- 72. -

2K 224 78
                                    

Azt se tudtam, hogy köpjek, vagy nyeljek először. Jungkook anyukája ott állt előttünk, s bármennyire szerettem volna magam abba a hamis ábrándokkal teli világba kergetni, ahol ő nem az édesanyja, még csak nem is a rokona, hanem egy teljesen idegen hölgy, viszont ez nem így volt. A nemrég megnézett képek miatt pontosan tudtam, hogy ő nem lehet más.

A nő teljesen lefagyott, száját eltátotta, s nagy szemekkel nézett ránk, míg mi is rá. A szívem hevesen vert a mellkasomban, s nem tudtam, hogy most azért sajnáljam Jungkookot, amiért lebukott, vagy azért, mert így bukott le. Nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy tegyek. Esetleg beszélnem kellene, elhitetni vele, hogy ez nem az, aminek látszik? Felesleges lenne, hiszen mindent tökéletesen láthatott. Ugyanakkor mindketten felső nélkül feszítettünk, javítani a kialakult helyzeten nem lehetne.

Jungkook egy nagy nyelés következtében nézett rám, majd tett egy lépést az anyja felé, s emelte fel egyik kezét, mintha valamiféle veszélyes vad felé közeledne. Még a szemkontaktust is felvette a nővel.

- Anya, meg tudom magyarázni. – kezdett bele, de ekkor a nő a táskáját a földre ejtve sikított egyet, ami miatt úgy megijedtem, hogy majdnem lefordultam a kanapéról, ami mögött elbújni igyekeztem. – Anya, nyugodj le! – sietett oda Jungkook, s fogta meg az édesanyja vállait, majd próbált a szemeibe nézni. – Hey, Mom! Calm down. – kezdett neki angolul beszélni, én pedig olyan ideges lettem, hogy legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy én még mindig nem beszélem a nyelvet, de jelenleg jobbnak találtam, ha az eldobott felsőmért sietek, s felrongyolok Jungkook szobájába.

Ekkor viszont Jungkook apja is berohant a házba, gondolom meghallhatta a sikoltást, s viszont rá már nézni se mertem.

- Drágám, valami baj tört...?! – rontott be, viszont azonnal lefagyott, amikor meglátta, ahogy én gyorsan felmászok az emeletre.

A szívem hevesen dobogott a mellkasomban, s akármennyire nem akartam nagyobb feltűnést kelteni, mégis sikerült az adrenalin miatt erősebben bevágnom magam mögött az ajtót. Még a falapnak is nekitámasztottam a hátam, s úgy ültem ott előtte. Kulcs nem volt a lyukban, tehát muszáj voltam ilyen módon eltorlaszolni.

Rettentően kínos volt ez az egész, s olyan szinten égett az arcom miatta, mint még soha semmi miatt. Én vártam volna, szívesen adtam volna Jungkooknak időt, hogy ő is felkészüljön erre, de úgy tűnik, hogy ott fent nagyon pikkel ránk valaki, s kissé babrált a sorsunkkal. Miért így kellett találkoznunk? És ha nem fogadják el a fiúkat? Én a szemébe se fogok tudni nézni ezek után, hiszen most szépen elintéztem neki a kapcsolatát a családjával. Csupán abban tudok reménykedni, hogy nem lesznek – ennél jobban – kiakadva.

Még a könnyeim is útnak indultak idegességemben. Féltettem Jungkookot, illetve a kapcsolatunkat. Annyi ideig szenvedtünk, mire végre összejöttünk, ha ez most egy szakításhoz vezet, én nem is tudom, hogy mit csinálok magammal.

Hirtelen éreztem, amint az ajtó nyitódik, s valaki be akar lépni rajta, ezért jobban nekidőltem. Ide senki sem jön be, az biztos, én koránt sem vagyok abban az állapotban, hogy bármelyik szülővel egy vitát lefolytassak. Viszont ekkor meghallottam Jungkook hangját. Lágyan kért arra, hogy menjek el az ajtó elől, s engedjem be. Féltem, rettegtem, hogy mi lesz ezután. Ilyenkor annyira el akartam tűnni, nem is létezni. Komolyan zokogni tudtam volna, annyira izgultam, hogy most mi lesz vele, illetve velünk.

Remegő lábakkal keltem fel, ő pedig be is jött. Mikor meglátott, azonnal közelebb araszolt, hogy megöleljen, de én kezeimet a mellkasára tettem.

- Jungkook, most mi lesz? – kérdeztem teljesen kétségbeesve. A könnyeim végigfolytak az arcomon, s szőke hajamba túrtam mindkét kezemmel. Komolyan szét voltam esve. – Én nem akartam, hogy ez legyen, én... Én sajnálom! – remegtem, viszont ekkor a srác elkapta a kezeim, s lefejtette ujjaimat a hajamról. Magához ölelt, s egy csókot nyomott a homlokomra.

blow the whistle | jikook Where stories live. Discover now