𝐷𝑎𝑟𝑘 𝐴𝑛𝑔𝑒𝑙

22.1. 𝑀𝑎𝑙𝑓𝑜𝑦 𝑀𝑎𝑛𝑜𝑟

Hermione Granger szemszöge

" Minden amit teszel kihat a jövődre. Tönkreteheti a jelened és a fenekestül felforgathatja a múltad. Hogy miért kell mégis megtenni azt amit sosem tehetnél meg? Mert egyszer élünk. Mert azt érzed, hogy meg kell tenned vagy éppen el kell mondanod. Szeretned kell és csalódnod. Boldognak kell lenned, s mégis boldogtalannak. Nincs egyoldalú érzés. Mindig több van. Az embereknek nem lehet csak nyugalma.. Ott van mellette a tömérdek kétely, mely mennyi minden okozója volt .. Sosem lehetsz igazán vidám, mert örökké elfogja valaki vagy valami rontani a pillanatot. Akár egyetlen szó valakitől.. Akár bármely tett, mi sokszor megbocsáthatatlan. Összetört lelkek, önbizalomhiány. Ezeket a dolgokat a másik észre sem veszi, addig ameddig meg nem tapasztalja. Addig nem tud megérteni. Nem tudja mivel bántott vagy, hogy milyen erővel szúrta beléd a tőrt. Milyen lassan véste bele a bőrödbe a legfájóbb mondatot. Ezek mind érzelmek és sosem fognak megszűnni. Enyhülni .. Elveszni. Ezek a mi értékeink,melyeket még ha a szívünk legmélyéből is utálunk,sosem szabad elfelejtenünk,hogy e nélkül nem is lennénk azok akik vagyunk."

  - Istenem mindent elszúrtam. Jaj,Hermione,sosem fognak megbocsátani. - nyőgte ki szavait a vöröshajú lányka,miközben egy nagy kövön egyensúlyozott. Arca vöröslött,s haja barnás árnyalatba váltott a szemerkélő esőcseppektől.
  - Meg fognak békélni. - magyaráztam. - Vagyis remélem.. - tettem hozzá suttogva,majd követtem barátnőmet.
  - Dehát már egy hét eltelt.. Sosem fognak megbékélni. És a legrosszabb,hogy én tettem ezt. Tönkretettem a barátságukat és a kapcsolatomat velük. - állt meg,mire elvesztve egyensúlyát a földre ugrott. El volt keseredve. Visszagondolva arra,hogy Ő volt közöttünk a legpozitívabb vagy is inkább úgy fogalmaznék,hogy a legboldogabb,most ilyennek látni nem volt könnyű. Szerettem és mindig is szeretni fogom,de haragudtam rá. Eltitkolt valamit úgy,hogy nekem még sejtésem sem volt róla. Hallgatás. Titkok. Egyik pillanatról a másikra való tudatlanság. Végül idegenekké vált barátok,szerelmek. Fájdalmas belegondolni,hogy titkolózni kezdünk egymás előtt. Ahogy azt megjósolták. Mindig van egy rejtély a másikban. Sosem fedjük fel az igazi énünket teljesen,mégha a barátaink kiskorod óta ismernek se.
- Ez velünk jár Ginny. Szereted Harryt,de a féltékenységed erősebb volt. Csak tanulj belőle ez a fontos. - beszéltem a földre bámulva,közben gyorsabban lépkedtem a sáros úton. Elgondolkodtató..
- Oh,nagyon is tanultam. - fordult meg,hogy bevárjon.
- Menj és próbálj meg beszélni vele. Nem veszíthetsz semmit ha próbálkozol. - néztem kékes zöld szemeibe,amik szinte sikítottak a fájdalomtól. Sosem láttam még ennyire csalódottnak.
- És mégis hogyan állítsak be? Szia Harry,igazából nem zavarnálak,de tudod én voltam a barátnőd aki még mindig iszonyatosan szeret csak féltékenységből megcsókolta az egyik barátunkat,de remélem nincs harag.. - hadonászva hadarta a szavakat. Először bólogatni kezdtem,de amint elmotyogta az egészet,nagyra nyitott szemekkel néztem a lányra.
  - Hát.. Egy picit át kéne fogalmaznod. De csak egy icipicit. - mutattam az ujjaimmal azt a pici méretet. Sokszor olyan gyorsan és sok mindenről tud beszélni,hogy elvesztem a fonalat..
- Rendben. - vett egy nagy levegőt,majd a suli bejáratához érve megálltunk. - Drukkolj,mert úgyis elszúrom. - vicsorgott.
- Menni fog! Szereted ez legyen a fő szempont! - mosolyogtam,de magamban kissé máshol jártak a gondolataim. - Én viszont kicsit kint maradok még. Meg kell néznem valamit. - tekintetem a távoli istálló szerű házikóra esett.
- Ne már,tényleg egyedül menjek be? - nézett kétségbeesve. - Jólvan,de nagyon kérlek ne maradj sokáig. Így is kínos lesz bemenni.. - ölelt át.
- Így lesz. - mosolyodtam el halványan. De ez nem igazi mosoly volt.. Ez az afféle álca,hogy ne ismerjék fel a tűnődéseim. Lassan el is tűnt a Weasley lány alakja,s én hátat fordítottam az ajtónak,úgy sétáltam a lejtőn,célom felé. Muszáj volt nekem is kiszabadulnom egy időre minden gond alól ami kísértett,ezért gondoltam meglátogatom a kis rózsaszínes unikornist. A már látható istálló ablakából valami nagyon hangos nyerítő hangot és pár rúgást is hallottam. Most vagy minden nap ezt csinálja vagy megérezte,hogy jövök. Régen nem látogattam a csikót,ezért is éreztem,hogy szükségem van erre a szeretetteljes lényre.
- Hé! Pipacs! - nyitottam ki az ajtót. Nyerített egyet és újra rohangászni kezdett körülöttem.
- Jaj,úgy hiányoztál. - hajoltam le hozzá,aki mostmár a kezemet lökdöste. Simogatni kezdtem és lassan leültem a küszöbre. Az unikornis lefeküdt mellém,amit először igazán furcsálltam mivel Pipacs meg a nyugalom két külön dolognak számított. Volt egy olyan sejtésem,hogy meg érezhette,hogy nem vagyok olyan nagyszerűen ahogy azt tettetni próbálom.. Bár azt hiszem a vak is rájönne,de sebaj egyszer csak megtanulom,hogyan kell az érzelmeket elrejteni. Egyre közelebb hempergett az állat,még teljesen oda nem bújt a lábamhoz. Szőre puha volt,aranyszarva megcsillant a sötét,borús fényben. Gyönyörű példány volt és nagyon barátságos. Végigsimítottam ujjaimat szeme alatt,majd hátán kis köröket rajzoltam. Elmosolyodtam,s tekintetem egyszer rá egyszer pedig a padlóra szegeződött. Ilyen történhet? Még a barátaim is összevesztek.. Verekedtek.. Sosem gondoltam,hogy valaha ilyen megtörténhet velünk.. Nem gondoltam,hogy Draco Malfoy fog véget vetni a harcnak.. A legfájóbb,mégis az volt,hogy sosem gondoltam Ronról,hogy a gondoskodó,szerény és bátor énje hirtelen egy nem megbocsátó,féltékeny és titokzatosra változott. Éreztem ahogy szemeim megtelnek könnyekkel,de csak egyetlen csepp gördült le az arcomon. Egyetlen fájó könnycsepp,s egy meleg érzés. Egy hideg érintés,s egyetlen szó. Azt hittem álmodok minden percét,mikor is a melegség a nyakamon érződött,s érintése a csuklómat súrolta. Mikorra feleszméltem,már éreztem,hogy karomat megragadva felhúz a földről,s megpörgetve magához fordít. Ekkor láttam egy hete előszőr azt a szürkés kék szempárt,s különleges arcvonalát az illetőnek. Fekete öltönyben állt előttem,haja kócos,ázott ,szőke tincseket alkotott az eső miatt.
  - Miért pityeregsz te itt? - mosolya hirtelen kérdő arckifejezésre váltott és hunyorogva szemlélte a könnyet.
  - Én? Én nem pityergek. - töröltem le gyorsan a sóscsepp után maradt nyomot és a másik irányba fordítottam fejem. - Különben Draco Malfoy,ne ijesztgess folyton ha megkérhetlek. - szidtam le.
  - Akkor miért vagy itt? - fordult az arcom irányába és kezeit összefonta mellkasán. - Különben nem is álnál szóba velem.
  - Csak meglátogattam. - mutattam a mostanra alvó csikóra.
  - Jaa igen a gyerekre.. - nyílt félmosolyra szája. - Pipacs. - tette hozzá egyre sunyibb vigyorral arcán. - Egy rakás szar az élet egyedül. - forgatta szemeit undorodva.
  - Sajná..- mire befejezhettem volna a mondatot újra egy kezet éreztem kezemen a másik percben pedig már kint álltunk az esőben. Mintha készült volna valamire a fiú.
  - Hé,hova megyünk? - lepődtem meg hirtelen mozdulataitól.
  - Majd meglátod. - egy olyan "most megvagy" vigyor jelent meg az arcán,mire én tágra nyílt szemmel figyeltem.
  - Ajaaj.. - ahogy a végét hangosan kimondtam egy nyirkos érzés fogott el,s mintha a levegőben forogtam volna. Borzalmas 3 másodperc volt mire érezhettem a földet. Hopponáltunk. Régen igen csak megszokott volt,de most? Most az életembe nem kívántam az ezzel való utazást.. Örökre ARRA az időre fog emlékeztetni. Úgy gyűlölöm.. Sebek,mik akkor sem gyógyulnak be,hogyha megsemmisítjük az okozóját. Fájdalom ami beássa magát az elmédbe, a szívedbe,s nem hagy nyugodni. Hasítja.. Tovább és tovább ássa magát a szívben. És ki tudja mikor lesz vége.. Vagy hogy egyáltalán véget ér ez valaha. A legnagyobb reményem volt,hogy ne tartson örökké.
Végignéztem a környezetemen. Minden ködbe burkolózott,s egy hatalmas ház előtti kertben találtam magam. Olyan volt,mint egy gyönyörű,mégis lidérces álom. Elfelejtettem egy pillanatra a Malfoy fiút,aki idehozott. Eltűnődtem miféle helyre hozhatott. Olyan hűvös és ötét,s mintha éppen készülnék belépni azon a hatalmas ajtón, éppen arra várva,hogy megkoronázzanak. A furcsa az egészben,hogy olyan érzés járt át,mintha ismerném ezt a környéket. Olyan különös..
  - Káprázatos. - szökött ki a szó a magamba elfojtott csodálattól.
  - Volt. - nézett a hatalmas épületre,majd tekintete rám szegeződött. Arca tükrözte a boldogságot és a szégyent egyaránt.  - Ez az a hely..
- Ahol Bellatrix.. - könyeztem be az emlékek felidézése révén.
- Granger én.. Figyelj.. - vett egy nagy levegőt,de nem akartam a sajnálatát hallani.
- Minek vagyunk itt egyáltalán? Jobban el se lehetne keseríteni nemde? - fájdalmas szavak keserű íze.
- Mutatni szeretnék valamit. - sétált közelebb nyugtató hangon. - Csak gyere velem. - nyújtotta másodpercekig ujját én pedig kis habozással bár,de követtem a fiút. A hatalmas kert egyre ismerősebb lett. Újra és újra közelebb kerülök a múltamhoz és magam sem tudom,hogy miért hagytam. Lépések,másodpercek.. Hasamban ezernyi csomó,kételyek és félelem. Rettegés. Heves szívdobbanás végül egy kinyílt ajtó és sötét függöny mindenhol. Ezt rejtette a Malfoy Kúria. Mennyi titok,seb és rettegés egyetlen házban. Üresség töltötte be az egykor aranyvérűektől hemzsegő teret. S nyoma sem maradt Dobbynak vagy a Malfoy család többi alattvalójának.
- Fáj betenni ide a lábad igaz? - lépett közelebb és próbált ugyan oda öszpontosítani ahova én. Régen nem volt időm körüljárni ezt a Manort vagy egyáltalán bármit csinálni itt.
- Ez üres. - fordultam a hátam mögé értetlenkedve a merengő fiúnak.
- Mielőtt idehozott titeket az a pár ostoba fejvadász itt tartották a gyűlorléseket. Minden reggel,délután és este. Utáltam minden percét. Megöltek itt egy Roxforti tanárt érted? Ez a hely mai napig gyűlölettel van tele. Kivégezték a koboldokat. A manókat. Még sár.. még mugli születésű varázslókat is öltek. Itt. - vette el pillantását az egyik arany keretű képről,szemeimbe nézve. Kissé összerezzentem. - Miután végül Pitont megölték és megannyi halálfaló veszett oda, Voldemort többé menedékbe burkolózott,majd mikor Potter kinyírta,apámat egyből lecsukták az Azkabanba. - fintorodott el. Láttam,hogy undorodik valamitől.. Vagy inkább valakitől. - Anyával viszont visszatértünk.. De bárhová léptünk a múltunkat láttuk. Úgy döntöttünk,hogy elhagyjuk a helyet és jó messze költözünk innen. Így hát most már üres. Aranyvérű mentes. Halálmentes. - kacsintott kajánul.
  - Most félnem kéne? - néztem rá ironikusan.
  - De még mennyire. - figyelmeztetett gonosz vigyorával. Szerettem mikor mosolyog. Túlságosan jól állt neki. Én viszont nem hagytam,hogy nyerjen.
  - Tégy próbára. - vontam fel szemöldököm,ahogy régen Ő csinálta és hirtelen fordulattal futni kezdtem. Sejtésem sem volt hova rohanok,de nagyon élveztem. Egy hatalmas lépcsőhöz érve felrohantam rajta és egy percig úgy éreztem elmenekültem valami csodálatos helyre messze minden gondomtól. A laza kötés elengedte hajamat,ami először nyakamba hullott,majd a levegőben hullámzott a futástól. Menekülök,s most még is boldogan. Hátrafelé fordítottam fejemet,meglesve nincs-e a nyomomban a szőkeség,de lehetséges,hogy Ő akkor valahol máshol keresett,mert nem volt sehol. Felérve a hosszú lépcsőn,ismét egy egyenes folyosón kellett átszaladnom ami minden irányból valami titkot rejtett. A padló márványból volt,s még voltak helyek ahol gyönyörűen tükröződődtek benne a körülötte lévő dolgok. Hatalmas szobaajtók előtt futva végül eluralkodott lábaimon a fáradtság,s lassítva lépteimet sétába váltottam. Levegővételem szaporább volt,szinte visszhangzott bármennyire is próbáltam elfojtani. A Manor ezen részén sötét,s világos fények váltogatták egymást. Egy résnyire nyitott bejárati ajtón végül megakadt a tekintetem,s közeledni kezdtem felé. A kissé nyikorgó ajtót kinyitottam meglepő tekintettel néztem körül. A szoba falai zöld és szürke árnyalatokban pompázott,s volt egy kép rajta. Hármukról. A Malfoy ház is tele volt képekkel,portrékkal. A családfáról,s megannyi dologról mind arany keretben. Egy hatalmas kép Malfoyról és családjáról,akit azóta nem igen nevezne szüleinek. Ahogy újra körül szemléltem volt még ott egy félig felszerelt törött tükör. Félelmetes volt,talán kicsit hasonlított a szörnyeteg szobájához. Csak ez a helyiség szinte üres volt. Az egyetlen dolog amit ott láttam a mennyezeten lógó kristálycsillár,egy franciaágy amin zöld minta díszelgett, zongora,mely feketén csillogott és egy kis méretű éjjeli szekrény amin egy könyv állt. Büszkeség és balítélet. Egy regény,mely számos dolgot felébreszt az emberben. És ezt pont Draco Malfoy olvasta. Vágyak,vagyon.. Az igaz szerelem talán a legerősebb ezek közül. Leültem az ezüsttel bevont keretű nagyágy szélére és a kezembe vettem a könyvet. Mikor átlapoztam egy cetli állt benne:

" Tudom, soha többé nem nézhetek abba a szempárba igazából, de attól még minden éjjel kinyílik előttem, ha lecsukom az enyém."

Sziasztok!🤍
Hát először is HATALMAS KÖSZÖNET NEKTEK! Sosem gondoltam,hogy ennyi ember érdeklődik a story felől és ettől nekem iszonyatosan sok kedvem van,de úgy mindenhez. Hihetetlenül hálás vagyok a csillagokért és a nézettségért és én ezért próbálok mindent megtenni,hogy élvezhető legyen ez a könyvecske. Nélkületek meg sem született volna!
Másodszor pedig szeretnék elnézést kérni mindenkitől,hogy eddig tartott kiraknom egy részt,de először ötletem sem volt,de MOST itt vagyok és írtam nektek valami különlegeset,mert szerintem minden Malfoy rajongó meglátogatná a helyet😌
Ez is több részből fog állni és nagyon nagyon reménykedem,hogy tetszik/tetszeni fog. Nagyon vigyázzatok magatokra és bárkinek valami gondja van írjon bátran!
Xx