I didn't know you surf Cal |2|

31

A házamba lépve, akaratom ellenére elfogott a kellemes érzés. A karácsonyon kívül, amit otthon töltöttem Sidneyben, most volt először, hogy nem a lakásomban aludtam. A szememet becsukva, mosolyogva szívtam be a levegőt, de az otthon kellemes érzése mellett, a Calummal töltött idő is felfelé görbítette a szám. Nem hittem volna, hogy valaha elérem azt a pontot, hogy mindent tökéletesnek találok, de ez most így volt. Még az újdonsült tetkóm sem ronthatta el a képet, ami amúgy marhára fájt, de per pillanat, még az sem zavart volna a boldogságban, ha lerohad a kezem.

Miután beléptem a házba, óvatosan becsuktam az ajtót, hogy ne zavarjam Kikit és a cipőmet levéve, megindultam a szobámba. Az íróasztalomhoz lépve, mosolyogva felkaptam a gépem és az ágynak csúfolt kanapémra ülve, bekapcsoltam a laptopot. A szokásos felugró ablakok nagy részét kidobva, végül lazán átfutottam az instagramot, a facebookot, meg mindent ami létezett. A monoton likeolgatást követően, áttértem a netflixre, ami újra elnyerte a figyelmem, így teljesen belemerültem a Teen Wolfba. Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de én jól szórakoztam azokon a részeken, ahol a Scott gyerek vérfarkassá változott, mert valami zseniális az animáció. Semmi sértés, abban a korban ez volt a tök menő technika, de én kettőezer tizenötös fejjel olyan hangosan vihogtam a futkározó farkasokon, hogy a húgomnak is leesett, hogy megjöttem.

-Na? Mi volt ma?- nyitott be érdeklődve.

-Nagyon semmi- vontam meg a vállam, le se véve a tekintetem a monitorról.

-És Calum? Összejöttetek, vagy mi történik veletek?- kérdezősködött tovább.

-És a te barátnőd hogy boldogul? Sikerült túllépnie a srácon?- pillantottam felé, kerülve a témát.

-Ne terelj, feltűnő- ült le mellém pletyizni.

Természetesen, nem tűnt fel neki, hogy én marhára nem a pletyizős szememmel nézem, hanem a felhúzott szemöldök, összeszedett pillantás kombómmal, ami általában megérteti az emberekkel, hogy nem akarok beszélgetni. Hát ja, de a húgomnak halvány lila fingja nem volt arról, hogy ki vagyok, így tovább kérdezgetett.

-Szóval mi van Calummal?- vigyorgott.

-Nagyon semmi- nyomtam unottan a lejátszás gombra.

-És tegnap hol voltál?- próbált lebuktatni.

-A srácoknál- adtam egy kis információmorzsát.

-Gyerünk már! Mesélj!- ugrált izgatottan.

-Nem- néztem rá értetlenül, mire a mosoly lehervadt az arcáról és egy hasonló arckifejezés vette át a helyét, mint amivel én néztem. Nem hiába, a hugimnak is ugyanolyan a csalódott, mérges, de vádló arca, mint nekem.

-Mi bajod van?- kérdezte meg kemény hangon.

-Nagyon semmi- vontam meg a vállam a gépet nézve.

-Arról van szó, hogy megkaptam a munkád?- tippelt.

-Nem igazán. Nincs itt szó semmiről, szóval ha megkérhetlek, akkor menj át zenét hallgatni, ahogy azt annyiszor tetted beszélgetés helyett- pillantottam rá.

-Most komolyan megsértődtél azért, mert végre én is kaptam melót? Ilyen önző lennél?- emelte fel a hangját.

-Mint mondtam, nem zavar, hogy konkrétan elloptad az én munkámat és nem, nem vagyok önző- válaszoltam kimérten.

-De igen! Az vagy! Most vádoltál meg azzal, hogy elloptam a munkádat, nem engeded, hogy fizessem a házunkat és soha nem beszélsz velem! Mégis mi a franc?!?- kiabált értetlenül.