| Megperzselt Jégszív | [BEFEJEZETT]

XL.

| Csak szerettelek volna meglepni! |

Az előző napi izgalmak a mai napra lecsillapodtak. Az egész napot edzéssel töltjük. Délelőtt Lokival kettesben gyakoroljuk a köztünk húzódó kapcsolaton keresztüli kommunikációt. Két nap alatt elég sokat fejlődtünk, de még így is lefáradunk ebédidőre.

Délre hívtuk meg magunkhoz Nikát, így időben el szerettük volna kezdeni az ételek elkészítését. Barátnőm azonban jelezte, hogy sajnos nem tud eljönni. Hirtelen jött esettel kell foglalkoznia, még jelezni is alig volt ideje nekünk. Délelőttre várta a vendégeit, de ezek szerint befutott valaki egy sürgős esettel.

Délután a palotában van jelenésünk. A megmaradt katonák a hátsó, nagy udvarban edzenek Thorral és bajtársaival. Ehhez jövünk csatlakozni. Itt igazából csak nekem vannak új helyzetek, információk. Rajtam kívül mindenki volt már nem is egy csatában. Tudják, hogyan harcoljanak, mire hogyan reagáljanak, mit tegyenek. Gyors reakció idővel, stabil állóképességgel rendelkeznek. Nem utolsó sorban pedig, profi módon bánnak fegyvereikkel.

Ugyan én is használtam már párszor a kardomat, tőreimet, Loki is tanított már, de ez közel sem elég. Ezért is fogadtam el Thor meghívását.

Két napunk van még a Sötét Holdig és a támadásig. A tervünk az, hogy szeretnénk a meglepetés erejével bírni. Hamarabb lépni, támadni, mint az ellenfeleink. Odin és a főbb tanácsosai most tartanak ezzel kapcsolatban tárgyalást.

Igyekszem összpontosítani és együtt lépni a harcosokkal, de a gondolataim messze járnak. Barátnőm a jobb oldalamon áll, veríték gyöngyözik a homlokán. Gyönyörű haját kontyba fogta, hogy ne zavarja őt a gyakorlásban. Igazán különlegesen hat, ahogy egy gyógyító, aki az életekért küzd nap, mint nap, most itt lóbálja mellettem a saját fegyverét. Arra készül, hogy életeket oltson ki, hogy megmenthesse a saját népét.

Gondolataim teljesen máshol járnak. Miközben már új felállás van - párokban vívunk közelharcot -, se teljesen idefigyelek. Hárítok, támadok, lépek. Azonban folyamatosan az jár a fejemben, hogy csatába megyünk. Félelem kúszik a szívembe, a testembe. Félek attól, milyen következményeket hoz majd magával a háború, mivel fog járni ez az egész.

Így, hogy nem figyelek száz százalékban a kijelölt ellenfelemre, bekapok egy ütést. A kardja tompa végével állcsúcson talál, fogaim összekoccannak. Fájdalmamban halk nyögés hagyja el a torkomat. Azonnal visszarázódom. Loki megérezve hirtelen fájdalmamat felénk pillant. Kivédem következő ütését, hárítok a kardommal.

Ezt kell majd csinálnom az Árnyak Birodalmában is. Annyi különbséggel, hogy ott az életemért, az asgardiak életéért fogok küzdeni. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy nem vagyok ott fejben. Ha meghalok, mindennek vége. Rajtam áll vagy bukik a Hét Birodalom sorsa. Loki egyedül nem lenne képes véget vetni a támadásnak. A prófécia megjövendölte, hogy ketten kellünk hozzá.

Gyomromat éri a következő ütés, ismét gyorsan visszarázódom. Ne kalandozz el! Az életed múlhat rajta! Loki szavai egyszerre dühítenek fel és nyugtatnak meg. Ez következő ütésemből egyértelműen kivehető. Pár milliméteren múlott, hogy ne vágjam meg az előttem álló katona arcát. Loki azonnal hozzáteszi: Bár, ha rólam fantáziálsz, arról én is szeretnék tudni! Így is, hogy egyáltalán nincs a látóteremben, látom magam előtt ravasz, már-már pimasz, ígéretekkel teli mosolyát. Próbálok nem odafigyelni szavaira. De így is vér szökik az arcomba, melyet próbálok gyors mozdulatokkal eltakarni a katona elől.

Az utóbbi pár napban alig volt időnk egymásra. Vagy valamilyen módon edzettünk, vagy megbeszéléseken voltunk, vagy aludtunk. Nem kellene, hogy ennyire zavarjon a dolog, tekintve, hogy mi áll előttünk. De nagy bennem a felszültség, a félelem. Jó lenne megbeszélni ezt vele, de mindig olyan kimerültek vagyunk esténként, amikor hazaérünk. Olyankor nem nagyon van már energiánk mélyebb beszélgetésekbe kezdeni.