𝐷𝑎𝑟𝑘 𝐴𝑛𝑔𝑒𝑙

22.3. 𝑆ö𝑡é𝑡 𝑎𝑛𝑔𝑦𝑎𝑙

Ebben a részben segítséget kaptam az egyik legkedvesebb olvasómtól, amit itt is nagyon szépen köszönök! Annyi ihletett hozott, hogy az hihetetlen. BrigittaLondra

Folytatás...

  - Szóval ha jól értettem, te képzeletbeli sárkányon lovagoltál? - ráncoltam össze szemöldököm, de közben a mosoly a számon egyre nagyobb lett. Miket meg nem tudunk a másikról.
  - Nem vicces,6 éves voltam. - túrt tejföl szőke hajába. - Különben meg tökre nem gáz.. Minden szuper gonosznak van egy szuper cuki titka.. Csak nekem kettő van, mert az egyik én magam vagyok. - mire ezt kimondta csak úgy dőlt belőlem a nevetés.
  - Egy szuper cuki titok vagy?
  - Te sem kérdőjelezed meg legbelül. - húzta kaján félmosolyra száját. Néha tényleg késztetést érzek, hogy valami hatásos átokkal ajándékozzam meg. Persze szerettem volna ha ez a pillanat.. ez a nap sosem érne véget. Szerettem volna, ha senki nem rontaná el. Most már értettem. Tudtam, hogy Draco Malfoy már soha nem lesz az a gonosz, idegesítő, gyerekes fiú. Elképesztő..Milyen gyorsan változott minden. Hirtelen váltam 18 éves érett nővé. Túl gyorsan vetett véget barátságoknak a félelem. Milyen gyorsan gyűlölték meg egymást az egykor jó haverok. S, hirtelen Malfoy egy baráttá vált számomra és többé nem tekintettem ellenségnek.
- Álmodozz csak. - nevettem el magam gúnyosan.
- Nincs szükségem rá, hidd el. - kínos lassúsággal nézett végig testem minden apró részletén. Szinte éreztem ahogy szemei helyette is megszólalnak és cselekszenek egyszerre. Porcikáimat elöntötte az a jól ismert melegség. Bizsergető érzés volt Draco Malfoy közelében lenni. Akár egy szóval,egy apró mozdulatával zavarba hozott bárkit.. Ezért is adta be a lányok többsége a derekát olyan hamar.
- Miért csinálod ezt? - néztem villám gyorsasággal a fiú háta mögötti fára, kerülve a szemkontaktust, majd a föld felé vezettem tekintetem, hogy még véletlenül se lássa bőröm színének változását.
- Azért, mert nagyon élvezem. Imádom nézni ahogy az arcod, hangulatod szerint változik. - húzta önelégült mosolyra ajkait.
- Azok szobrok? - mutattam oldalunk irányába. Baromi gyorsan tereltem a témát, de nem bántam. Csak egy kicsit.. Valljuk be Malfoy mégis csak Malfoy.. Hailey..még gyilkolna is.. Barátom van Merlinre!
- Mi? Ja, igen. Ha érdekel oda mehetünk. - kacagott fel. Oh, atyám ez az egész halálosan kínoz.. Sétálni kezdtünk, de fejem még mindig le volt hajtva, s a vizes,zöld gyepet fürkésztem. Eszem ágában sem volt megszólalni. Úgy életem végéig.
- Tudod mi zavar? - hirtelen előttem termett, ezzel elérve, hogy mellkasának ütközzek. Ha azt hittem nem lehet még gázabb a szituáció.. Összeszorítottam szemeimet, majd hátrább léptem a fiútól.
- Khm.. Micsoda? - pillantottam fel szemeimmel.
- Hogy szinte sosem nézel rám. - szólalt meg erőteljesen. Meglepő.. Ennyire figyelné?
- Tessé..
- Nem Granger! Befejezem. - komolyodott el, mire én tágra nyílt szemekkel hallgattam szavait. - Weasley miatt van? Miért gondolod, hogy bármit teszünk kínos? - fintorodott el, s értetlen fejjel meredt rám.
- Én csak..
- Megbocsátottál nekem egyáltalán? - emelte fel hangerejét.
- Persze! - vágtam rá és szigorú pillantásokkal díjaztam kérdését. - Megbocsátottam, mert változtál. Más vagy, ahogy én is és, ezért nem okolhatsz. - az esőcseppek ismét egyre erőteljesebben, s egyre szaporábban estek a szürke égből, hajunkba, ahonnan lassan folytak le arcunkra. Egyik a másik után gördült. Egy sírászivatar. Oh igen, éppen erre az időre volt szükségem. Fájdalom. Annyi fájdalom két fiatal között. Rejtély. Titok. Érzések, kételyek, melyek mind a múlt miatt hatalmasodtak el. Ítéletek. Túl hamar hozott döntések. Ezt kapjuk a hibáinkért. Szenvedjünk, mert megérdemeljük.. Fájjon belülről. A jövőnkben érintetlenek egymás számára, ám a múltban gyűlölet felső foka egymásnak. Hogy mi is a jelenünk? Az idő mit addig kell kihasználni, ameddig szét nem szakítanak egymástól. Elvesztett csaták. Bal ítélet. Megbánás.. Hiszen elhitették veled, hogy bármit teszel bűnös vagy.
- Így gondolod? - égő pillantása, bús szikrákat tükrözött.
- Hagyjuk most. Kérlek. - fordítottam el tekintetem, s egy angyal művet kezdtem szemlélni. A kertet a már zöld moha takaróval beborított szobor minták alkották. Csodálatos látvány tárult elém ismét. Ez a rész akkora volt, mint amekkora helyen a házunk fekszik. Mennyi varázslatos hely és mégis használatlan. Mintha ez a kert mesélni tudna a múltról. Beszélni a jelenről, mely után hirtelen a jövőbe csöppenünk. Az ismeretlenbe. A titokzatos jővő.. Néha nagyon szeretném tudni mi vár rám holnap, majd azután. Néha pedig azt sem szeretném megtudni mi lesz e perc után.
  - Ahogy elnézem te se tudsz betelni ezzel a hellyel. - kacagott, majd az egyik női szobor kezén végighúzta ujjait.
  - Annyira meseszép. Sosem használtad ki ezeket a helyeket eléggé igaz? - ráncoltam össze homlokom és kérdően meredtem Dracora.
  - Ebben most sajnos tévedtél. - bólogatott.
  - Nem tudom elképzelni, hogy Draco Malfoy itt futkározott és bejárta az egész hatalmas telket.
  - Draco Malfoy egyedül nem jött ki. De Dobbyval mindig. - szemeimet nagyra nyitottam és most újra tudatlan állapotban éreztem magam. Dobby és Malfoy?
  - Gondoltam, hogy nem tudtad. - mosolyodott el.  - De már látom mit akarsz kérdezni.. És a válaszom igen. Dobby a házimanó - emelte ki. - volt a legjobb barátom. Folyton itt voltunk. Fura belegondolni, hogy ez többé nem lehetséges, hiszen meghalt. - a végét haragos és szánalmas hangnembe mondta ki. Most már Ő is rossz emlékként gondolt a manó halálára. Mégha soha nem is gondoltam, hogy Ő valaha törődött a lénnyel.
  - Huh.. most megleptél. Komolyan.. És nagyon sajnálom.. - fogtam meg vállait, bár igen nehezen, hiszen sokkal magasabbnak bizonyult, mint ahogy azt elképzeltem.
  - Én pedig azt ami veled történt. - szorította össze állkapcsát.
  - Ne.. már vége.
  - Akkor sem érdemelted meg.
  - Komolyan,semmi baj.
  - Az a baj, hogy de.. van baj. - mind két kezével egyszerre túrt szőke tincseibe, s arca kínzó bánatot mutatott. - Annyira nincs rendben semmi. Felfogtad, hogy hagytam? Beleremegek amikor visszagondolok mi az isten szerelme tartott vissza attól, hogy megakadályozzam.. Leállítsam Bellatrixot - a név hallatától kirázott a hideg.. Éreztem, ahogy megfordul körülöttem a világ. De ez már a múlt.. vagyis ezzel nyugtattam magam. - és megmentettem volna a te épséged és Dobby életét. Ehelyett ott álltam anyám háta mögött és minden rohadt eseményt hagytam megtörténni. - kezdett újra kiborulni. Hadonászva magyarázkodott tovább. Olyan volt, mintha ez már nagyon bántaná. Szavai hatalmas nyomott hagytak bennem. Nem tudta beforrasztani a múlt eseményeit, de már az is eleget segített, hogy bánta.. Tanult belőle. Nem rossz ember Ő, csak nem tud uralkodni az érzésein, ahogy mi sem.. Mindig máshogy viselkedünk. Ha dühösek vagyunk, ha szerelmesek. Ne felejtsük el a bánatot, mert akinek igazi fájdalmai vannak, nem fogja tudni tettetni.. elnyomni, mert egyszer úgyis rá fognak jönni. Sebezhetővé válsz a szemükben is.
  - Tudod mit? - néztem fel rá bolondos fejjel. - Nem azért vagyok itt, hogy lehangolt hangulatban legyünk egész végig.
  - Hm?
  - Aki utoljára ér a szobába az a vesztes. - hadartam és már futottam is egyenesen a kúria bejáratához. A futás valahogy sokkal jobban eltereli a figyelmet, mint bármely tett. Persze a másik oka, hogy szerettem volna nyerni a fiú ellen, hogy érezze nem mindig Ő a legjobb. Csak egy kis lecke..
  - Hé, ugye tudod, hogy csaltál? Mi a fene.. Na jó fuss, úgy is egérutat akartam adni.. - nevetni kezdtem.. Mégis milyen átlátszó kifogásokkal áll még elő? A lábaim egyre gyorsabban léptek, míg éreztem, hogy kezdek fáradni. Szerencsémre a Malfoy ház nem volt annyira messze, így már sikerült majdnem oda érnem. Fűzfák között lassítottam le lépteimet átváltva kocogásba. Hátra fordulva megpillantottam az esőben futó szőke fiút. Alakja még a lehulló cseppektől is teljesen kirajzolódott.
Ingje mostanra szinte teljesen átázott, fehér bőre átütött. Olyan volt, mint egy a mesékből való főszereplő fiú.. Nevezhetjük azt királynak, lovagnak vagy angyalnak. Egy régi sötét angyalnak, aki mára egyre inkább fehéredik, s szárnya használatra kész már csak a megfelelő pillanatra vár, hogy magával vihessen valakit a fellegekbe. A sötét angyal, kinek bőre fehérsége fénylett. Kinek lelke lángra gyúlt, megvilágítva minden csodás dolgot, s elégetve rossz tapasztalatait. Egy megtisztult lélek, várva a jóra.. Várva a szeretetre, amit sosem kaphatott meg. S, bárki vele volt, a felhők felett érezhette magát. Ám az angyalok sem tökéletesek. Néha elejtenek a fellegekből.. zuhansz, majd szép lassan csapódsz a földnek, olyan, mint a valóság. Feleszmélünk, hogy az amiben sokszor lenni szeretnénk nem igazi.. Nincs valóság alapja, mégis már eltervezted az életed abban a hitben. Abban a világban amit te felépítettél, amit hirtelen fognak ledönteni. Térde ereszkedünk, parancsoknak engedelmeskedünk és vége. Amit te igaznak hittél csak a szívedben gondoltad azt.. Hirtelen érint a valódi élet rideg érintése, mely magával ragad, s többé nincs menekvés. Az élet egy igazi kör, melynek sosem lesz vége, ezért alakítunk ki egy saját világot. Teremtjük meg azokat a dolgokat, amiket sosem kaphatunk meg, melyek messze vannak, s amiket szépnek gondolunk. Hiszen a szép dolgok sokszor elvesznek ebben az életben és senki nem fogja észre venni.
Újra itt. Ismét arra eszméltem, hogy a hatalmas folyosón sétálok. Gyönyörködöm az ellőttem táruló látványra és elképzelem az életemet ezen a helyen. Álomba merülve gondolok az otthonomra, mint egy új életre. Mennyi vágy.. Mennyi kérés, miket nem valósíthatunk meg.
Érintések, gondolatok, érzések százai.
  - Azt hiszem.. - fordultam a hátam mögé. Ez az érintés nem attól a kéztől jött akitől vártam. A szívem lelassult. Émelyegve pillantottam, sötét és zöld szemeibe.
  - Hiányoztam? - mosolya, mint az ördögé. - Oh,Granger azt gondoltad nem jövök rá?
  - Nem én akartam ide jönni. - hangom remegni kezdett, amint megszólaltam, de erősnek kellett maradjak.
  - Én vagyok a szent kislány, oh én ártatlanul csalom meg a vörös palimat egy ellenségre, mert nagyobb a ...
  - Haliey! - és a hatalmas bejárati ajtó nyílni kezdett.
  - Draco, kicsim! Úgy hiányoltalak. - áradozott a fiú karjaiba zárkózva.
  - Nem gondoltam, hogy ide fogsz hopponálni.
  - Hát már késő.. Ha nem jössz, elhozom neked az élvezetet. - csókolta meg. Ez egyre taszítóbb és kínosabb lett.
  - Mi? - húzódott el. - Ezt hogy értsem?
  - Rendeztem itt egy bulikát hétvége alkalmából.. - beszélt halkabban a lány. Lehet rájött, hogy ez, kérdés nélkül nem is tűnt jónak.
  - Hogy mivan? Te rendeztél egy partit, úgy, hogy meg sem kérdezted? Úr isten Hailey te annyira... - fojtotta vissza szavait.
  - Kell a kikapcsolódás! Nem utálhatsz ezért. Úgy is olyan vagy, mint egy tuskó mostanság.. - utolsó mondatára felém irányította tekintetét. Nem nagyon értettem hogyan is kötődik ez hozzám, de elengedtem. Ne kelts feltűnést.. Vagyis nagyobbat ne.
  - Mikor jönnek?
  - Apám! De rég jártam itt. - hirtelen egy másik ismerős fiú jelent meg a nappaliban.
  - Blaise? - Draco először szigorú pillantásokat vetett ránk, majd Zambini láttán kezdett nyugodtabb lenni. Oda sétáltak egymáshoz egy 'férfias' ölelésre.Nekem ez nagyon, de nagyon magas volt.. Még is mi a fene történt 5 perc alatt?
  - Hermione? - mutatott rám.
  - Szia. - integettem, de testem még mindig a falnak támaszkodott.
  - Oké, hol van a parti? - jelent meg hirtelen egy újabb ismerős fiatal. Pansy Parkinson.
  - Azt hittem együtt jövünk.. - lökte meg a barna fiú karját.
  - Gyorsabb vagyok. - kacsintott rá.
  - Szóval ti mind terveztétek ebben a házba a bulit?
  - Haver, esküszöm próbáltam lebeszélni róla a csajodat, de akaratos egy teremtés. - nézett Haileyre árulkodó pillantásokkal, majd kezeit feje mellé emelte. Oh Blaise Zambini...
  - Oké, oké elég már! Hozzátok a cuccokat, a srácok hamarosan megjönnek. - indult el a szőke, a két most érkező tini, pedig követte.
  - Lehet, hogy mennem kéne. - álltam rendesen lábaimra és tettem pár lépést Malfoyhoz.
  - Egy fenéket! Maradj már.
  - De, ez a ház tele lesz mardekárosokkal.
  - Akkor lesz egy igen szép kivétel. - önelégült arccal nézett addig a percig, míg Hailey újra meg nem jelent. Az előkészülettel ment el az idő.. Habár még most sem tudtam mit keresek ott, maradtam. Egyetlen kérés miatt.. Atyaég valaki nagyon durván át fog vágni egyszer.

***
Sötétedett az ég. Az emberek gyűltek, én pedig próbáltam elrejtőzni. Mindenki elől..
  - Te minek vagy itt? - ennyi.. végeztem. Ezzel a nővel semmi kedvem nem volt beszélni, ahogy mással sem. Elindultam a kijárat felé, tudomást sem véve a szőkéről. - Annyira elcseszett vagy. - nevetett és egyáltalán nem adta fel a szurkálódást. Utánam jött. - Azt hiszed Draconak éppen te fogsz kelleni?
  - Na elég! Hailey, semmi az ég világon nincs köztünk a te Malfoyoddal. Elhozott ide, de te, mint minden mást ezt is elrontottad. Ha bíznál Dracoban, nem velem foglalkoznál. - vágtam hozzá a szavakat, amiket tudtam, hogy később nagyon meg fogok bánni.
  - Mi van itt? - sétált értetlenül közelebb az emlegetett fiú.
  - Tudod mi van itt? Nem akarsz valamit elmondani ennek az agyatlan elmének? - idegeskedett a lány.
  - Hagyjátok már abba! - jött oda Parkinson is. Nem számítottam társaságra.
  - Ne kezd már! - nyögött fel Draco. Unta.. Ahogy én is, de nagyon.
  - Tudd meg Granger! Felvághatsz azzal, hogy elhozott ide az egyetlen ember aki elvisel, mert valami elvarázsolt csoda folytán hozzád szólt.. De nem te vagy az első akit ide hozott.
  - Hailey! - állította le Pansy.
  - Semmi érdekes nem történt azzal, hogy itt voltatok. Megnyugtatlak még emlékszem, hogy elvitt a kertbe.. Aztán a szobájába. Oh igen! Emlékszel Draco? Ott vesztettük el.. - mire a végére érhetett volna Blaise befogta a száját tenyerével. Nyeltem egyet és végig gondoltam mindent. Minden szavát. Bármennyire próbáltam úgy tenni, mintha nem számítana, a lelkemig hasított. Főleg az üresség fájt legjobban. Ahogy, elgondoltam, hogy ez a része az életünknek jelentett valamit.. És tévedtem. Ezek szerint Malfoy, mint gondolom, minden lányt ide hozott. Tudtam, hogy ez sem valóságos, még ha csak a baráti határon lépkedtünk is. Jelentéktelenné vált, minden amit valaha mondott. Egy pillanatig a földre szegeztem tekintetem, majd összeszedtem a maradék erőmet és kirohantam az épületből. Sírni nem éppen tudtam. Vagyis azt hittem..
  - Granger!
  - Szóval te csak ki akartál volna használni igaz? - fordultam irányába és ekkor öntött el a keserűség. Arcomon pedig lefolyt az első sós könny.
  - Hailey csak féltékeny.. Pedig nincs mire.
  - Nézz bele a szemembe és válaszolj! Eljöttem veled ide. Elmesélted a gyerekkorod. Elvittél arra a helyre és... Tudod mit? Talán még sem bízok benned. Talán nem is fogok megbocsátani, de téged úgysem izgat nemde?
  - Sosem használtalak volna ki. - szemei duzzadtak voltak és hangja rekedten szólalt meg. - Azt mondtad megbocsátottál, megígérted..
  - Te pedig  azt, hogy többé nem úgy bánsz velem, mint régen. - azzal könnyekkel küszködve bár, de erősnek tűnve kapaszkodtam kabátom hosszú ujjába, s egy gyors mozdulattal újra a ridegséget éreztem testemben, majd egy fordulat és ismét otthon voltam. Roxfortban. Úgy éreztem a lábaimon sem tudok állni. Elfáradtam. És nem, nem a futástól. Éreztem, ahogy a szívembe hasítottak egy újabb sebet, amit megint egy olyan ember okozott, akiben bízni kezdtem. Csak, hogy ez az ember túl fontos lett ahhoz, hogy örökre búcsút vegyek tőle.

Sziasztoook!🥰
Hát ez a rész is nagyjából elkészült, és próbáltam kihozni belőle a legtöbbet. Ígérem nem kell sokat csalódnotok. Ha tetszett ez a rész, megköszönöm ha csillagozod vagy ha hagysz itt nekem valami véleményt.
Köszönöm mindnekinek! Legyen csodás estétek!💖