Egy darabig csak álltam, mint akinek földbe gyökereztek volna a lábai. Aztán egyre durvábbá fajult a verekedés így úgy éreztem ideje lenne közbe avatkoznom. Elindultam feléjük és közéjük nyomakodtam majdnem ismét eltalált ez az állat, de sikeresen elhajoltam. Aztán most már én kezdtem el ütni és kiabálni vele. El akart iszkolni a gyáva féreg, mert én olyan dühös lettem, hogy ütöttem volna még tovább, de Hasi lefogott.
- Még nem végeztünk! Ezzel még nincs vége! - kiabált vissza.
- Egyetértek te nyomorult! - kiáltottam vissza dühösen.
Hasi végre elengedett és oda fordultam hozzá. Majdnem elkapott a sírás mikor megláttam,hogy vérzik az orra és kissé már lilul az arca is.
- Sajnálom, ez mind az én hibám.. Ha vonattal jöttem volna vissza..ha..
- Nincs ha, nem te tehetsz róla. - szakított félbe.
- Jobb lesz ha bejössz. - tanácsoltam.
- Azt hiszed csak úgy elmentem volna alapból is? - kérdezett vissza.
- Nem, nem hittem semmit..
Erre már nem felelt semmit, mert kézen fogtam és elindultam vele befelé és Edina is követett bennünket. Az első emelten volt a lakásom és mikor oda értünk Edina megszólalt :
- Akkor én haza is megyek. - mondta viccelődve.
Mivel az ő lakása szemben volt az enyémmel. Mikor bementünk az enyémbe Hasival ezt megjegyezte:
- Ez most komoly? Itt lakik szemben? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. Van vele valami probléma?
- Nem, szerintem ez aranyos. - jegyezte meg.
- Oké aranyoskám, dobd le magad a kanapéra és mindjárt jövök. - utasítottam
Azzal ő leült a kanapéra én meg elindultam az elsősegélykészletért meg egy vizes törölközőért.
Gyorsan előkotortam a fürdőből a dobozt és bevizeztem egy törölközőt, majd elindultam vissza hozzá a nappaliba. Láttam, hogy nagyon körbe nézett, majd amikor észrevett mintha kicsit megijedt volna. Oda sétáltam hozzá és az asztalra leraktam a dobozt, aztán leültem mellé.
Fogtam a vizes törölközőt megfogtam az arcát és felém fordítottam teljesen, hogy letudjam törölgetni a vért ami kifolyt az orrából.
- Miért tetted ezt? - kérdeztem szinte sírva miközben törölgettem az arcát.
- Senki nem beszélhet így egy nővel főleg nem azzal, akit szeretek. Igen,szeretlek még ha te nem is akarsz tudomást venni róla..még ha nem te nem is.. Igaz eddig a pontig én sem voltam benne biztos, de szeretlek.
- Én is.. - szalad ki a számon.
- Te is mi? - kérdezett vissza meglepetten.
- Én is szeretlek, csak össze voltam zavarodva. Túl gyorsan történt minden. - feleltem.
- Ez így nem jó. Így olyan mintha beleegyeznél. - vágta rá durcásan.
- Szeretlek! - jelentettem ki hangosan.
- Még mindig nem győztél meg teljesen. - morogta
Mire én ledobtam a földre a véres törölközőt, beletúrtam a hajába és a fülébe súgtam, mert az hatásosnak tűnt:
-Szeretlek!
Éreztem, hogy egy kicsit kirázza a hideg és egy kicsit le is fagyott, majd elhajoltam és oda léptem a elsősegélydobozért. Ismét kotorni kezdtem bőszen, hogy megtaláljam a sebtapaszokat, mivel lett az arcán egy kis seb, amit jobb leragasztani. Miután nagy nehezen sikerült neki állt csiklandozni. Tudni kell rólam, hogy nem mindig és nem mindenhol vagyok csikis, de ő pont megtalálta azt ahol igen.
- Héé! Állj! - morogtam rá kedves hangon.
Mire ő abba hagyta és mélyen belenézett kék szemeivel az enyéimbe. Olyan csillogást láttam benne, mint eddig még soha se. Nem mintha ezer éve ismerném személyesen, de nagyon különleges volt.
- Mit nézel ennyire? - kérdeztem kicsit meglepve.
- Téged. - felelte.
- Ezt valahogy észrevettem.
- Öm mindegy nekem mennem kéne vissza Pestre. - mondta, majd felállt.
- Nem! - kiáltottam rá és visszahúztam a kezénél fogva, mire ő vissza huppant a kanapéra.
- Miért nem? - nézet rám mintha nem értené.
- Nem mehetsz csak így el.. - hagytam félbe a mondatot.
- De miért nem? - faggatott tovább.
- Először is nézz magadra, másodszor későre jár és harmadszor nem búcsúztál el. - magyaráztam.
- Mit nézzek magamon? Van pár horzsolásom ami nem számít.. - kezdett ellenkezni.
- Figyelj! Most én kérek tőled valamit.. Lehet?
- Persze, bármit. - felelte, majd a hajába túrt.
-Szavadon foglak! Maradj itt velem ma éjszaka! - kértem boci szemekkel.
- Hát nem is tudom...
- Megígérted az előbb. - emlékeztettem.
- Viccelsz? Persze, hogy maradok! - mondta boldogan.
Örömömben hirtelen nem tudtam mit csináljak, ezért csak simán szorosan átöleltem és ő ezt viszonozta. Majd ezt a szép romantikus képet egy csengetés zavarta meg és hangos kopogás. Egy percre megijedtem, mert azt hittem ez az örült jött vissza, majd összeszedtem a bátorságom felpattantam a kanapéból és elindultam az ajtó felé és a kukucskálón kinéztem. Szerencsére nem az ez idióta jött vissza bár ami a kopogás után jött az se volt sokkal jobb.
- Nóri! Itt vagy?Engedj be! - kiáltott be édesanyám.
Na szép gondoltam magamban, napokra eltűnök egy barátnőmmel ő meg eljön Győrbe és egy számára idegen fiúval talál, aki jelen pillanatban miattad úgy néz ki, mintha bokszoló lenne.
Gyorsan kinyitottam az ajtót és tényleg ő állt az ajtóban.
- Kisasszony! Miért nem vetted fel a telefont? - vont kérdőre, aztán beviharzott a lakásba.
Egyből kiszúrta Hasit és szóvá is tette:
- Hát ez a fiú meg kicsoda és mit keres itt? - kérdezte legalább úgy, mintha még mindig tizenéves lennék.
- Anyu.. ő Hasi. - kezdtem bele.
-Jó Napot, asszonyom! - köszönt oda neki udvariasan.
- Várjunk.. ő nem az a fiú akibe halálosan szerelmes voltál? Abból az 'Egynyári kalandból'?-hozott kínos helyzetbe a kérdéseivel.
- Anyu! - kiabáltam rá.
- Miért nem így van? Tagadod? - folytatta.
- Befejeznéd? Igen, ő Hasi a sorozatból, de ne beszélj sületlenségeket, én nem.. - hagytam abba egy pillanatra.
- Te mi nem? Te voltál odaérte vagy én? - nem bírt leállni a kérdéseivel.
Hasi meg csak ült és mosolygott az egészen. Én pedig full cikinek találtam, hogy hallania kell mindent, amit anyu összehord.
- Anyu ez most nem alkalmas.. Láttad megvagyok, jól vagyok meg minden.. Jobb lenne ha most haza mennél és majd holnap haza megyek a falura megbeszélni a dolgokat. - magyaráztam.
- Csak így kidobsz? Mit zavartam meg? Csak nem unokám lesz? - kérdezte hogy tovább húzza az idegeimet.
- Anyu ! Kérlek! Nem dehogyis! —mordultam rá.
- Oké. - azzal megindult a kijárat felé, de mielőtt elment még hozzátette - De ha lesz azért értesítesz ugye?
Megráztam a fejem aztán mosolyt színlelve becsuktam utána az ajtót. Vissza sétáltam Hasihoz, aki dőlt a nevetésről.
- Mit nevetsz? Ez nem vicces volt, hanem inkább halál ciki.. - jelentettem ki.
- Elég szomorú, hogy így kell megtudnom, hogy halálosan szerelmes vagy belém.. - heccelt.
- Nagyon vicces vagy.. Nem kell mindent elhinni, amit mondott. - vágtam rá kissé haragosan.
- Én valahogy hiszek neki, mert ha nem lenne igaz ,akkor nem lennél ennyire kiakadva rajta. Tehát mi az igazság? - kérdezte miközben elragadóan mosolygott.
- Na jó van benne valami, de azért a halálosant túlzásnak gondolnám. - magyaráztam, pedig igaz volt.
Leültem mellé és fogni kezdtem a fejemet ő pedig ösztönösen neki állt masszírozni a vállaimat. Elgondolkodtam azon, hogy pár napja ugyan itt ültem és ilyen dolgokra még gondolni sem mertem sőt meg sem fordultak ilyenek a fejemben. Én úgy terveztem elmegyek színházba a legjobb barátnőmmel Pestre megnézzük a darabot max iszunk valamit és visszatérünk ide. Én meg ugyan olyan magányosan fogom érezni magam, mint egész idáig, de a sors nem így akarta. Belém botlott szó szerint és azóta se adja fel. Elég kitartó egy fiú mit ne mondjak. Kevés ilyen ember ismerek. Ő kedves, okos, segítőkész bár néha az idegeimre tud menni, de nagyon is szerethető figura. Nem csoda, hogy meg akartak miatta a rajongók lincselni azon az estén. Azon az estén, amikor én olyan bunkó voltam vele, mint a raklap.
Észrevette, hogy valamin nagyon töröm a fejem és abbahagyta.
- Min töröd a fejed azt az okos fejed? - kérdezte aggódó hangon.
- Kettőnkön. - feleltem.
- Hogy-hogy kettőnkön? - kérdezte feszülten.
- Ne aggódj nem fontos. Csak eszembe jutott, hogy pár napja teljesen egyedül ültem itt és ilyenről nem is álmodoztam. - próbáltam megnyugtatni.
- Milyenről pontosan? - érdeklődött.
-Hogy te itt fogsz üldögélni a kanapén és még masszírozol is. - folytattam.
-A jövőnk tisztázatlan, de egy valami most már biztos biztos. - mondta költőien.
- Mi az?
- Szeretlek. - mondta, majd nekem esett...
