07

49 7 4
                                    

A közlekedéstől függetlenül hamar megérkeztünk a programunk helyszínéhez. Louis nem volt túl boldog, hogy ide kellett jönni, de nekem soha sem tudott nemet mondani, bármennyire is szeretett volna. Ez valahogy mindig így volt, mintha egyfajta nagyszülő lenne nekem olyan szempontból, hogy mindig azt nézi, amit én szeretnék.

- Vakard le azt a vigyort a fejedről ! - mondta viccelődve, miközben a bejárat felé sétáltunk

- Nem megy, túl izgatott vagyok ahhoz.

Tomlinson megvette mindkettőnknek a jegyet - annak ellenére, hogy mondtam neki, hogy van nálam is pénz - és beléptünk a hatalmas kapun. Azonnal szembe találtuk magunkat néhány állattal, persze ezek kerítéssel voltak elzárva a nézelődő emberektől.

- De aranyos ! - kiáltottam fel, mikor megláttam a legközelebb lévő karámban egy farkast.

- Ja, biztos ezt mondanád akkor is, ha az erdőben találkoznál vele. - mondta szemforgatva

- Mi lenne, ha csak egy kicsit is élveznéd, hogy állatok vesznek körbe ?

- Minden nap azokkal vagyok körülvéve. - viccén mindketten felnevettünk, majd folytattuk utunkat végig a kijelölt haladási irányba.
Mikor Lou már végleg megunta, hogy minden egyes lakó előtt elcsodálkozva kezdek örömködni, felvetette az ötletet, hogy szimplán csak menjünk a szafari bejáratához. A szenvedést látva az arcán végül beleegyeztem, hiszen nem az a célom, hogy míg én jól érzem magam, ő megbánja, hogy egyáltalán elhozott magával.

- Kérem ne nyúljanak ki az autóból, ne álljanak fel az ülésről és legfőképp ne hangoskodjanak az állatok körül. - kezdte a tájékoztatást az idegenvezető - Fénykép, videó készíthető vaku nélkül. Ha valami véletlenül nem terv szerint haladna, ne kezdjenek pánikolni. Munkatársaimmal pillanatok alatt meg tudjuk oldani az esetleges tervváltozást, de ritkán fordul elő, hogy az állatok ellen szegülnek. Jó szórakozást ! - izgatottan ficánkoltam a bőrülésen, kezemben a telefonom tokja csúszott az izzadtságtól. Távolról már láttam a fák ágait ráncigáló zsiráfokat, a másik irányban pedig egy kisebb csapat oroszlán család sütkérezett a napfényben.

- Induljunk már ! - suttogtam izgatottan, mire Louis elnevette magát. Az autó alattunk hirtelen beindult és a már kijárt útvonalon gördült tovább. Szerencsére a jelen lévő emberek se engem se partnerem nem tartották érdekesebbnek a vadállatoknál, így teljes mértékben átélhettem ezt az eseményt én is.

Az első lakók akikkel találkoztunk közelről is néhány gazella volt. Aranyosak voltak, amint érdeklődően körbevették a járművet. Az idegenvezetőnk megengedte, hogy a hozzánk legközelebb lévőt megsimogassuk, ha az is szeretné. Mellettem és Louis mellett egy nemrég született pici volt az anyukájával, aki ugyan nagyon elővigyázatosan közelített meg minket, mégis megengedte, hogy simítsak párat borján.

Míg mi utasok el voltunk foglalva a bámészkodással és fényképek készítésével az idegenvezetőnk folyamatosan a közelben lévő állatokról osztott meg velünk információkat. Volt, hogy általánosságban beszélt róluk, de akadt olyan is, amikor egy bizonyos példányról.

A szafari vége felé járva zsiráfokhoz érkeztünk. Már a neten is láttam pár képet arról, ahogyan a vendégek egy része az állatok mellett állt, vagyis inkább csak a hosszú lábuk mellett. Én is szerettem volna ilyet, így kapva az alkalmon, hogy nem beszélt a nő egy másodperc erejéig, feltettem a kérdésem.

- Oda lehet menni hozzájuk ? - a nő megilletődve nézett rám, ugyanis még mindig eléggé hiperaktívan nézhettem ki, valamint egész eddigi út során nem szólt közbe senki a mondandójába. De persze itt voltam én, aki szíves örömest lesz a kivétel.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: May 24, 2021 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Baby || lwt ||Where stories live. Discover now