A sakkban -akárcsak az életben- akár királynő vagy, akár paraszt, így is, úgy is a dobozba tesznek vissza. Ezért ne légy bábú kit más embereknek használnak fel önnön céljuk elérésére. Légy az irányító, kit soha nem felednek el. Légy az ész, a király...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-Menjek én is?-Kérdezte Gergő, mikor a lift felé indultunk Kornéllal -Hazaviszel?-Néztem fel a férfire, ki csak biccentett egyet. Időközben a férfi nem kapott magára kabátot, az ember ránézve is fázott, azonban ő nem tűnt úgy mintha rázná a hideg. Kornél igazán kedvesen viselkedett velem, amikor kettesben voltunk, de amint a külvilággal kapcsolatba léptünk 180 fokos fordulatot vett. A viselkedése rideg lett és egyhangú, de velem még akkor is kedvesen volt a hanglejtése. Testtartása ilyenkor feszült lett, hangja pedig az eredetihez képest is mélyebbé és tiszteletparancsolóbbá vált. -Akkor nem kell, de köszönöm-Mosolyogtam rá kedvesen-Kérlek tervezd meg a holnapi napot, bár tudtommal semmi extra nem várható. Holnap át akarom nézni veled a csütörtöki tárgylást!-Néztem az idősebb férfi barna szemeibe, majd egy köszönés keretében beszálltunk a liftbe. A férfivel csend uralkodott köztünk, míg kiértünk az épületből. Nem az a kínos fajta, szimplán mindketten úgy gondoltuk, hogy a beszélgetéseink nem tartoznak másokra. -Segítsek?-Kérdezte a lépcsőnél ismét, szája szélét mosolyra húzva -A rendőrségen is sok lesz a lépcső, ott nem csinálhatod ezt-Ráztam a fejemet kissé kétségbeesetten -Vagy ez, vagy most elmész orvoshoz. Egymagad nem tudsz lemenni, te is tudod-Kapott fel, majd letekintve rám világosított fel -Holnap után lesz a tárgyalás. Ha sínbe teszik a lábamat nem tudok elmenni-Haraptam be a számat, majd az autó kilincséért kaptam, mely a lépcső aljában várt minket -Akkor adja át másnak az ügyet!-Mondta miután beszállt, majd elindította az autót -Nem lehet, Lítia megöleti a húgomat-Néztem rá, míg gondolkodtam a megoldáson, de eszembe sem jutott más -Nem fogja, nem hagyom-Válaszolt feszülten rám se nézve. A kormányt erősen szorított, éjfekete szemeit pedig csak az úton tartotta. -Nem tudod megakadályozni! Mégis hogy is tudnád?-Temettem orcámat kezeim közé -Lítia kifinomult, de minden lépését ismerem. Vele nőttem fel. Ha a húgod a tárgyalás után nem lesz életben akkor végleg távozni fog a munkaköréből, sőt még az országból is. Nem ez az első ilyen eset. Többször megígértem már neki, de a szívem mindig úrrá lett felettem -Kornél, értékelem a kedvességedet és a törődésed, de a helyzeten ez mit sem változtat. Nem tudja más megcsinálni az ügyet-Ráztam a fejemet csalódottan Az út további részében elgondolkodtató csönd telepedett le ránk. Mindketten a gondolatainkba mélyedve hallgattuk a halkan szóló rádiót és bámultunk ki a párás ablakon. A kapitányság világos kék kopár épülete számomra túlságosan ismerős volt. Kornél a matt Teslát a kijelölt parkolóba tette le és együtt -tempómhoz mérten- besiettünk az épületben.
A bejáratnál egy információs pult várt minket, ahol bemondva a férfi nevét irányítottak el mindkettőnket az egyik kihallgató szobába. A tükörrel szemben lettünk leültetve, mely mögött jól tudtuk, hogy megrejtőzött pár jogi személy. -Üdvözlöm önöket!-Nyitott be egy 30-as éveiben járó jól fésült nyomozó. Még nem találkoztam vele, úgyhogy új lehetett erre-Ringhoffer Kornél kihallgatása, védőügyvédje Dorner Debóra-Mondta bele a kis mikrofonba az asztal szélén, melyet elindított amikor helyet foglalt és elővette az ügy aktáját -Mit dolgozik?-Érkezett az első kérdés. Én keresztbe fontam karjaimat, majd figyelmesen hátradőltem a fém székben. Kornéllal eredetileg mindent átbeszéltünk ami a beszélgetés során szóba kerülhet, így nem volt mitől tartanunk. -Egy bútorcéget üzemeltetek -Ismerős önnek ez a raktár?-Vett elő egy képet, mely pontosan azt a kopár épületet mutatta, ahol a minap jártunk -Természetesen. Itt tartjuk az árút, míg a vevők meg nem veszik a weboldalról-Nézegette a képet nyugodtan -Tehát akkor kérhetünk parancsot az átkutatására, igaz?-Fordult most inkább felém, mintsem a mellettem ülő férfi felé -Hogyne, bár kétlem, hogy megkapnák csütörtökig-Néztem mélyen sötét kék szemibe -Azért kikérem, hátha-Villantott rám egy önelégült mosolyt-Vannak papírjaik a cég létezéséről?-Kérdezett ismét, mire mi csak biccentettünk-Kérem, válaszoljanak igennel vagy nemmel! -Igen, vannak-Nyögtem ki határozottan, de hangom kicsit beremegett a végén. Hazugság, ismét. -Átadnák nekem? -Nem. A védencem, majd a bírónak szeretné átadni a könyvelési papírokat-Időközben próbáltam úgy helyezni a lábamat, hogy az kevésbé fájjon, de sehogy sem találtam megfelelő pozíciót -Ölt már embert?-Dobta fel a megdöbbentő kérdést, melyre egyikünknek sem volt megfelelően összpontosított válasza -Ringhoffer Kornél sértőnek és modortalannak találja ezt a kérdést, így nem nem kíván rá válaszolni-Vágtam közbe nehogy a Kornél valami olyat válaszoljon ami hiba lenne -Hogyha minden kérdés alól kimenti őt akkor ennek a kihallgatásnak nem sok értelme van-Morrant rám, de én csak gúnyosan elhúztam a számat -Végre valami amiben egyet értünk! -Idefigyeljen!-Hajolt közel hozzám, hogy a mikrofon ne tudja felvenni amit mond, majd halkan suttogni kezdett-Nem azért van itt mert önt hallgatom ki, hanem azért, hogy a védencét felkészítse erre a beszélgetésre. Fogja be a szép száját és maradjon csendben, ha jót akar-Adott tanácsokat, majd visszadőlt a helyére. -Van más kérdése is?-Biccentettem oldalra egy kissé a fejemet -Nos és hogy megy a bútor üzlet?-Kérdezett azonnal -Meglehetősen jól. Láthatólag jobban élek belőle mint maga-Nézett végig gúnytól csepegő hanggal a férfin, aki bár jól öltözött volt, de közelről sem ért Kornél nyomdokaiban. Ahogy mondani szokták: Senki sem ronda, csak csóró. -Kerüljük a személyeskedést!-Húzta fel az orrát, majd belepillantott az ügy aktájába ismét -Miért? Hisz épp az előbb használta az ügyvédem személyes terét-Közölte a tényeket Kornél, azonban a gúnyos mosolya nem fakadt le arcáról -Nincs más kérdésem-Mondta feszengve, majd leállította a hangfelvételt és szó nélkül kisietett a teremből -Azt hiszem-Kezdett volna bele, de én azonnal lepisszegtem. Igaz, nem nagyon, de foszlányokat el lehetett csípni a tükör mögül -Túl magabiztosak voltak-Búgta iszonyúan halkan egy mély -valószínűleg férfi hang- mire a mellettem ülő megértette hallgatásunk okát -Ez nem azt jelenti, hogy a férfi ártatlan -Aki bűnt követett el az hablatyol. Ők olyan biztosak voltak magukban, hogy kétlem a vádakat-Beszélték meg, de ezek után egy nagy ajtócsapódás keretében néma csend telepedett ránk -Ideje menni-Álltam fel lassan az asztaltól, majd táskámat magamhoz véve Kornél oldalán indultam el a bejárat felé. Kifelé menet nem sok minden hangzott el közöttünk, fenntartottuk a hideg látszatot mindaddig, amíg az autóhoz nem értünk. Kornél egyébként mindezen ridegség ellenére kedvesen viselkedett velem, a sérülésem miatt pedig ahol csak tudott támogatott. -Nyugtass meg, hogy te is arra gondolsz amire én-Kértem, míg bekötöttem az övemet -Nem tudom, ha elárulod te mire gondolsz, akkor azonnal megtudjuk-Villantott rám egy bugyilehúzós mosolyt -Irány a raktár!-Utasítottam, mire egyetértően bólintott -Bekötötted magad ugye?-Ellenőrizte le, majd a rádióhoz nyúlt, melyből megszólalt a Linkin Park In The End remixe. Aki ismeri a hozzájáruló klippet az pontosan tudja, mire fel markoltam nagyot az övemen-Ha eddig úgy hitted veszélyesen vezetek, akkor most hunyd le szemed!-Nevetett fel, majd az autót teljes sebességre állítva, tőből megnyomta a gázpedált. A motor csak úgy bőgött a tettei alatt, a gumik pedig csikorogva könyörögtek a lassulásért, melyet Kornél a legkevésbé sem adott meg nekik. Soha senki mellett nem éreztem így magam, ilyen felszabadultnak. A gyorsaság noha rémisztő volt, de ez dermesztően felvitte az adrenalin szintemet. Bent ülve az autóban nem sokat lehetett hallani a külvilágból, mind azért mert a hallójáratainkat betöltötte a zene, mind azért mert jó volt a jármű zajszűrése. Kornél meg sem rezzent a hirtelen jött lökettől, határozottan markolta a kormányt és előzte meg az előttünk járó autókat. Meg kell mondjam nem kicsit döbbentem meg a férfi reflexein mikor teljes gázzal rontott át a piros lámpán, ezzel behajtva két másik kocsi közé, melyek oldalról érkeztek egymással szemben. Bár nem akartam, de könnyen ráébredtem, hogy életemben először Kornél mellett éreztem magamat igazán biztonságban. És ez megmagyarázhatatlan volt számomra.
A zöld tetejű épület elé érve a megszokottnál kicsit több autó állt az apró parkolóban, de az biztos, hogy mind márkás volt. Kornél kedvesen kisegített a járműből, majd ismét magára vette hideg álcáját, míg bementünk. A férfiak akik bent tartózkodtak meglepődve vették észre főnökük érkezését, de tisztelettudóan köszöntötték őt. -Gyülekező!-Kiáltotta el magát, mire alkalmazottjai felálltak a megszokott alakzatba -Soma és Olivér hozzák a furgont, a többiek nekiállnak pakolni minden olyat, ami a szervezethez köthető és/vagy illegális. Kiürítjük a raktárat!-Intett, mire a férfiak tömegesen mozgolódni és szélsebesen pakolni kezdtek-Krissz!-Szólt egy velünk egyidős sráchoz, kinek világos barna, inkább már-már szőkés haja volt és zöld szemei. Magas, izmos alakja beleolvadt a többiek közé. Kornél intett egyet a fejével a tárgyalószoba felé, ahova egyúttal engem is hívott. Az üveg asztal és a körülötte lévő székek ugyan olyan, hanem tisztább állapotban vártak ránk, mint ezelőtt. Kornél helyet foglalt az asztalfőnél, a másik fiatal srác pedig leült a férfi bal oldalára. Ezek szerint egyértelműen engem vártak a vezető jobb kezéhez. Hah, biztató. -Debóra, ő itt Krisztián az én legjobb barátom. Még a katonaságból-Mutatott be neki -Örülök a találkozásnak!-Ráztunk kezet -Mi szükség volt erre?-Intett ki az üvegen keresztül, rámutatva ezzel a pakoló emberekre -Az a hülye köcsög parancsot kér-Vázolta fel kissé dühösen a szituációt Kornél -Mi van?-Nézett ránk értetlenül Krisztián, amit meg is értettem a részéről -A kihallgatás az előbb volt, alig 15 perce és a nyomozó úgy gondolta kikér egy házkutatási engedélyt hátha megkapja a tárgyalásig. A biztonság esetére úgy egyeztünk meg Kornéllal, hogy így a legjobb. Nem kockáztatunk semmit-Meséltem egyszerűen 𝒫𝒶𝓇𝓀 ℋℯℯℛ𝒶
