Oldalak között

38. rész

A gépet Dylan vezette, de mi a raktérben maradtunk. Nora ugyan lerakta a szerzeményt, de le se vette a szemét róla. Emlékszem, hogy Daisyék meséltek a Berserkerek Lándzsájáról, ami érintésre aktiválódik, de ez teljesen más. Netán valami ősi génre reagált, ami Norában van? Mert kinézném az izéből, hogy valami hasonlóhoz van köze. Vagy a nemhez? Hisz Dylannek nem csinált semmit.

– Jó, látom, hogy senki sem akar mondani semmit, de mindannyiunkat ugyan az foglalkoztatja.– szólalt meg hirtelen Stephanie.

–Igen, de amíg nem értjük nem akarom hogy más is hozzáérjen. Miattam aktiválódott, vagy mi, de nem tudjuk hogy ez mit jelenthet, vagy hogy ha más hozzáér mi fog történni.– válaszolta a fekete hajú.

–De nem deríthetjük ki, ha ki sem próbáljuk!– erre nagy hirtelenségből vezérelve felpattant és megragadta a fegyvert. Meglepetésünkre nem történt semmi. Meglendítette és forgatta párszor, de semmi különleges nem történt– akkor? Más ki akarja próbálni?

–Egy ősrégi, valószínűleg idegen eredetű tárggyal akarsz játszani, úgy, hogy nem is értjük és a küldetésünk alapból csak annyi lett volna, hogy találjuk meg és vigyük vissza? Benne vagyok!– mosolyodtam el a végére és én is megragadtam.

Először nem történt semmi, de ahogy meglendítettem hirtelen elkezdtett égni a tenyerem és szörnyű fejfájás tört rám. Elejtettem a tárgyat és a földre rogytam.

–Amy!– szaladt hozzám egyből Nolan és megragadta karom.

–Meg vagyok! Csak hirtelen jött ez...az...izé...– makogtam.

– Igen. Az biztos. De mi történt? Biztos nincs semmi baj?

– Ha én azt tudnám! – a tenyeremre pillantottam, de semmi baja nem volt– olyan érzés volt, mintha magam ellen használtam volna.

–Mi?– kérdezte zavarodottan Stephanie.

–Nem tudom pontosan leírni. Mintha amilyen erővel használtam volna, annyit szipolyozott volna ki belőlem. De most már jól vagyok!

–Akkor szerintem inkább hanyagoljuk. Mégsem volt túl jó ötlet.– mondta Nora és elrakta a rudat.– jobb lesz ha majd a hozzáértők tesznek vele valamit.

–Azaz kísérletezni fognak vele és kívárjuk mikor lesz belőle tömegpusztító fegyver.– vágtam rá.

–Hát igen. De az nem a mi dolgunk.– ezzel lezártnak is tekintette a témát.

Az út további részében mindenki oda-oda sandított az újonnan szerzett tárgyra, de senkinek sem állt szándékában megfogni. (Vagy legalábbis félt hogy mi történne)

Chicagoig ugyan hosszú volt az út, de reméljük hogy meg is érte. Bementünk a bázisra és leadtuk a lándzsát. A tudósok egyből nagy hévvel el is kezdték tanulmányozni. Hátha ők valamennyivel többre fognak jutni, mint mi.

***
Reggel korán kivertek az ágyból támadásra hivatkozva. Gyorsan összekaptam magam és a többiek keresésére indultam. Sajnos csak Shield ügynökökbe botlottam. Mind a négyen rám szegezték a fegyvereiket, de nem mozdultak. Az övem hátuljába rejettem el egy pisztolyt, úgyhogy valahogy el kell érjem, hogy hátra rakhassam a kezem.

–Nyugi fiúk!– emeltem fel mindkét kezem– erőszakra semmi szükség!

–Akkor add fel magad és gyere velünk!– mondta határozottan az egyik és közelebb lépett hozzám.

Megragadtam az alkalmat, és kezét kicsavarva elvettem a fegyvert a kezéből és a nyakához szegeztem. A másik három meglepődött, de kezüket nem rakták lejjebb.