A sakkban -akárcsak az életben- akár királynő vagy, akár paraszt, így is, úgy is a dobozba tesznek vissza. Ezért ne légy bábú kit más embereknek használnak fel önnön céljuk elérésére. Légy az irányító, kit soha nem felednek el. Légy az ész, a király...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A szombat délelőtt lassabban telt, mint kellett volna. Vártam a délutáni találkozásunkat Kornéllal, így a percek ráérősen haladtak egymás után. A szabadon maradt órákban hajat mostam és ebédet főztem, hogy addig is lefoglaljam magam. Tamás elment edzeni, így társaságom sem igazán akadt. Csak ebédre ugrott haza, majd Kornél megbeszélésre hívta. Egymagamban pedig csak rosszan kattogtak az agytekervényeim: vajon akar valami komolyabbat? Egyáltalán érez valamit vagy csak szórakozik? És ha esetleg érez és összejövünk miféle veszélynek leszek én kitéve? Hihetetlenül kétségbeesett voltam, most hogy lecsukattam Kornél húgát, a testvérem gyilkosát szinte semmi életcélom nem akadt. Tanácstalan voltam és elveszett, de nem hagytam hogy ez befolyásolja a mai estémet. Kiérdemeltem végre egy nyugodt és boldog pillanatot, mindezek mellett pedig magamba kellett bolondítanom a férfit is, ki randira hívott. A hajamat hullámokba csavartam, majd kikerestem a két főruhadarabot a szekrényemből. A fekete garbó, melynek nyakán egy kisebb aranykarika díszelgett, szorosan feszült a testemre, ezzel kiemelve annak minden idomát. A hosszú ujjú felsőt egy vászonnadrágba tűrtem, mely hasonló színben pompázott. Laza anyagának köszönhetően, ugyan élére volt vasalva, de nyugodtan és bőn omlott le a lábaimon, ezzel inkább a felsőtestemre terelve a hangsúlyt a lábaimról, melynek végére egy csatos tűsarkú került, bár a nadrág bő szára végett nem igazán látszott. Arcomra egy barnás smink került, de nem szerettem volna, hogy sötétebb színben tüntesse fel világos íriszeimet, így inkább a számra fektettem a hangsúlyt egy mélyebb tónusú rúzzsal. Füleimbe egy nagyobb karika fülbevaló került arany színben, hogy illő legyen a felső nyakrészéhez. Kornél megérkezte után csak felcsöngetett a kaputelefonon, így felkarolva egy fehér hosszabb kabátot indultam le a lifttel hozzá. Amint kiléptem a friss levegőre tüdőmet egyből átjárta a hideg, így kabátomat még jobban összehúztam magamon míg szemeimmel a parkolóban Kornél után kutattam. A férfi a már jól ismert Tesla elejének támaszkodva kémlelt engem a parkoló végéből. Lábaimat elkezdtem a felé szedni, bár ez a magassarkú miatt kissé nehézkesnek bizonyult. Kornél egy fehér inget viselt rajta egy egyszerű fekete nyakkendővel és ugyanilyen színű farmert párosított hozzá. Öltözékének színeit ő is a kabáttal próbálta kompenzálni így az barna árnyalatban pompázott. Sötét haja tökéletesen beállítva varázsolt neki különleges kinézetet, míg lábait egy pár fekete bakancs díszítette. Közelebb érve hozzá kezét nyújtotta felém amit én természetesen mosolyogva elfogadtam, majd annál fogva húzott magához. Karjait derekamra fektette át, hogy annál fogva tartson míg ajkaimra apró puszit hintett -Szia!-Lehelte közénk, kissé sem eltávolodva tőlem. Szemeimet lehunyva köszöntöttem én is őt, majd finoman az autó ajtajához terelt és kinyitotta nekem azt. -Ebédeltél?-Kérdezte mikor behuppant mellém, majd becsatolva magát felém fordult. Kérdésére bólintottam, mire ő elmosolyodott és útnak indult.-Még van egy kis időnk a megnyitó előtt úgyhogy gondoltam elviszlek előtte valahova. Voltál mostanában kikapcsolódni? -Nem igazán, minden elég sűrű volt. Kivéve ugye Szlovákiában-Célozgattam a nemrégiben szerzett kávézási élményünkre melynek hallatán a mellettem ülő egy halk kacagást ejtett. -Ne aggódj most a városban maradunk-Kacsintott felém, de hamar vissza is fordult az út irányába. Az út maradék része kellemesen telt, sokszor hangoztak fel viccek vagy szórakoztató jelenetek melyek alatt másokat figuráztunk ki szarkasztikusan. Az úti célunkhoz nem kellett sokat utazni, igazából majdhogynem a belváros szívében volt. Kornél leparkolta a kocsit, majd kisegítve engem elvezetett az építményhez ahová jöttünk. Meglátva a libegőt mely a hegy tetejére vitt elállt a szavam. Ez lett volna az utolsó amire gondolok, hogyha randiról van szó, azonban tetszett az ötlete. Meleg mosoly kúszott ajkamra míg mézédes pillantásomat a férfi irányában vezettem. -Félsz a magasban?-Nézett a libegő irányába, melynek padjai oda-vissza himbálóztak a szélnek köszönhetően. -Nem igazán. Ha lezuhan úgy is pár pillanat alatt meghalunk, észre se fogjuk venni-Rántottam meg nyugodtan vállaimat, azonban az indok nem feltétlenül volt teljesen igaz. A tény, miszerint Kornél, a fegyvert tökéletesen használó, a különleges alakulat egyik katonája áll mellettem úgy éreztem semmi félnivalóm nincs a világon -Na az szuper, mert én igen-Teljes lelombozás 3, 2, 1 -Tessék?-Néztem rá vigyorogva kiélvezve azt hogy végre én vagyok az aki kisegítheti a másikat. Minden együttérzés nélkül sétáltam a kassza felé, azonban Kornél megfogta a kezem és annál fogva húzott vissza. Kérdőn néztem rá, azt hittem, hogy nem engedi majd hogy megvegyem a jegyeket. A gondolatommal ellentétben viszont kihúzott a kabátja belső zsebéből két papírfecnit, majd kezemnél fogva finoman a fellépőhöz vezetett. Az ott ellenőrző nő elvette a bilétánkat, majd átlyukasztva azokat engedett fel minket a lebegő padokhoz. A mellettem sétáló férfi kívülről teljesen nyugodtnak tűnt. Egyik kezét kabátja zsebébe süllyesztette, mindezek ellenére azonban én tudtam igazi idegességéről, hisz jobb kezével az enyémet szorította. Felülve a libegőre lábunk elhagyta a talajt és azonnal útnak indultunk a távolba. Kornél csendesen, szemét szigorúan előreszegezve ült mellettem, míg én magamban szórakoztam a szenvedésén. Úgy az út felénél mély levegőt vett és végre rám emelte csodás éjfekete szemeit, de kezemet és a kapaszkodót továbbra sem engedte el. -Ezt nem pont így képzeltem el-Húzta el a száját csalódottan, majd a kapaszkodót elengedve (meglepett, hogy inkább azt engedte el mint a kezemet) nyúlt a mellette heverő plédhez, melyet az autó csomagtartójából idáig hurcolt és kedvesen rám terítette. -Nekem megfelel. Legalább megtudtam egy olyan dolgot amitől te is félsz-Mosolyogtam rá kedvesen, míg ujjaimmal megcirógattam hatalmas kézfejét. Kornél nagy levegőt vett, majd megemberelve magát lábai alá nézett. Szemei nagyra tágultak, valószínűleg a félelemtől, így arcát szabadon maradt kezemmel magam felé fordítottam és figyelmét elterelve csókba hívtam őt. Annyira vágytam rá, kerestem a megfelelő pillanatot, hogy végre kezdeményezni tudjak és azt hiszem megtaláltam. A férfi teljesen elfeledkezve a külvilágról elvette kezét a kapaszkodóról és arcomra helyezte azt. Nem is lehetett volna romantikusabb a pillanatunk azt hiszem, kivéve ha az előttünk ülő pár közül a csajszi nem hányja el magát. Az gusztustalan volt :)
A libegős dolog végül elég jól sült el, Kornél a visszafele utat már egész jól bírta, bár messze nem élvezte mindazok ellenére hogy én imádtam minden percét. Felesleges volt tagadnom: megkedveltem Kornélt és vágytam minden apró érintésére. Mondhatnám hogy pillangók repkedtek a gyomromban még az autóban is, de nem. Biztonságot éreztem mellette és nyugodtságot. Nem volt sem stressz, sem pedig pillangók és ez nekem így volt tökéletes. -Ügyvédnő!-Köszöntött mindjárt a bejáratnál a volt fiatal védencem. Az épület egyszerű volt a maga fehér falaival, viszont sok volt benne a fény, főként a képekre irányulva. -Szervusz! Jó látni, hogy nagyszerű dolgokba fektetted a tehetségedet vagonok helyett-Tértem át formális hangnembe a hely kedvéért. A fiú szerényen mosolygott, majd kezet fogva mindkettőnkkel tovább állt üdvözölni az újonnan érkezőket. Kornél lekapott két pohár pezsgőt és az egyiket felém nyújtotta. A férfibe karolva sétáltunk a kiállítás kezdeti pontjához, hogy láthassuk mennyire is csodálatos a fiú valójában és meg kell mondanom eléggé. -Örülök hogy itt vagyunk!-Kortyolt egyet Kornél, míg az egyik absztrakt képet nézte -Én is-Biccentettem -Mindig ennyire formális vagy mások társaságában?-Kérdezett rá a nyilvánvalóra. Kissé elidőztem a kérdésen, míg tovább haladtunk -Szeretem a formalitást olyan, hisz távolabbinak láttatja két ember kapcsolatát -Velem az elején sem voltál formális-Húzta ajkát nagyképű vigyorra, de hamar elkeserítettem válaszommal -Akárhogy is nézzük bűnöző vagy és az ember nem pont így képzeli el a bűnözőket. Teljesen meglepődtem, hogy ilyen jóképű vagy -Bűnözők vagyunk Debóra. Te is meg én is-Figyelmeztetett a tényre teljesen jogosan, azonban engem arcon csapott a túlontúli igazság. -Ez így nem teljesen igaz. Per pillanat egy bűnözővel randizom és az is igaz, hogy-Kezdtem bele a magyarázkodásba míg előre haladtam a következő képsorokhoz, azonban Kornél lábai megálljt parancsoltak mindkettőnknek. Megszeppenve néztem rá, viszont az ő íriszei csak előre meredtek. Arcán kiült az értetlenség, így szürke pillantásomat én is előre vezettem. A döbbenet végigszántotta minden apró porcikámat míg az előttem elterülő képekre meredtem -Szürke ötven árnyalata beütésem van-Suttogtam halkan Kornélnak, míg a félig rólam készült festményeket pásztáztam. Volt olyan amelyik a bíróságot és a tárgyalást ábrázolta, illetve amelyik az irodám teljes mása volt. -Szeretnél egy vörös szobát?-Tért vissza az ámulásból hirtelen egy kérdéssel, de szemeivel a környezetet kémlelte -Nem, de ez morbid-Biccentettem komoran a képek felé, mire csak egyetértően bólintott -Maradj itt, mindjárt jövök!-Igazította meg a nyakkendőjét, majd a bejárat felé indult. Feszülten megmasszíroztam az orrnyergemet, majd a képeket nézegetve legurítottam a maradék pezsgőt amíg Kornél meg nem érkezett. Tekintete nyugodtságot sugallt, egyedül a haja tűnt rendezetlenebbnek miközben felém sétált. -Mit csináltál? -Eligazítottam-Köhintett egy aprót, majd kezemnél fogva tovább vezetett -És ez mit is jelent?-Néztem fel ráérdeklődő tekintettel, mire ő csak lazán megrántotta a vállaités biztatóan rám mosolygott -Hogy leveszi a képeket-Közölte nyugodtan, én pedig ráhagytam a dolgot, mindaddig míg kifelé nem kezdtünk sétálni. -Te megütötted!-Tettem a szám elé a kezemet meglepődötten, mikor megláttam a hatalmas monoklit szegény fiú szeme körül -Leszedte a képeket és ez a lényeg-Rántotta meg vállait mikor kiléptünk az épületből. Semmi kedvem sem volt vele vitatkozni és az őszintét megvallva imponált hogy védelmezni próbált -Mindenesetre szerintem hallgatott volna a szép szóra is-Mosolyogtam rá kedvesen, míg beszálltam a kocsiba.
