Végül mindig győzni fogsz...

I. Egy ismeretlen oldal

I. Egy ismeretlen oldal

Naruto szíve a torkában dobogott, ahogy erőtlen, remegő lépteivel haladt az utcán a falu külső területe felé. Izzadt tenyerei erősen szorították az elegáns csokrot. Olyan lépésre szánta el magát, amit élő férfinak soha nem kéne ilyen nehezen meghoznia, mint neki. Mellette egykori mestere és szinte édesapjának számító tanára lépkedett legnagyobb boldogságban.

- Végre egy normális lány! Büszke vagyok rád, hogy meghoztad ezt a döntést! Ez lesz életed nagy napja! – áradozott lelkesen Iruka, miközben befordultak a következő sarkon.

Naruto az ismerős épület látványától megtorpant. Már tisztán látta az előtte elterülő hatalmas major fakapuját, amely barátságosan hívogatta magához. Lábai mégsem mozdultak meg, homlokát és gerincét ellepte a hideg verejték. Miért dobog a szíve a torkában? Mindig is hatalmas ereje volt....most miért érzi magát szörnyen gyöngének?

Iruka sensei zavart pillantással állt elé, arcán még mindig a boldogság vigyora égett. De tekintete elkomorult, ahogy meglátta a srác kétségbeesett, bizonytalan pillantását a hatalmas kék szemekben. Mélyet sóhajtott.

- Tudom, hogy ez szörnyen nehéz döntés. Az egész életed megváltozik most. De Hinata jó lány, Naruto, és nagyon szeret téged. Az isten szerelmére! Ő végre igazán megérdemel, fiam! – akadt ki a férfi, mire az említett élesen szívta magába a levegőt. Iruka lehunyva szemeit pár pillanatra megnyugodott, majd mikor újra rá nézett, a kezeit Naruto hajához emelte. Hiába volt nála magasabb már a srác, gebeszkedve próbálta rendezni a kócos tincseket a jobb benyomás kedvéért. – Elhiszem, hogy nem így tervezted az életedet...hogy nem Hinata mellett. De 21 éves vagy, Naruto! Ideje lépned valamerre, és nem... - újabb mély sóhaj, ahogy feladta a makacs, szőke haj rendezését. - Az ember nem ringathatja magát olyan álmokban és szerelmekben, amelyek mást sem adtak neki, mint fájdalmat és megaláztatást. Szörnyen nagy szíved van, fiam... - mosolygott rá szeretettel a férfi - ...ideje, hogy olyan embernek add, aki meg is érdemli.

Naruto csak hallgatta Iruka sensei beszédét, és minden szavát igaznak érezte. Motiváltnak kéne lennie a változásra, hiszen átlátta ő, hogy mennyire abuzáló és toxikus kapcsolatot hajszolt eddig, és tanára szavai egyértelműek voltak. Mégis legszívesebben elfutott volna. Rekedten nyitotta ki ajkait, hogy válaszol, és megvétózza a lelkét ért támadást, amikor a férfi a számára lefontosabb személyt sérelmezte éppen, de egy hang sem jött ki száján.

Az összes fájdalmas mondat felhangzott fülében, az összes erőszakos érintést érezte bőrén újra, az összes kizsákmányoló csók égette ajkait. De maga a tény, hogy eszébe jutott, és még haloványan a másik ízét is érezte, megnyugtatta. Ha az eszére hallgat, elengedte volna már rég ezt az egészet, de a szíve nem hagyta neki.

            - Igazad lehet, Sensei... - nyögte ki végül megköszörülve torkát. – Talán tényleg Hinata való hozzám.

            - Ez a beszéd! – mosolyodott el elégedetten a férfi, majd vállon veregetve a srácot lökte meg a kapu felé.

            Naruto erőtlenül bukott előre. Nem volt felkészülve, hogy ez már az indulást is jelenti. Szívesebben gyűjtötte volna még kicsit a bátorságot. Kétségbeesetten nézett vissza ismét Iruka senseire, de ő csak biztató mosollyal intett kézfejével, hogy menjen. Naruto pedig nagyot nyelve fordult vissza, hogy kihúzza magát. A csokrot egyenesen emelte maga elé, és remegő léptekkel indult meg a Hyuuga-major bejárata felé.

*4 hónappal korábban*

            Egy erős kéz, mely a szőke haját markolta. Egy erőszakos érintés, mely csípőjét rántotta  előre. Egy száj, mely akaratosan húzta meg alsóajkát. Egy test, mely fölötte támaszkodott birtoklón. Egy lökés, mely gyönyört hozott. Egy név, mely ajkai közül csúszott ki.