Mi vezetett hozzád?

31.

Kimentem és elkezdtem lefutni szépen lassan azt a 30 kört. Azt hittem a kinyúlok 10. körnél, de keményen végig nyomtam, bár egyik pillanatról a másikra nem csinálunk extrém feladatokat úgy hogy semmi edzés nem volt előtte, na mindegy. A futással végezve vissza mentem meglepődve néztem körbe, hogy mindenki egymással szemben vigyázba áll és Phentos meg ment végig elöttük és magyarázott, hangosan. Nem tudtam, hogy most oda kéne e mennem vagy nem, azért ott maradtam a lejáratnál és vártam.

- Világos amit mondtam?! - tette fel a kérdést.
- Igen uram! - mondták egyszerre.
- Remek, akkor harc állásba!

Mindenki felvette a támadó állást és karddal kezükben vártak a jelre, nekem háttal volt így nem láthatott. Majd miután végig ment az emberek között meg fordult így velem szembe került és meg is látott.

- Á, a későnk. - mondta gúnyosan, mire mindenki rám szegezte tekintetét. Remek most valami alázás lesz, ha már így kezdte a mondatot. - Késik és még álldogál is, nehogy feladatot keljen csinálnia. Látszik, hogy nő nem tud ő semmit, arról mi is az igazi kemény munka. - vágta hozzám ezt a hímsoviniszta dumát, mire mindenki elkezdett nevetni. Ezt már nem tudtam tűrni.
- Ha maga tényleg annyira erős és jó katona, akkor tegnap miért nyomta le egy nő? És ha emlékezetem nem csal eddig minden férfinak sírt a szája akiket eddig láttam, mikor elkapott valami náthát úgy viselkedett, mint akik halálos beteg, eközben mi nők még betegen is vezetjük a háztartás, neveljük a gyereket, tanulunk stb... Szóval, nekem nem kell itt magyarázni. - kezdtem érezni, hogy erőmért nyúlok segítségül, mert kezdett bennem nagyon felmenni a pumpa és nem akartam hülyeséget csinálni. - Amúgy meg minek vállalta el a edzői posztot, ha ennyire degradálja, akkor felejtsük el egymást. - intettem neki majd szépen kivonultam.

Egész ügyesen vissza tudtam magam fogni nem történt semmi az erőm hatására, ennek örülök. Leszaladtam a lépcsőn és az istálló felé vettem az irányt, jó pár ló fel volt szerve, odaszaladtam az egyikhez kikötöttem, felugrottam rá és elindultam vágtába, hallottam, hogy valaki utánam kiált, de ügyet sem vetve kivágtattam a kapunk az útról le az erdőn át arra a mezőre értem, ahova Loki hozott. Megállítottam lovamat, leszálltam róla, leültem a fűbe és néztem a természetet és gondolkoztam.

Túl könnyen feladtam, vallottam be magamnak, nem ilyen vagyok, amibe belefogok azt be is fejezem. Soha nem szoktam feladni.

- Akkor is megcsinálom, ha nem akar velem foglalkozni! Megmutatom neki, hogy tudok én jobb is lenni nála. - felálltam a fűből leporoltam magam, lovam fejét felhúztam, hogy vége a legelésnek. Felszáltam és és elindultam vissza, oda mentem az arénához pont volt ott egy férfi, aki arra sétált, leszálltam és oda sétáltam az állattal.

- Ne haragudj, vissza vinnéd az istállóhoz, kérlek. - közelebb érve felismertem, hogy Theron az.
- Szia. - mosolygott. - Szóval, te vitted el a lovat. - mutatott az állatra vigyorogva.
- Ezek szerint te kiabáltál utánam? - sütöttem le szemem kínosan.
- Igen. - nevetett fel.
- Ne haragudj, ideges voltam. - magyarázkodtam kínosan.
- És most már lenyugodtál? - érdeklődött.
- Elintézek valamit és utána igen. - nyomtam a kezébe a szárat, majd beviharzottam az épületbe. Komolyan egy nap alatt hányszor jártam már ebben az épületben legalább 5x.

Nagy léptekkel mentem az arénába, odafele lekaptam egy íjjat, ami fel volt helyezve a falra és a tegezt is. Félévre a lépcsőn bele léptem a homokba megálltam és lőttem egyet, pont Penthos füle mellett suhant el az egyik táblába, ami ott volt előtte elhelyezve. Mindenkiben megfagyott a vér, majd annak az irányába tekintettel, ahonnan a nyíl jött azaz felém. Elégedett mosollyal az arcomon lépdeltem feléjük. Megálltam pár lépéssel előtte és keresztbe fontam karomat, íjjal a kezemben.

- Tudom, hogy jó vagyok és kamatoztatni akarom a tudásomat, amit elkezdek, azt véghez is viszem. Nem érdekel, hogy mi cseszi a csőrődet ma, vagy általában is ilyen vagy, de mivel herceg kérését elfogattad, eleget is kell tenned. Lefutottam azt a 30 kört, amit mondtál és itt állok, hogy meg csináljam a következő feladatot. - mondtam neki ellentmondást nem tűrő hangon egy fenyítő nézéssel megspékelve. Tekintetemmel gyorsan végig futottam a többieken és pont olyan döbbentek voltak, mint Penthos. - Nos, várom a következő feladatot. - mindenki a férfira tekintett, hogy most ebből mi lesz. Köhintet egyet.
- Te. - mutatott egy szőke férfira. - Menjetek a pályára és küzdjetek meg. - nézett rám komoly arcal, hátha megijedek a kihívástól.
- Ahogy gondolod. - dobtam le az ijjat és a tegezt és előidéztem kardomat, amire mindenki meglepetten huhogott.

Az ellenfelem is elővette fegyverét, nem sokat teketóriázott, hogy rám támadjon. Az lesz szerencsétlennek a veszte, hogy meggondolatlan. Én csak vártam rá, hogy jöjjön közelebb, nem értem, hogy ő például minek edz itt, hiszen csak kalimpált a karddal kivédtem minden suhintását, majd kiforgattam a kezéből a kardot és egy jól irányzott rugással a földre esett. Próbált felálni, de a kardokkal közrefogtam nyakát egyik lábamat mellkasára helyeztem, hogy véletlenül se tudjon megmozdulni. Ránéztem a többiekre akik csöndben kísérték végig az eseményeket, Penthos hátra tett kézzel állt és kissé kínosan érezhette magát, mert többet várhatott az ellenfelemtől, mint tőlem.

- Az összes embered ennyire gyenge? Minek edzenek, ha nem tudnak harcolni? Szánalmas. - vettem el nyakától a kardokat és leszálltam róla, beleszúrtam a földbe a kardját és oda sétáltam a férfihoz aki továbbra is, hátra tett kézzel és felsült arcal állt. - Ha kitanítasz, jó harcossá válhatok és talán őket is gatyába tudnám rázni, amíg itt vagyok. - nem kaptam választ, csak egy pici bólintást. - Köszönöm az edzést, igazán üdítő volt. - indultam kifelé.

A kerten áthaldva hallottam, hogy valaki követ, előidéztem tőrömet, egy hirtelen mozdulattal megfordultam és magam elé tartottam. Meglepődve vettem észre, hogy Penthos az, aki csakugyan olyan meglepetten nézett rám.

- Frászt hozza rám. - engedtem le karomat.
- Csakugyan? - húzta fel szemöldökét. - Inkább te hoztad rám a frászt. - most úgy viselkedik, mint akivel tegnap ismerkedtem meg, nyugodt, kedves, esküszöm, mint Loki. Érthetetlen.
- Nem én osonok más után, mint aki ember rablásra készül. - mondtam kimérten. - Megkérdezhetem, hogy most mi ez a hangulat változás, az előbb még egy igazi tapló volt, most meg ilyen kis nyájas. - raktam fontam össze karomat.
- Bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésemért, nem indult valami jól a napom és rajtad csattant. - nézett rám ,,sajnálom" arcal.
- Ne haragudj, de lehordasz mindennek (burkoltan) és tudom, hogy ezt nekem szánta és még azt várja, hogy megbocsájtsak? - kértem számon.
- Igen, tudom, hogy ezen nem tudok változtatni, amit mondtam, de...
- De, mi? Ne mondja azt, hogy legközelebb nem fordul elő, mert ezt mindenki mondja, de betartani elég nehezen tudják. - ezzel jól meglőttem, mert nem tudott semmit se felelni.
- Ez igaz, de megpóbálok figyelni arra, hisz nem viselkedhetek így egy nővel. - ami igaz is volt. - Megígértem neki, hogy fel készítellek és ezt be is akarom tartani, jó barátom és nem akarok neki csalódás okozni.
- Akkor tegyen is úgy és ne sértegessen, ha valami baja van. Menjen ki sétálni egyet, számoljon el lassan tízig és jöjjön vissza. Magának se jó meg másnak se, főleg nekem, mert utálom, ha lehordanak és nem is tűröm.
- Akkor...... szent a béke? - kérdezte és nyújtotta karját felém bocsánatkérően.
- Szent a béke. - fogtam meg kezét és kezet ráztunk és indultam fissza a palotába.
- Ha nem sértés, hogy megkérdezem, hogy értetted, hogy ameddig itt leszel? Ezek szerintem nem ide valós vagy? - Sherlock.
- Nem, nem vagyok idevalósi. Nem tudom, miért mondtam, csak úgy jött. - vontam vállát és elindultam, ő persze jött utánam, viszonylag gyorsan elszokott múlni a mérgem, most is így volt.
- És....hova valósi vagy valójában, ha szabad kérdeznem? - jött mellém.
- Földi vagyok.
- Valóban és hogy kerültél ide Asgardba?
- Szerinted? - néztem rá ,,ez egy komoly kérdés" fejjel.
- Loki?
- Ez most kérdés vagy válasz?
- Kérdezem.
- Igen Loki, hozott ide, addig azt se tudtam, hogy létezik ez a hely, én azt hittem, hogy ez egy kitalált világ és igen nagy meglepetésként ért engem, mikor a házunkhoz sétáltak.
- Mindig tartogat valamit az élet.
- Hát az biztos. - már a folyosón sétáltunk, bekanyarodtunk arra a folyosóra ahol az én szobám van az ajtó előtt megálltam.
- Akkor, szia. - köszöntem el tőle.
- Szia, amúgy igen határozott vagy és ügyesen helytálltál a mai nap. - dicsért meg.
- Köszi. - mosolyogtam, majd bementem a szobába. Jól esett ez az elismerés, ez jobbá tette a napomat, meg az, hogy megbeszéltük a problémát.