Balatoni kaland |✓|

15. Rész

Tíz percen belül már a zenekar is a helyén volt és el is kezdték a koncertet. Egész jól indult, viszont valahogy nem igazán tudott lekötni a dolog. Jobban lefoglalt a tény hogy Mátéval ketten majd lemegyünk a partra. Még vártunk hogy pár szám lemenjen és majd valamikor a koncert közepén gondoltuk elhagyni a helyszínt.

- Ádi! - szólt neki Máté. Mire Ádi kérdőn nézett ránk. - Elmegyünk a partra. Ti nyugodtan maradjatok! Majd otthon találkozunk. Oké?

- Aha, oké. Menjetek nyugodtan. - vigyorgott, majd elkezdett minket hessegetni a kezével. Egymásra néztünk Mátéval, aki megfogta a kezemet és az ujjait az enyémet kulcsolta, majd maga után húzott a tömegből. Majd amikor már nem volt olyan nagy a tömeg, simán tudtunk sétálni egymás mellett is. Továbbra is kézenfogva, amit kifejezetten nem is bántam és ahogy Máté arcát figyeltem szerintem ő még nálam is jobban örült.

Nem figyeltem hogy merre sétálunk, így már csak arra lettem figyelmes, hogy mellettünk zúg a Balaton vize. Tehát leértünk a partra.

- Leülünk valahova? Vagy maradjunk állva? Hmm? - gondolkodtam hangosan.

- Maradjunk állva. - jelentette ki Máté, majd szembefordult velem és megfogta mindkét kezemet. - Panna! Rettenetesen szerencsétlennek érzem magam, hiszem itt volt az egész nyár nekem meg majdnem a végén sikerül végre elmondanom, amit már jóval korábban is próbáltam, csak sajnos mindig valaki vagy valami meg hiúsította a tervemet. No, meg azt sem tudom teljesen biztosan hogy te is úgy érzel mint én. - nézett a szemembe meg jobban, majd folytatta - Szóval már rég el kellett volna mondanom neked, hogy én már amikor még egyszer először távolról láttalak a parkban már akkor megtetszettél. És azóta ez a érzés csak erősödött bennem. - mosolygott. Hirtelen alig tudtam felfogni amit mondott és csak néztem rá. Mire láttam hogy változik az arca.

- Máté! Hé, nyugi! Csak föl kellett fognom mindent. Nekem azt hiszem nyár eleje óta vannak ilyen érzéseim, amikor megláttam hogy itt vagytok és amikor kiderült hogy egy szobában leszünk, meg ... - akartam még folytatni, de Máté egy csókkal hallgattatott el. Közben közel húzott magához, aminek a hatására az egyik kezemmel beletúrtam a hajába a másikkal meg a tarkóját fogtam meg. Majd el sem engedett percekig. Végül sajnos levegő hiány miatt el kellett szakadnunk egymástól, így a homlokát az enyémnek döntötte.

- Mióta vártam ezt a pillanatot! - mosolygott. - És most nagyon nagyon boldog vagyok! Panna, lennél a barátnőm?

- Igen!! - vágtam rá és most én kezdeményeztem a csókot.

- Szeretlek! - mondta ki két csók kötött.

- Én is téged! - válaszoltam rögtön.

Ezután sétáltunk még a parton és közben rengeteg mindenről beszélgetünk. Többek között a nyárról, arról hogy merre megy tovább tanulni és hogy mi lesz velünk ezután.

- Szóval akkor maradsz a városban? - mosolyogtam fel rá, ő pedig hirtelen megállított.

- Figyelj alapból sem akartam messze menni, mert nem akartam egyedül hagyni anyát sem egy Virágot sem. De így most meg végképp nem megyek messze, nem hagylak itt téged sem!

- Köszönöm! - öleltem meg, mire visszaölelt és a fejét a nyakhajlatomba fúrta. - Akkor reméljük hogy felvesznek!

- Biztosan felvesznek! Nyugi! És majd a napokban ki is derül.

- És utána? Hogy lesz időnk? - bizonytalanítottam el magam.

- Majd kitaláljuk. Van egy olyan lehetőség hogy össze költözünk. Mivel én kapok és lakást, mert ugye másik kerületben van az egyetem neked pedig még közelebb is lesz úgy a gimi. Meg ahogy én tudom mindenképpen ugyanoda akarsz menni évek óta mint ahova én megyek. Jól tudom? - vigyorgott.

- Te hallgatóztál amikor ezt beszéltük a lányokkal? - vontam fel a szemöldökömet.

- Lehet... - somolygott.

- Egyébként igen. Már évek óta nézegettem egy szakot, ami nagyon érdekel. Szóval majd mindenképpen oda megyek.

- És úgy meg végképp egy helyen leszünk. - vigyorgott rám. Majd adott egy puszit a számra. - Szóval mit szólnál az össze költözéshez?

- Nagyon jó lenne. És szerintem a szüleim is belemennek. Már úgy is várják kicsit szerintem hogy ketten legyenek. Tudod már a nővéreim is máshol laknak. Lujzi Kaposvárra ment színésznő akár lenni és ott van olyan egyetemi szak. Lotti meg Pesten maradt de neki is van lakása, meg a vőlegénye Iván, aki rossz származású.

- Jó kis család. Hogy hogy nem meséltél róluk soha? - kérdezte.

- Nem tudom. Valahogy nem az a típus vagyok. De persze nagyon szeretem őket, és beszéltem is velük a nyáron. Csak ritkán mert mindenki nyaralt.

- Ühümm értem. - mosolygott. - Lassan vissza kéne menni! Kezd hideg lenni.

- Igen. Én is érzem. Menjünk. - egyeztem bele rögtön. Majd kézenfogva elindultunk a nyaraló felé.

A nyaralóban már teljes csönd volt, hiszen az éjszaka közepén értünk vissza. A többiek már mind aludtak. Ezek szerint mindenki hazaért a koncertről. Így mi is inkább bementünk a szobába. Először én gyorsan zuhanyoztam, aztán utánam Máté is. Addig meg megvártam a szobában.

- És most mégis miben fog változni az alvás, most hogy a barátnőd vagyok? - cukkoltam vigyorgogva az éppen belépő Mátét, aki értette a célzást. Hiszen minden este úgy aludtunk el hogy valahogy átölelt.

- Mondjuk hogy semmiben? - vigyorgott.

- Én is arra tippeltem - dőltem el az ágyon és magamra húztam a takarót.
Máté is elpakolta a ruháját, majd ő is lefeküdt és ismét átölelt majd mosolyogva nézett rám.

- Jó éjt! - hajolt hozzám, majd adott egy puszit akart adni, de végül csók lett.