24

494 14 0
                                    

*Harry*

Kimentünk a szobából. Egy halálfaló rohant felénk.

-Avada Kedavra!-mondta Draco. Kissé meglepett, hogy ennyire ridegen hagyja, hogy megölt valakit, majd realizáltam, hogy egy többszörös gyilkosról van szó. Megfogta a kezemet és rohanni kezdett. Nem tudtam hogy hova megyünk, de ő elég magabiztosan szaladt.

*Draco*

-Hova megyünk?-kérdezte. 

-Fogalmam sincs!-ordítottam, hogy mögöttem is hallja. Kipillantottam az oszlopok között, és megláttam őt. Fekete köpenyben állt. A gyomrom görcsbe rándult, keserű epe tolódott a torkomba. Védenem kell Harryt. Nem hagyom magára. Hirtelen elengedte a kezemet. Megtorpantam. Kicsivel lemaradva állt, két oszlop között. Az elégedetten vigyorgó Volmedortot bámulta. Elkezdett kimászni.

-Mi a fenét művelsz?-kiáltottam.

-Megküzdök vele!-mondta. Megragadtam a karját. Kezeim közé fogtam a kipirult arcát, mint már oly sokszor. Megcsókoltam, de úgy, mint még sosem. Tudtam, hogy meg fog halni. Most valóban, végleg. Kimászott. Észrevette a szerelmemet, és kimondta az átkot. Harry azonban védekezett. Az esemény nagyon hajazott az első háborúra. Az iskola romokban, mindenütt halott, vagy sebesült testek. A Harry pálcájából érkező piros láng egyre jobban csökkent. Míg hirtelen eltűnt. Harry szívébe szállt a kék láng. Lassan hátrálni kezdett, majd összeesett. 

-Ne!-ordítottam. Odarohantam hozzá. Tudtam, milyen, amikor nem hal meg. Most nem olyan volt. Nem dobogott a szíve, arca hófehér volt. Mellé térdeltem. Harry. Meghalt. Leírhatatlan fájdalom áradt szét bennem. Egy ismerős érzés volt az. A szomorúság. Azóta nem éreztem ilyet, amióta Harryvel együtt vagyok. Hirtelen mintha nem lett volna értelme élnem. Minden eltűnt belőlem. A boldogságom, a szeretetem. Olyan különös volt, mintha minden megváltozott volna, miközben csak egy ember halt. Bár nem egy átlagos emberről van szó. Ahogy Neville mondta, naponta halnak meg emberek. Miért lenne Harry halála nagyobb probléma, mint bárki másé? Nagyon szeretem őt. Ezen a halála sem változtat semmit. Nem éreztem egyebet, csupán gyűlöletet. Volmedort iránt. Felálltam, rászegeztem a pálcámat.

-Ő volt mindenem!-ordítottam. Vigyorogni kezdett, ami csak még jobban feldühített. 

-Crucio!-mondtam. Kék bőre világosodni kezdett, mindene remegett. Izmai elernyedtek, eldőlt. Nem telt sok időbe, mire meghalt. Most viszont már semmit nem éreztem. Nem voltam már mérges senkire. Csak hiányzott Harry. Nem lett szelleme. Pár hét múlva volt esedékes a temetése. Egy nem mindennapi gyászajándékkal lepem meg őt, és családját. Egy hosszú levelet írtam neki. 

Terv {Drarry}Место, где живут истории. Откройте их для себя