Sokat gondolkodtam még az éjjel folyamán, hogy valóban el kell-e mennem haza a faluba és arra jutottam, hogy igen. Őt szeretem a legjobban a világon, de úgy éreztem, hogy kell egy kis idő amit távol vagyunk egymástól. Jobb lesz ez neki is és nekem is úgyse örökre megyek el csak mostanában túl sok minden történt velünk és kell egy kis idő, hogy fel tudjam dolgozni, gondoltam magamban.
Még utoljára ránéztem és beszéltem hozzá, elmondtam neki, hogy hova megyek, de valószínűleg nem hallotta és nem is vette észre. Gyorsan pakoltam egy keveset és lezuhanyoztam lassan és éppen indulni készültem. Kint voltam a ház előtt amikor hirtelen valaki megragadta a karomat, lassacskán hátra fordultam és láttam, hogy Hasi az.
- Hova mész? - kérdezte meglepve.
- Hagytam neked levelet, nem olvastad?
- Nem, annyira megijedtem, hogy nem vagy mellettem, hogy azonnal kijöttem. - felelte bánatos arccal.
- El kell engedned. El kell mennem és kérlek ne nézz rám így, mert meggondolom magam. - kérleltem.
- Nem mehetsz el. Egyáltalán miért akarsz elmenni?
- Meg kell értened, időre van szükségem. Egy kis időre, hogy rendezzem a dolgaim, távol tőled. - vallottam be neki és a talajt kezdtem bámulni.
- Már nem szeretsz? Vagy már mást szeretsz? - bombázott zavarba ejtő kérdéseivel.
- Nem, dehogyis. Téged szeretlek a legjobban a világon, de most el kell mennem egy kis időre. Nem mondom el hova, mert akkor utánam jönnél és neked most itt a helyed és a színházban.
- Biztos, hogy nem valaki más miatt mész el? - kérdezett vissza.
- Nem, én csakis téged szeretlek. - mondtam, majd közelebb léptem hozzá és megcsókoltam.
Mikor eltávolodtunk egymástól mélyen a szemembe nézett, én pedig az övébe. Azokban a kék szemekben még mindig el lehetne veszni. Hozzá hasonlóval még előtte soha nem találkoztam, de abban a pillanatban nem maradhattam vele.
- És mi lesz a színészettel?
- Visszajövök és ott folytatunk mindent ahol abbahagytuk, esküszöm. Szeretni foglak a halálom napjáig és még azután is. Hinned kell nekem. - mondtam, majd egy pár percig nem történt semmi, majd hozzátettem - Hívni foglak telefonon.
- Szeretlek és várni fogok rád.
Aztán szorosan átöleltem és utána gyorsan elengedtem, majd elindultam a vasút állomás felé. Nem néztem hátra csak előre, mert tudtam, hogy ha visszanézek, akkor végül maradni fogok és ezt nem tartottam helyén valónak.
Valami robajt hallottam felőle, de tartottam magam a dologhoz és továbbra se néztem hátra. Haza kell mennem, de nem Győrbe hanem haza vidékre, hogy friss levegőt szívjak és kitisztuljon a fejem.
Lehet most hibát követtem el, de mindenki a saját hibáiból tanul. Pár napig leszek csak távol és vissza fogok térni, nyugtattam magam mire kiszökött a szememből egye könnycsepp, amit gyorsan letöröltem. Arra gondoltam, hogy fel kellene hívnom Edinát és kiönteni neki a lelkemet.
Így is tettem, elmondtam neki mindent töviről- hegyire, azt is, hogy most haza tartok a faluba. Nem igazán értette, hogy miért menekülök Hasi elől, de azt mondta mindenben támogatni fog.
Az állomáson mielőtt megvettem a jegyeket még párszor átrágtam magam a dolgon..
*Hasi szemszöge*
Nem igazán foglalkoztam a levéllel csak az érdekelt, hogy hol van. Tudtam, hogy benne lehet,de azt is tudtam, hogy még itt van. Gyorsan kiugrottam az ágyból és azzal kellett szembesülnöm, hogy nem beszéltem vele, mert akkora szamár voltam, hogy elaludtam. A fejem borzalmasan zúgott, de muszáj volt megtalálnom őt. Annyira kapkodtam, hogy majdnem elbotlottam, de sikeresen kiértem az ajtó elé és még pont időben voltam. Megragadtam a karját mire ő visszafordult hozzám. Érdeklődtem, hogy hova készül és elmondta, hogy időre van szüksége, amit nem igazán értettem, hacsak már nem szeret engem, de megesküdött, hogy nem így van és, hogy szeret. Nem tudtam őt megállítani ami nagyon fájt és az is, hogy csak így itt hagyott. Mondjuk a csókja felejtetetlen volt.
Amikor elment nagyon dühös voltam olyannyira, hogy beleütöttem egy hatalmast az ajtóba, de erre sem fordult meg csak ment tovább és elhagyott egy kis időre.
Azt se árulta el, hogy hova ment , azért, hogy nehogy kövessem, de nekem támadt egy ragyogó ötletem. A gondolatmenetemet Kisati zavarta meg, amin őszintén meg is lepődtem.
Kiszállta az autójából, odajött hozzám és szorosan megöleltük egymást.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva.
Kicsit rosszul éreztem magam, amiért nem látogattam meg a kórházban.
- Persze, nyugodj meg. Te viszont nem festesz túl jól. Mi történt? - érdeklődött .
- Jobb lesz ha bemegyünk. - javasoltam és elindultunk befelé.
Mondtam neki, hogy foglaljon valahol helyet és mindjárt visszajövök. Bementem a konyhába és töltöttem két pohár ásványvizet, majd visszasétáltam hozzá és leültem szembe vele a kanapén.
- Oké, most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi történ és, hogy hol van a barátnőd. - szólalt meg végül Ati.
- Igazából ez egy hosszú sztori. - kezdtem bele.
Ránézett az órájára és elmosolyodott.
- Van még időnk. Hallgatlak.
- Rendben. - vágtam rá és elkezdtem elmesélni.
Azzal kezdtem amiről ő is tud, hogy elrabolták Jocit és utána Nórit is. Azzal folytattam, hogy összezárta őket és mikor megmentettük csókolózáson kaptuk őket, majd azzal, hogy kicsit többet ittam a kelleténél és nem tudtam vele megbeszélni a dolgokat. S végül, hogy reggel nem volt mellettem, de utolértem és azt mondta csak időre van szüksége.
- Haver, nyugodj meg ha azt mondta visszajön, akkor vissza fog jönni. Látszik rajta amikor rád néz, hogy teljesen odavan érted.
- Én is azt hittem, de mostanában olyan fura és megcsókolta az öcsémet.
- Figyeld, ki akartak szabadulni és azt hitték ez egy jó megoldás. Te mit tettél volna?
- Nem tudom, de nem csókoltam volna meg a húgát. Persze nincs is húga, de érted.
- Annyira negatív vagy. Szedd már össze magad! Menj és csináld azt, amit szeretsz, addig sem gondolsz rá. Aztán amúgy is még van pár nap a színházi kezdésig, akár meg is keresheted bár azt mondta időre van szüksége. - javasolta.
- Nem hiszem, hogy most mennének azok a dolgok amiket szeretek és amúgy is átkozottul fáj a fejem. - jelentettem ki, majd felpattantam.
- Talán kevesebbet kellett volna inni. Nem kioktatni akarlak, de tegnap nagyon elcseszted. Haza kellett volna jönnöd és megbeszélni vele a dolgokat, akkor lehet nem ment volna el.
- Rendben, most jobban érzem magam. Eddig is ökörnek éreztem magam emiatt, de most kösz, hogy megerősítettél benne.
- Na jó, jobb ha megyek és hagylak gondolkodni vagy pihenni, mert ahogy látom mindkettő rád fér. Dönts bölcsen. - mondta, majd ő is fel állt és elindult a kijárat felé.
Kikísértem és azután jól becsuktam az ajtót, leültem a kanapéra és azon kezdtem el gondolkodni, amit Ati mondott. Most vagy elterelem a figyelmem róla vagy elmegyek és megkeresem. Sokat filóztam, felmértem az esélyeimet és azt is, hogy mindent tönkre tehetek a következő lépésemmel, de muszáj megtalálnom őt és vele lennem.
* Nóri szemszöge*
Megvettem a jegyemet még mielőtt meggondolhattam volna magam. Az első vonatra felszálltam ami Győr felé ment. Egész úton lelkiismeret furdalásom volt és csakis Hasira tudtam gondolni. Már bántam, hogy eljöttem és azzal sem számoltam, hogy mit fognak pletykálni a haza érkezésemről.
Az úton hirtelen elaludtam és mikor felébredtem, akkor egy barna szemű fiú tekintetével találkoztam. Elég menőn öltözködött, rendezetlen göndör barna haja volt és egy pillanatra elfelejtettem Hasit is és az állapotomat is, de nem tartott túl sokáig.
- Te nem énekesnő vagy? - szólalt meg végül a fiú.
- Neked is szia. Nem, voltam pár helyen idézőjeles énekes, de nem vagyok az.
- Jaj ne haragudj, Krisztián vagyok, akkor lehet egy ilyen helyen láttalak.
- Lehet, Nóri vagyok és ne haragudj, de nincs kedvem beszélgetni. - feleltem végül.
Már Szemerén voltunk, amikor gondoltam egyet felálltam, megfogtam a cuccaim és elindultam ki oda ahol nincsenek emberek.
Néha soknak érzem az embereket, főleg akkor amikor sokat kérdezgetnek feleslegesen.
Hamarosan elérkeztem a célomhoz a szülőfalum állomásához. Leszálltam és ezernyi régi rossz emlék tört elő. Töprengni kezdtem, hogy miért pont ide jöttem és éreztem, hogy minden szem engem figyel miközben sétáltam az útszélén. A temető mentén elhaladva mindig beszoktam tekinteni a nagyapám sírjához kintről, akkor is így tettem. Sajnos nem ismerhettem, mert még anyukám legfiatalabb testvére születése előtt elhunyt, sokkal az előtt mielőtt én megszülettem. Egyébként a nagybátyám pont annyi idős, mint Hasi csak ő egy .. hagyjuk is.
Próbáltam nem gondolni Hasira, de minden porcikám ráemlékezett valami oknál fogva.
Nincs messze a házunk az állomástól, ezért elég gyorsan odaértem. Ahhoz képest, hogy azt hittem nem fognak örülni nekem és be se engednek pozitívan csalódtam bennük. Nagyon kedvesek voltak velem és én meg elmeséltem nekik a történteket, majd arra hivatkozva, hogy fáradt vagyok bementem a régi szobámba, ami ugyanúgy volt, mint ahogy otthagytam. A szekrényeken nyomtatott képek Hasiról.. Ezt teljesen el is felejtettem, de nem is igazán foglalkoztam vele, mert tényleg fáradt voltam. Lefeküdtem az ágyamba és nagyjából egy óra alvás után kiabálásra ébredtem. Kipattantam az ágyból és a bejárati ajtóhoz szaladtam, ami nagyon közel volt a szobámhoz. Amikor odaértem láttam, hogy apám Hasival vitázik rólunk. Nem tudtam, hogy hirtelen mit tegyek hiszen pont azért jöttem el Pestről, hogy távol legyek tőle...
