𝐖𝐞 𝐬𝐡𝐢𝐧𝐞 𝐭𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 / 𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐬 /

𝑇𝑤𝑒𝑛𝑡𝑦-𝑓𝑖𝑣𝑒 - 𝑀𝑖𝑙𝑘 & 𝐻𝑜𝑛𝑒𝑦

𝐋𝐚𝐧𝐝𝐨 𝐍𝐨𝐫𝐫𝐢𝐝

- Mit olvasol? - másztam Madi mellé.

- Rupi Kaurtól a Tej és Mézt. - emelte meg a könyvet, hogy láthassam a címét.

- És mit írnak benne? - érdeklődtem.

- Tényleg érdekel? - nézett rám kíváncsian, mire csak mosolyogva bólintottam.

- Oké, lényegében a nő által írt idézetek vannak benne összegyűjtve. Van négy fejezet. Az első a fájdalomról szól. A második a szeretetről. A harmadik a törésről, és  a negyedik a gyógyulásról.

- És mit jelentenek ezek a posztitek? - mutattam rájuk.

- Egy-egy olyan idézetet, amik többet jelentenek nekem a többinél vagy éppen megtörtént velem.

- Felolvasod nekem őket? Mármint nem kell az összeset meg semmi ilyen, csak érdekel.

- Persze. - mosolygott rám angyalian. Közelebb bújva hozzá, bemásztam mögé és hátát a mellkasomnak döntöttem.

- Van egy-kettő, ami elég mély és nyers.

- Azt olvasod fel, amelyiket szeretnéd. - simítottam végig a kezén, mire végig futott rajta a libabőr. Az egyik fekete pólómat viselte, ami miatt csak még nagyobb mosoly kúszott az arcomra.

- Oké, akkor ez például a fájdalomból van.
" Először akkor tüntettem el magam, amikor kiürültem anyám hasából. Másodszor akkor, amikor megtanultam hogyan zsugorodjak bele egy családba, ahol a lányokat láthatatlannak szeretik. Az üresnek levés művészete egyszerű, higgy nekem, amikor azt mondják semmi vagy. Ismételd magadban, mint egy kívánságot.
Semmi vagyok
Semmi vagyok
Semmi vagyok
Amíg végül már csak onnan tudod, hogy még élsz, hogy emelkedik a mellkasod. "

- Te is így érzed magad? - kérdeztem halkan.

- Néha. Pár hónapja minden nap így éreztem magam, de amióta veled vagyok jobb, de még így is vannak napok, amikor semminek érzem magam. - motyogta.

- Ezen, hogy tudok segíteni?

- Sehogy csak ne hagyj magamra és akkor jobb lesz.

- Ezt megígérhetem. Soha nem foglak magadra hagyni. - pusziltam a hajába. - A következő?

- " Összerezzenek az érintésedtől, félek, hogy ő az. "  - olvasta fel halkan.

- Ez a nagyapád miatt, igaz? - kérdeztem továbbra is a karját cirógatva. Válaszként csak bólintott.

- Van még egy ilyen, de azt nem olvasom fel. - lapozott a könyvben.

" A térdünket szétfeszítik unokatestvérek és nagybácsik és férfiak. Azok érintik a testünket, akiknek nem lenne szabad, amíg már a vetett ágy biztonságában is félünk. "

A testemben minden izom megfeszült. Mocskosul undorító, hogy egyes emberek képesek ilyenre. Sőt az ilyenek nem is emberek.

- Nem fog már senki sem bántani, oké? Itt vagyok, és nem eshet semmi bajod. Vigyázok rád. - suttogtam a fülébe. Egy sóhajt eleresztve törölte meg az arcát.