A mostoha tesóm haverja / A haverom mostoha tesója

3. fejezet - A múlt mély sebe

Úgy tettem ahogy Mark ajánlotta. 

Kiültem a teraszra és a fejemből kibámulva próbáltam átgondolni, hogy csesszem le a szobámba tartózkodót. Basszus ott hagytam a szobámba egy meleg srácot. Felpattantam és visszarohantam a szobámba. Csak ne találja meg. Amint benyitottam a szobámba rám emelte a tekintetét miközben azt tartotta a kezében. 
- Még hogy nem meleg. Akkor miért van a szekrényedben egy miniszoknya? - lóbálta a válfára akasztott emlék tárgyamat. 
- Tedd... azt... le! - tagoltam a mondatom. Felment bennem a pumpa és majdnem megpofoztam, de elkapta a kezem. 
- Minden rendben? - 
- Ha visszarakod ahonnan elvetted az lesz. - mondtam fenyegető hangon. 
- Ennyire személyes? - 
- Mit érdekel az téged? - mondtam kikapva a kezéből a szoknyát. 

Visszaemlékezés

- Leo! - kiáltott Maya és a nyakamba ugorva megcsókolt. 
- Mi az? - 
- Nézd! Ezt most vettem. - mutatta fel a szoknyát. 
- Nagyon szép. - 
- Nem vagy túl őszinte. - 
- Sajnálom, de nem tudok azonosulni ezzel. - vakartam meg a tarkómat zavartan. Maya elnevette magát és a karjaimba bújt. 
- Vissza kéne mennem. - 
- Maradj még! - 
- Anya megharagszik ha nem megyek. - 
- Akkor elkísérlek. Nehogy aggódjanak. - 
- Ugyan már. 13 vagyok. Nem egy kis pisis. - fogta meg a kezem. 
- Tudom, de attól még aggódhatnak érted az ősök. -

- Annyira sajnálom Leo. Én ezt nem így akartam. Európába akarnak vinni a szüleim. - 
- Mert engem ott hagytak az árvaház előtt amíg te egy gazdag családban nevelkedtél? -
- Próbáltam lebeszélni őket de nem engednek. De tudnod kell, hogy nálad jobban senkit sem fogok szeretni. - 
- Maya, itt már nem számít mit érzünk. Már az elején tudtuk, hogy egyszer csak elválasztanak. - 
- Nem. Nem hagyhatsz el! Nem engedem. - 
- Menj Maya, könyörgök. - 
- Szeretlek, Leo. - 
- Én is szeretlek. - 

- Nem, nem. Lehetetlen. Biztos csak elfutott. Nem teheti ezt velem. - 
- Kicsim, Leo. Annyira sajnálom. Semmit sem tudtak tenni. - 
- Nem. Nem. NEM. - 

Visszaemlékezés vége 

Nick

- Hagyj békén, kérlek. - 
- Leo!? - mondtam ijedten. - Mi történt? - 
- Azt mondtam hagyj békén. - mondta. Nem is. Kiabálta  a könnyeivel küzdve. Meg akartam ölelni. Megnyugtatni, hogy semmi baj, és itt vagyok neki. Viszont a saját vágyamnál sokkal fontosabb volt a kérése. 

Szó nélkül hagytam el a szobáját és átmentem Markhoz.
- Mi volt ez a kiabálás? - kérdezte beleszívva a cigijébe. 
- Azt hiszem magamra haragítottam. - sóhajtottam. 
- Mivel? Nem tűnik egy haragos típusnak. - 
- A szekrényében találtam egy miniszoknyát, és teljesen kiakadt. - 
- Hát ha én is egy ilyet rejtegetnék én sem örülnék neki ha valami rábukkanna. - 
- Nem érted. Valami személyes tárgya lehet. Bent sír az a szart szorongatva. - 
- Akkor miért nem maradtál mellette megnyugtatni, barom? - szólt rám dühösen. 
- Ő mondta, hogy jöjjek ki. - 
- Akkor most szépen vissza vonszolod a segged a mostoha öcsémhez és megvigasztalod. Egy, mert te okoztál neki kellemetlenséget, és kettő, a te hibád lesz ha megint a kórházban köt ki. - 
Ahogy hallgattam Mark szidalmazását rá kellett jönnöm, hogy rohadtul igaza van. Ha nem kezdek el kutakodni akkor most nem sírna a törpe. 

Visszamentem a fiú szobájába aki a földön fekve zokogott és a kezében egy kis méretű penge volt. Azonnal lefogtam a csuklóját és a szemébe néztem. 
- Meg ne merd tenni. - szóltam rá. 
- Hagyj! - sírt. 
- Nem Leo. Idefigyelj. Semmit sem old meg ha kioltod az életed. - 
- De igen. Újra láthatom. Úgyhogy eressz. -