Rivaldafényben

Ötödik

Pakolással és dobozolással töltöttem az elkövetkező harminc percemet. Kevés cuccom volt, így hamar végeztem. Nem voltak képek a falon, gyertyák vagy egyéb dolgok a polcokon. Csak a legfontosabbak. Ruhák, könyvek, konyhai eszközök, fürdőbe való cuccok, meg pár bútor. De a legtöbb a házhoz tartozott, és nem én vettem.

James közben elment, mert valami sürgős, halaszthatatlan dolga volt. Azt mondta, mire a költöztetők megérkeznek, addigra ő is. De ők már rég itt voltak, ki is ürítették a lakásom, és készen álltak az indulásra, James meg még sehol.

- Költözöl? - jött be az épületbe Heidi, és meglepetten nézte a bútoraimmal megrakott furgont. - Még van egy heted. Nem várom el tőled, hogy elmenj. Ha annyira súlyos a helyzet, kapsz még egy hetet.

Elmosolyodtam Heidi kedvességén.

- Kaptam egy új munkát. Vele együtt egy házat is. Úgyhogy nem foglalom tovább mások elől a helyet. Itt a lakbér - adtam a kezébe egy borítékot. Abba volt a maradék félrerakott pénzem. Bíztam benne, hogy hamar kapok fizetést, mert jelenleg semmim nem volt. - Köszönöm, hogy annyira megértő voltál.

- Nem mehetsz el anélkül, hogy lenne egy búcsúzó estéd.

- Vagyis búcsúzó bulim?

- Hívd, aminek akarod. De itt szokás az ilyen.

Egy ilyen buli nem volt az elmúlt egy év alatt. Jó, lehet nem költözött el senki. De sokan költöztek be, úgyhogy tuti valakik mentek el úgy, hogy nem tudtam róla. Nem mintha részt vettem volna bármikor is a ház közösségében. Lefoglalt a munkám. azt se tudtam, hogy kik laknak itt, vagy hogy mi a nevük.

- Na, itt vagyok - szólalt meg mellőlünk James.

- Késtél - jelentettem ki szemrehányóan. - Már a költöztetők is mennének, de nem tudják, hova.

- És? Tudnak várni, nem? Inkább gyere. Vagy most is inkább gyalogolnál?

Vettem egy mély levegőt, hogy ne vágjak neki vissza semmit. Mert abból az lett volna, hogy ő is mond valamit, aztán újra én, és sose lett volna vége.

- Köszönöm, Heidi - fordultam vissza a főbérlőmhöz. - Akkor este visszajövök.

James nagyot sóhajtva kisétált.

- Már értem, miért mész el ilyen hamar. Miatta én is elköltöznék, ha fiatalabb lennék - nézett James távolodó alakjára. - Azok a régi szép idők. Tudod, én mindig szórakoztam a férfiakkal, és azt az egy személyt kerültem el messzire, aki a lelkitársam lett. Túl sok időbe telt, mire rájöttem, hogy ő az igazi. Így kevés időnk maradt, hogy együtt lehessünk. Na, mindegy. Nem akarlak fárasztani a történeteimmel. Inkább menj - húzott magához egy gyors ölelésre. - Ne várasd meg a lovagod. Estére várlak. Akár hozhatod őt is.

- Rendben - mosolyogtam rá. Nem akartam elhozni magammal, de erről Heidi nem tudhatott. Ma még nem voltunk együtt, és az ő eseményein kellett megjelennünk együtt, az enyémekről nem írt a szerződés.

James már a kocsiban ült. A költöztetők már elmentek. Be kellett ülnöm James mellé, hiába esett nehezemre. Nagy levegőt vettem, és a kilincsért nyúltam.

- Beszállsz még ma, hercegnő? - kiabált ki James. - Vagy arra vársz, hogy úriembert játszak, és kinyissam neked az ajtót. Ha akarnám se tehetném, hiszen szerinted nem vagyok úriember.

A szememet megforgatva ültem be mellé. Elmosolyodott, majd végre elindultunk. Csendben tettük meg az utat. A jobb keze a váltón pihent, miközben a bal fogta a kormányt. Látszódtak az erei még a kézfején is. Ha egy férfinak kidagadtak az erei, az nekem az erőt szimbolizálta. Imádtam. De most Mr. Seggfejről volt szó, ezért elkaptam róla a tekintetem, és kibámultam az ablakon.

- Mi az? - szólalt meg.

- Mi lenne?

- Sóhajtottál.

- Rájöttem, hogy a neved után kellett volna néznem, mielőtt elválaltam volna a munkát.

- Ha utánam nézel, csak még jobban akartad volna - kanyarodott be egy hatalmas kapu elé.

Elővett egy kulcsot, megnyomott egy gombot, és már szabadon mehettünk be. Egy hosszú, fákkal körülvett, szűk úton mentünk végig, és egy hatalmas, parkszerű részre értünk. Leparkolt egy sárga lamborghini és egy fekete bugatti közé, majd kiszállt.

Én is ugyanígy tettem, és mikor kint körbenéztem, tényleg hercegnőnek éreztem magam, aki éppen a kastélyához érkezett. A családi házunkat mindig is imádtam, mivel nagyon nagy volt, de ez... Erre nem voltak szavak.

Fehér falai voltak, és ahol csak lehetett üveg pompázott. A legfelső szint terasszal volt körbevéve, amin üvegkorlát vezetett végig. Követtem James-t a lépcsőn felfelé, ahol egy medencéhez érkeztünk. Onnan mentünk be a házba egy hatalmas üvegajtón keresztül. Még mielőtt bementem volna, belepillantottam a medencébe, és átláttam az alján. Alatta volt egy komplett szoba.

- Egyedül laksz itt? - tettem szóvá, mert számomra ez elképzelhetetlen volt. A családommal egy ennél kisebb házban laktunk, és én azt is hatalmasnak éreztem. Öten nem telítettük meg.

- Most már nem - felelt, és elhúzta az üvegajtót.

- Nem vagy magányos itt?

- Tudod hányszor vagyok itthon? Max este. És akkor örülök a csendnek, amit a magány ad. De most már annak vége. Hála neked.

- Én sem repdesek az örömtől, hogy pont veled kell lennem. De ha emiatt maradhatok a városban, akkor megteszem. Egyébként miattam fognak békén hagyni a rajongóid. Örülnöd kéne.

- Bemutassam vagy körbe tudsz járni? - hagyta figyelmen kívül az előbbi monológomat.

- Megoldom.