𝐷𝑎𝑟𝑘 𝐴𝑛𝑔𝑒𝑙

27.2. 𝐵𝑢𝑙𝑖? 𝐴𝑣𝑎𝑔𝑦 𝑒𝑔𝑦 𝑓𝑟𝑢𝑠𝑧𝑡𝑟𝑎́𝑙𝑜́ 𝑒𝑠𝑡𝑒

Mielőtt elkezdenétek olvasni!
Figyelmeztető: Kicsivel durvább a megszokott részeknél.
Rövidebb is, de szerintem minden megvan benne. Kíváncsi vagyok elnyerte -e a tetszéseteket.
Legyen szép estétek!🤍

Folytatás

Az este további része túlságosan gyorsan múlt.
Inkább arra eszméltem, hogy egy idegen csapattal táncolok. Éreztem ahogy testem minden porcikája sokkal felszabadultabb, mint bármikor. A gondolatok olyan érzést keltettek bennem, hogy talán mindenki azt gondolja, hogyan kerülök én egy partyra.. Egy mardekáros halloweenre, de nem tudott lekötni. Tudtam, hogy soha többé nem leszek ilyen szabad, mint ma.
Talán Ginny tett róla, talán az ital. Még az is lehetséges, hogy egy másik személy, aki épp teljesen elvarázsoltan bulizik.
Homályosság szerűen gondoltam szüleimre, akik minden erejükkel azt szerették volna, ha egy jól nevelt, túl okos lány lennék. Akiknek fontos voltam, mégsem értettek meg. Jót akartak, de sosem azt kapjuk amit szeretnénk. Csalódnunk kell a valóságban.. Vagy nem?
Szerettem volna elhúzódni. Teljes hangulatingadozásban szenvedtem és fogalmam sem volt róla ez normális -e. Kis időre újra kellett élednem, ezért elindultam a tömegből az emeletre. Gin látta, hogy elmegyek, de ilyenkor Ő is tudja, hogy nem érdemes utánam jönnie. A levegő szinte eltűnt a térből. Mintha mindenki más világban járna. A fényektől homályba borult minden, ezért hunyorogva siettem. Szerencsémre az egyik szoba ajtaja nyitva volt a folyosó végén, ami megnyugtatott. Kínos lett volna bekopogtatni a szobákba, amiknek valószínűleg 2-re volt zárva az ajtaja.
A helységben volt egy mosdó ami nagyon is jól jött. Éreztem a lábam alatti dübörgést, ami őszintén bevallva nagyon adott a hangulatra. Az ágy fölött pókhálók díszelegtek pókokkal. Nagyon is tetszett. Tudtam kinek a volt szobája ez. Emlékeztem a könyvre a kisasztalon, a zöld selyemre. A titokzatos sötétségre. Az emlékeim újra cikázni kezdtek. A cetli amin a titokzatos lánynak üzent.
Végül a mosdóba indultam, hogy megmossam az arcom, de amikor beértem egy hangos zajt hallottam. Azt hittem lentről jött. Mégis mi a fene lehet hangosabb a zenénél? Majd még egy. Ebből biztos voltam benne, hogy ez az ajtó volt.
- Te vagy az Ginny? - hallgatóztam.
- Találgass még... - visszhangzott egy erőteljes hang. Megtántorodva hátráltam ki a mosdóból, majd spontán kigondoltam egy nevet.
- Draco? - mosolyogva haladtam a hang irányába, de akit ezután megláttam, az a vigyor is ráfagyott az arcomra. Mintha hirtelen futóhomokba léptem volna és csak süllyednék. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Egy eltorzult pillantást mértem rá, de megszólalni nem tudtam.
- Oh, hízelgő, de ennyire ne örülj nekem. - mosolygott, teli gúnnyal az arcán.
- Neked soha! - oké, ezt tényleg én mondtam ki?
- Ne beszélj így velem te utolsó sárvérű... Ha jól emlékszem nem nekem van szégyenjelem az alkaromon. - sétált közelebb, felvont szemöldökkel.
Próbáltam nem meghallani, de ez túl mélyre fúródott. Hirtelen eszembe jutottak a képsorok. A kard, a Malfoy kúria. A tőr, Bellatrix, Malfoy és egy éles sikoly. Álltak. Semmiféle megbánás nélkül. Tudom, miért is vártam Harryéken kívűl bárkit? Egy szó: Remény.
- Hagyj engem békén Clagg! - szóltam rá komolyan, de szemeim és könnyeim teljesen mást mutattak. Tudtam, hogy ez a fickó tönkre akarja tenni az életem, amit sosem értettem meg. Miért tenne ilyet épeszű ember?
Mert Ő nem volt az.
- Draco mi? - nevetni kezdett. - Oh a szőke herceg sárkányon, nem igaz? - fogott meg egy hajtincsemet, majd a fejem mögé tűrte. Egyből elrántottam a fejem, de megragadta az állkapcsom és magához fordított. - Te sem vagy olyan szent, nem igaz Hermione Granger?
- Ne érj hozzám! - ütöttem egyet melkasára, hogy elengedjen.
- Jól kefél gondolom. - szánakozva meredt rám. - Te pedig a nyomában vagy éjjel nappal. Tudtad, hogy tegnap Haileyvel töltötte az éjszakát? - frusztrált. Azt, hogy mit hitt nem tudtam. De azt Ő is nagyon jól tudta, hogy zavart. Nem mutattam, de fájt.
- Tudom miről szól ez az egész. Semmi köze hozzám. Te csak féltékeny vagy Dracora. Amiért Ő megszerezte Haileyt, akit te nem tudsz. - vágtam a fejéhez gondolatom. Hogy miért arra nem jöttem rá, de semmiképp sem hagyhattam magam megalázni. Mire bármit reagálhattam volna, megragadta karom. Arca túlforrt a dühtől. Félelmetes volt.
- Tudod mit kéne tegyek veled? Megkínozni és itthagyni. Mindent Dracora fogni. Menekülhetnél hozzá az Azkabanban. - egyre erősebben szorított, mire nyeltem egyet.
- Szánalmas, hogy csak Dracot tudod felhozni!
- Mert tudom, hogy Ő a csali. Milyen lenne elmondani a barátodnak, hogy megcsalod? Összetörne, te pedig megszűnnél.
A kis Hermione Granger.. Mit szólnának a szüleid hogy bulizol. Iszol. Ki tudja még mit csinálsz a könyvek olvasása helyett. - hajolt közelebb. - Kiderítsük? Van erre jó átok, azt hiszem!
- Ne merd megtenni! - próbáltam kiszabadulni szorításából, de 2-szer olyan erős volt, mint én.
- Csak nem félsz? - hamis megbánás. Gyűlöltem minden csontommal.
- Miért csinálod ezt? - néztem rá, de szemeim egyre inkább megteltek könnyel. Azt kívántam, bárcsak ne lennék itt. Bárcsak az egyik könyvet bújnám a könyvtárban.
- Hogy érezd az utálat hiányát. - hirtelen ellökött a kezemnél fogva én pedig a padlón landoltam. Felidéztem azt a gondolatot.. Akkor féltem ennyire mikor szemtől szemben álltam Voldemorttal.
  - Mi a fene bajod van neked? - néztem fel lángoló szemeibe. Nem válaszolt, csak előhúzta a pálcáját és közelebb jött.
Sikítani akartam. Segítséget hívni, de mégis szégyelltem magam. Ezek a mondatok után ki tudna az emberek szemébe nézni? Fájdalmat éreztem az egész testemben. Teljes erőmből sírni kezdtem.
  - Segítség! - nehezen kinyögtem az egyetlen szót.
  - Fogd már be! Hát nem veszed észre, hogy senkit sem érdekelsz? - mosolygott. Semmi szégyenkezés nélkül. - Úgy utálom a fajtádat. Azt hiszitek fontosak vagytok. Pedig tudjátok hol lenne a helyetek...
Feladtam. Tudtam, hogy nincs kiút.
  - Nyisd ki a rohadt ajtót! - hallatszott kintről egy ideges hang. A remény nagyobb volt bennem, mint bármikor.
  - Várhatod. - a választ sem megvárva, dörömbölésre lettünk figyelmesek. Mintha minden sötétbe burkolózna körülöttem. Homályosan bár, de láttam a kiutat. Éreztem a kintről bejövő melegséget. Megláttam az alakot, azzal a szőke hajjal. Akire éppen nem számítottam. Tompa hangok.
  - Ne felejtsd el, hogy ez tette tönkre mindenki életét. - hallottam felém a szavakat, de én csak a közeledő fiút néztem.
  - Megöllek! - hallottam.
  - Menj csak a kis talpnyalódhoz.
  - Nem végeztem! Ne felejtsd el, hogy ott leszek minden lépésednél! - éles férfi hangok. Talán az utolsók.
  - Hé, minden oké! Elviszlek innen jó? - egyre halkuló hang. Nem tudtam tovább tartani magam. Úgy éreztem, mintha a saját rabságomban éltem volna 1 évet. Sok mindenre szükségem volt, csak magányra nem. Mégis rettegtem ezután mindenkitől. Legalább is belülről. Éreztem még egy érintést az arcomon és, hogy megmozdulok. Ezután minden homályba borult. A jelenem. Az estém. A jövőm.

***
  - Hermione, fent vagy? - feleszméltem, amint a kezeimet szorítja egy vörös lány. Puha ágyban fekszem miközben a fények néhol kihaltnak tűntek. Biztosra tudtam, hogy a gyengélkedőn vagyok. Elmosolyodtam, majd próbáltam visszaemlékezni.
  - Istenem, a frászt hoztad rám! Jobban vagy?
  - Azt hiszem. - ültem fel.
  - Óvatosan!
  - Mi történt? - néztem rá, szánalmas képpel.
  - Draco elhozott ide. Olyan ájult voltál. Nagyon megijedtem. Amikor sokáig eltűntél megkerestem Malfoyt.
  - Istenem... - temettem az arcomba a tenyerem.
  - Tudni akarom mi történt előtte! Megölöm a szemetet! Esküszöm...
  - Letámadt, de kérlek hagyd! Ne keveredj bele, mert nem szeretném, hogy bántson.
  - Megzakkantál? A csávó kinyírhatott volna!
  - Nagyon rossz volt Ginny. - öleltem át. Próbáltam legalább ott tartani magam, de nem ment.
  - Tudom Mio! Semmi baj nem lesz. - simogatta meg a hátam. Rettegtem. - Bármi jön ezután együtt megyünk keresztül ezen rendben? - nyújtotta kisujját. Emlékszem kiskorunkban mindig a kisujjesküvel oldottunk meg mindent. Talán nem segít, de sokat jelent.
  - Kisujjeskü! - ráztuk meg. - Hol van Malfoy? - érdeklődtem.
  - Egész végig itt volt. De mondtam neki, hogy mostmár én jövök, ne is képzelje, hogy csak úgy engedem hozzád. - hősködött.
  - Tipikus Gin. - mosolyodtam el.
Meglepő volt szavait hallgatni. Elmesélte, hogy tényleg idáig cipelt Draco Malfoy. Azt hogy mindenki bámult, sugdolóztak. Hogy Thomas Clagg addigra felszívódott. Azt is, hogy Pansy Parkinson érdeklődött felőlem. Blaise elkísért minket és Ginnyt. Hogy az este további része egyáltalán nem olyan volt, ahogy azt bárki elképzelte volna. Amin viszont elakadtam, az a mondat volt, amikor azt mondta Ron látott minket a gyengélkedőre menni és elkapta Dracot. Kiborult. Ettől görcsbe rándult a gyomrom. Mit fog szólni? Megutált? Biztos..
Mindenen agyaltam egy kicsit, majd újra fáradt lettem. Nem akartam éjszakára egyedül ragadni, ezért megkértem a barátnőmet, hogy segítsen átcuccolni a szobánkba.
Éreztem, hogy ez az éjszaka nehéz lesz és elgondolkodtató. Végülis ki tud ilyenkor nyugodt maradni? Izgalmak. Rettegés. Meglepetések. Hogy azután mi vár? Csak erre nem mertem gondolni.
Álmodjunk könyvekről. Talán ez lesz a legjobb megoldás!