11.Fejezet

4.7K 137 3
                                    


Tükörbe nézve megtaláltam a tökéletes helyet, hova pakoljak következő nyaralásomra.Feltéve, ha lehet még rá lehetőségem. A szemem alatti hatalmas táskákba. Arcom meggyötört látványától mélyet sóhajtottam.

- Jól van Tracy össze kell szedned magadat! - Utasítottam saját magam tükörképem felé mutogatva. Megmostam arcom, kifésültem hajam majd felöltöztem, így már sokkal másabb volt, habár a szemem alatti táskák nem párologtak el mégis frissebbnek éreztem magam.

Mikor kiléptem az ajtón Dylanel találtam szembe magam.

- Jól vagy? - kérdezte halkan, úgy, hogy szinte még én sem hallottam. Bólintottam válaszul mire megsimogatta fejemet. Furcsa volt, nem azért mert nem néztem volna ki belőle, hogy ilyet tesz, hanem mert tőle volt szokatlan gesztus. Így próbálja együtt érzését kifejezni. Pontosan erre számítottam egész nap. Hogy majd mindenki szánakozva néz rám és a maguk módján próbálják kifejezni sajnálatukat. Erre aztán végképp nincs szükségem szóval úgy döntöttem felveszem az álarcom és úgy teszek,mintha semmi sem történt volna. Bevettem az irányt ismét a szobám felé, ahol bár mindenkit az ajtón kívűl tudhattam és egymagamban lehettem.

A padlóról eltűntek a több napos étel maradékok és a függöny is el volt húzva. Pedig már kezdtem megbarátkozni a pizzán lévő új életformával. Penésznek neveztem el. Fejemre húztam a takaróm és lehunytam szemeim.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - csapódott ki az ajtó. Megforgattam szemeim figyelmen kívűl hagyva a számomra betolakodó személyt. Hallottam lépteit közeledni az ágyamhoz, egyszer csak felkapott és vállára dobott mint egy krumpis zsákot. Lógtam rajta mint egy kis majom az anyján. Az ajtó előtt Dylan szája elé emelte kezét, hogy vissza fojtsa nevetését, amit a középső ujjam felmutatásával kommentáltam.

Már a lépcső fordulóban megcsapta orromat a palacsinta édes illata. Christan egészen a pult mellett elhelyezkedő bár székig nem volt hajlandó letenni. Még le is ültetett. Úgy ültem ott mint egy szófogadó kisgyerek aki a vacsoráját várja. Homlokom össze ráncoltam mikor nyakába akasztott egy fekete kötényt. Erős koncentrációt igényelt elvonatkoztatnom a látványtól, ahogy ott állt egy rövid nadrágban tőlem másfél méterrel. Csupasz felsőtestét csak egy konyhai kötő takarta, úgy sütötte nekem a palacsintát, Sosem jártam még az étkezőben, viszont azt hittem ehhez is van valami mesterszakácsa. Így kissé hitetlenkedve követtem az eseményeket, hisz valjuk be mégis csak egy Maffia vezérről van szó. Bármilyen más inlúzió bevillant volna az agyamba, bármilyen, kivéve ezt.

- Szóval.. - köszörültem meg torkom. Az elmúlt napokban senkihez sem szóltam így kicsit rekedtebb volt a hangom mint általában. - Te főzöl?

- Van rá külön szakácsom. - pillantott hátra válla fölött. - De igazából amikor csak tehetem magamra sütök, főzök nem esik nehezemre és kellemes időtöltés. - vonta meg vállát. Fejem értetlenül oldalra biccentettem. Férfi szájából ilyet még soha sem hallottam. Egyébként megemlíteném, hogy még az étkező is fényűző volt és ahhoz képest, hogy nőt magamon kívűl nem láttam még egész rend és tisztaság van.

- Min gondolkodtál így el? - Tolta elém a csokis banános palacsintát.

- Semmin, csak meglep, hogy ilyen házias vagy. - Haraptam ételembe. Nem csak főzni szeret, de a palacsinta is valami isteni volt. És nem csak azért mert hetek óta egy falat sem ment le a torkomon.

- Ez legyen a mi kis titkunk, még lerombolod férfiasságom. - mosolygott rám. - Egyébként ha ezt megettük akkor irány a kanapé, nem szöksz be megint depressziózni egyedül a szobádba. Előbb megnézünk egy filmet. - emelte fel mutató ujját.

A vacsora ismét csendesen telt, majd átvezetett egy szobába. Itt sem jártam még. Lehet többet kéne kimozdulnom és egy kicsit felfedeznem ezt a házat ha már ez a börtönöm. A szobában volt egy kandalló téglából építve, megnyugtató hatást gyakorolt az egész helységre. Fekete bőr kanapé és egy nagy tv a szoba közepén, itt is hatalmas ablakok voltak viszont itt kicsit vastagabb anyagú függönyökkel. Gondolom azért, hogy jobban kizárja a fényt ha épp filmezni szeretnél. Otthon utáltam azt, hogy általában mikor horror filmet néztem sötétebb volt a kép. Így az ablakon beszűrődő fény kitakarta az egészet és csak saját magam láttam laptopom ekránján. Helyet foglaltunk a kanapén majd berakott egy filmet és végig nyúlt az ágyon.

- Tudod, most egy horrort indítottam el. - emelte rám kék szemeit.

- Na és? - Vontam meg vállam, személy szerint ezt a kategóriát szeretem a legjobban.

- Ha te nem is, én félni fogok. - bigyesztette le ajkait. - Jobb szeretném, ha ide bújnál mellém hogy ne féljek, majd te megvédesz a gonosz szörnyektől. - gügyögte. A nagy macsó, aki főzőcskézik és könyörög hogy bújjak hozzá mert ő fél egy filmtől. Pár percig némán néztem majd sóhajtva közelebb csúsztam. A következő percben elkapta a karom és mellkasára rántott egy mozdulattal. Mintha egy cseppnyi erőfeszítést sem kellett volna tennie ennek érdekében. A levegő belém szorult és nem is mertem kifújni. Szívem nagyokat dobbant, forróság járta át az egész testem és teljesen megdermedtem közelségétől. Hallottam szívét dobogni mellkasában, éreztem hogyan veszi a levegőt. Teljesen természetesnek vette így én is próbáltam eltekinteni közelségétől és bódító illatától, ami szinte elcsábította elmém. Izmaim ellazítottam és most ha csak pár pillanatra is tényleg próbáltam elengedni mindent. Azt, hogy itt vagyok, hogy kivel vagyok, minden külső tényezőtől. Átkarolta vállam és a filmet kezdte nézni. Jobbnak láttam ha nem szólok semmit és ő is ugyan így gondolhatta. Már vagy fél órája nézhettük a filmemet mikor elnyomott az állom és elutaztam egy olyan világba ami csak az enyém.

Stockholm sindrom × Befejezett *Where stories live. Discover now