| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

II.

| Vidd Odin elé |

-Destiny, engedj be! – kiáltja az ajtón kívülről Roxy, miközben bele is üt egyet. – Az nem megoldás, ha kizársz – igen, van kulcsa, de ha én az enyémet belülről véletlenül benne hagyom, akkor nem tud bejönni. – Beszélnünk kell!

-Jól vagyok! – kiabálom vissza, közben elkészül a kávém is. Szerencsére már nem fáj a fejem és ahogy még tegnap este kitapogattam, nem nagy sebet szereztem. Mindössze a fejünkön olyan vékony a bőr, hogy könnyen felsérthetjük. Abból kiindulva, hogy a nyakamra is ráfolyt a vérem, azt hittem, nagy lesz és hogy össze kell majd varrni. De nem éreztem annak, sőt, épphogy csak egy kicsit lett sebes. Így úgy döntöttem, hogy nem megyek be vele az ügyeletre.

-Itt van velem Damian is – erre megforgatom a szemem. – Aggódunk! Tegnap este hívtalak, hogy meséljek, de nem vetted fel! Utána hívtam őt és ő mondta, hogy véresen jöttél haza, és hogy el is zavartad.

-Csak pihenni akartam, mert fájt a fejem! – válaszolom magasabb hangon, hogy hallják odakint. Ezt követően belekortyolok a kávémba és bemegyek a szobámba, hogy gyorsan felöltözzek.

-Drágám, engedj be minket – szólal meg most Damian. – Tudjuk, hogy történt tegnap valami, segíteni szeretnénk!

Miközben a nem épp meggyőző monológját mondja, felkapok magamra egy farmernadrágot, egy fekete rövidebb pólót, majd pedig arra a kabátomat. A szuper kényelmes sportcipőm pedig kötelező darab. Még mindig beszélnek hozzám, nem is tudják, mire készülök. Gyorsan kiiszom a pohár tartalmát, majd az ágyam melletti ablakot kinyitva, kimászok a tűzlépcsőre. Nem hallhatják meg, hogy ezt csinálom, mivel ahhoz messze van a bejárati ajtó és a szobám ablaka. Ettől függetlenül csendesen lemászom, majd amint földet érek a sikátorban, a park felé veszem az irányt. Igen, visszamegyek! De csak mert reménykedem benne, hogy senki nem találta meg a bokorba esett táskámat.

X

-Ne haragudj kedvesem a megjegyzésem miatt, de elég nyúzottnak tűnsz – lép az asztalom mellé Mick. – Történt valami, vagy csak megint sokáig dolgoztál?

-Nem aludtam ki magam és igen, a munka – nevetek fel keserűen, majd küldök egy halvány mosolyt az idős férfi felé.

-Tudod, lehet jót tenne neked egy kis nyaralás – vonja fel a szemöldökét. – Vagy egy munkahelyváltás.

-Mick – nevetek fel.

-Tudom, tudom - szabadkozik. – De mi bármikor szívesen látunk itt. Nem csak, mint vendég.

-Tudom és köszönöm – bólintok. – Észben tartom.

-Ennek örülök. Megyek és hozom a rendelésed drágám!

Azzal Mick elhagyja az asztalt. Ezt a férfit nem lehet nem kedvelni. Sajnálom, hogy a felesége lebetegedett, ugyanis ő általában le is ül mellém az asztalhoz. Jókat szoktunk beszélgetni. Míg a kávémra várok, kihalászom a táskámból a telefonomat és bekapcsolom. Amint feléled, látom meg ténylegesen, hogy Roxy tízszer, míg Damian hatszor hívott. Lehet jobb lenne, ha megint kikapcsolnám. Már ma is kerestek, gondolom rájöttek, hogy kimásztam. Fura lehet, de most se Roxyval, se Damiannel nincs kedvem beszélgetni.

Miután megkapom a kávémat, belemerülök a gondolataimba. Olyannyira, hogy észre sem veszem, hogy a mellettem lévő asztal időközben megüresedik, és hogy ketten is belépnek a kávézóba. A tegnap este történteken kattog még mindig az agyam. Nem hagy nyugodni! Valahonnan tudta, hogy engem kell keresnie, aztán meg is mutattam neki, hogy igen engem keresel. Nem használtam sokszor az erőmet, csak ha nagyon muszáj volt és tudtam, hogy nem hinnének annak, aki ellen használtam. Fényes nappal szóba se jöhet, hogy ezt megtegyem. Túl sokan vannak olyankor New Yorkban.

Egy pillanat erejéig körbe pásztázom a kávézót. A tekintetem megakad egy fekete hajú férfin, aki velem szemben ül egy másik asztalnál és engem néz. Nem szentelek neki túl sok figyelmet, így tekintetem tovább is halad. Ám gyorsan visszaterelődik rá, amint elfog az az érzés, ami tegnap. Ismerős. Egy percig szemezünk, majd mintha semmi se történt volna, visszateszem a telefonomat a táskámba, a kávé árát az asztalra helyezem. Felállok, felveszem magamra a kabátomat, majd pedig a táskámat a vállamra kapom. A fekete hajú férfi is feláll és szinte egyszerre indul meg velem a kijárat felé. Nem tetszik, ahogy néz. Kicsit gyorsítok a lépteimen, azonban ő is így tesz. Mikor mellém ér, megragadja a kabátom ujját, mire én azonnal a hasába könyökölök, gyorsan kibújok a kabátomból és feltépve az ajtót futni kezdek. Beveszem az első kanyart, azonban ott áll előttem, mikor megfordulok, hogy visszafelé kezdjek el futni ismét szembe találom magam vele. Értetlenül kapkodom a fejem. Hogy lett belőle kettő?

Szólásra nyitom a szám, de ő belém folytja a még ki se mondott szavaim azzal, hogy ismét karon ragad. Az emberek az utcán erre még nem figyelnek fel, de az égből lenyúló fényre azonnal felkapják a fejüket. A fényes, szivárványszínben pompázó kapu amint elér minket, magába szippant. Fénysebesen száguldunk az ismeretlenbe, de én még ez idő alatt is azon vagyok, hogy kiszabaduljak a fogásából. Mikor lábaink újra talajt érnek, elenged, aminek következtében az arany padlóra esem. Egy kupolaszerű építményben vagyok, mögöttem van egy kis emelvény, melynek tetején egy arany páncélos, sötét bőrű férfi áll. Csavar egyet a kardon, melyet fog, majd kihúzza a helyéről.

-Vidd Odin elé – utasítja a sötét bőrű férfi, sárga szeme nem tűr ellentmondást.

-Idehoztam – válaszolja a férfi. – Ennyi volt a dolgom. Innen már nem érdekel! – vigyorodik el. A következő pillanatban katonák sokasága jelenik meg a bejáratnál, majd amint elérnek hozzánk, nekünk szegezik a fegyvereiket. Az arany páncélosok közül előre lép a vörös köpenyes, pörölyös alak. Thor.

-Apánk meg fogja hálálni, hogy ide hoztad – szavait a mögöttem álló feketehajú férfinak intézi.

-Azzal, hogy visszaküld a cellámba? – vonja fel gúnyosan a szemöldökét. Gondolom a New Yorki támadás miatt került oda. Végül is nem kis pusztítást végzett.

-Én tényleg nem akarok közbe szólni – állok talpra. – De valaki lenne szíves megmagyarázni, hogy mit keresek itt?

-Apánkon a sor, hogy ezt megtegye – kapom a választ Thortól.

-Ne már, Szöszi – erre a megnevezésre mindenki rám kapja a tekintetét. – A tegnapi után megérdemlek valami magyarázatot itt és most, nem?

-Végül is, szépen elintézett titeket – von vállat a fekete hajú férfi. Loki.

-Köszönöm - bólintok oda neki, majd kezemet Thor felé emelem, amiből szinte azonnal kiszabadul az erőm. A mennydörgés istenét és még pár mögötte álló páncélost is hátrébb repítek. Mindkét kezemen megjelennek a narancssárga erek. Már védekeznék tovább, mikor valaki olyan erővel fejbe üt, hogy szinte azonnal elveszítem az eszméletemet.