsőrmester ajkainak játékába, és Alekszandr imádta, hogy ő váltotta ki belőle mindezt. Az imént tette magáévá, de ismét ellenállhatatlanul kívánta Averkijt.

Lassan felemelte fejét, Averkij mérgesen-csalódottan nézett le rá. Alekszandr rákacsintott, és megkereste a takaró redői között hánykolódó tégelyt, bőven vett ujjaira a sikamlós krémből. Vigyázva érintette meg Averkijt, a kapitány felnyögött, és a párnára dőlt, mintegy fekínálva magát. Alekszandr ügyelt minden rezzenésére, figyelve a fájdalom vagy kellemetlenség legapróbb szikrájára. Szabad kezét Averkij férfiasságára csúsztatta, ráérősen simogatta.

– A francba, Alekszja! – szisszent fel Averkij. – Csináld már!

– Ahogy akarod – vigyorodott el.

Mohón hatolt a kapitányba, Averkij újra felnyögött, ezúttal hangosabban, Alekszandr megdermedt egy pillanatra.

– Kapitányka... – pisszegte le.

Averkij lerántotta magához, és amikor a törzsőrmester újra mozogni kezdett benne, vállába harapott, hogy elfojtsa hangját. Alekszandr felmordult, Averkij csípőjét megragadva erőteljesen lökött rajta, a kapitány a matracra hanyatlott, az elővigyázatosságról teljesen megfeledkezve élvezte a törzsőrmester durvaságát. Alekszandr már meg sem próbálta csendre inteni, Averkij szájára szorította a tenyerét, a kapitány elkapta csuklóját, de nem lökte el.

Amikor Alekszandr végre megtalálta azt az édes pontot, Averkij a tenyerébe kiáltott, megvonaglott a törzsőrmester alatt. Az, ahogy a kapitány összerándult körülötte, Alekszandrot is közelebb sodorta a beteljesüléshez. Averkij szinte öntudatlanul mart karjába, húzva magával a törzsőrmester a gyönyörbe, Alekszandr pedig készségesen követte. Lehanyatlott az ágyra Averkij mellé, szemeit lehunyva lebegett a kielégült kábulatban. Tompán érzékelte, hogy Averkij mocorgott mellette, Alekszandr mellkasára hajtotta fejét. A törzsőrmester elmosolyodott, átölelte Averkijt, szorosan vonta magához, nem érdekelte, hogy mindketten ragacsosak voltak az izzadságtól. Csókot nyomott a kapitány homlokára, Averkij szinte dorombolt karjaiban.