Stockholm sindrom × Befejezett *

18.Fejezet

   Mosolyogva vált el ajkaimtól, majd még egy csókot pecsételt rájuk. Arcomon végig simított majd tekintetét az enyéimbe fúrta. Szemei nyugodságot tükröztek, és úgy csillogott mint még soha. Alsó ajkam beszíva néztem kékjeibe, mire lepillantott ismét a számra. Hüvelyk újával végig simított rajta majd újra szemeimbe nézett.

      - Nem szeretnél ma inkább velem aludni? - kérdezte még mindig arcom simogatva.
      - Nem lenne túl korai? - borult lángokba arcom.
      - Akkor most helyesbítek. - lépett olyan közel szemebe nézve hogy egy papír lap sem fért volna el köztünk. - Ma velem alszol.
   Megragadta karom majd felvezetett a lépcsőn a folyosó legvégén elhelyezkedő ajtóig. Lassan kinyitotta az ajtót majd elémtárúlt hatalmas szobája. Még soha sem jártam itt, de ez valami eszméletlen. Hatalmas tölgyfa francia ágy, egy polcos szekrény tele drágábbnál drágább italokkal. Egy íróasztal bőr székkel, külön fürdőszoba, gardrob szekrény. A hatalmas ablakokból pedig tökéletes kilátás a tengerre amit most a hold fénye világított meg.
      - Tetszik? - súgta fülembe, ahogy az ablaknál állva kémleltem a kilátást.
   Ismét végig futott rajtam a hideg majd felé fordultam.
      - Igen. Gyönyörű. - mosolyogtam rá.
      - Pont olyan gyönyörű mint te.
   Arcom ismét elpirult majd megköszörültem a torkom.
      - Előbb elmegyek letusolok és felhúzok valami kényelmesebbet. - kerültem ki.
      - Itt is van fürdő. - biccentett a másik ajtó felé. Vettem az adást, többé már nem szabadulok. Beléptem a tágas fürdőszobába majd becsuktam magam mögött az ajtót. Vettem egy frissítő zuhanyt és közben bele merültem gondolataimba.

   Nem tudom helyes e az amit csinálok. De úgy érzem minden nap egyre jobban erősödik bennem Christan felé a szimpátiám és vonzalmam. És ahogy megcsókolt szinte elolvadtam a karjaiban. Ha érzelmekről van szó elég nehezen tudom bevallani. Legtöbbször még magamnak sem, nemhogy másnak. De akár mennyire is próbálom elnyomni magamban, egyszerűen kínzásnak érzem, hogy nem érhetek hozzá, hogy nem láthatom a nap minden percében. És ez az érzés megijeszt.
   Ahogy végeztem megtörülköztem majd a fal mellett lévő szekrényhez léptem. Csak fehér ingek voltak benne, így nem is volt min gondolkodnom, hogy mit vegyek fel.

   Kinyitottam az ajtót majd kiléptem rajta. Christan rám kapta tekintetét majd alaposan végigmért. Az ingje a combom közepéig ért így egy kicsit kínos volt, hogy majdnem egy száll semmiben álltam előtte. Elindult felém majd egy kicsivel előttem megállt. Ajkain egy hamiskás mosoly jelent meg majd számra pillantott. Kezét nyakamra futtatta majd közelebb húzva magához ismét megcsókolt. Teljesen elgyengültem, csoda hogy lábaim még meg tudtak tartani.

      - Ideje lefeküdnünk. - biccentett az ágy felé. Pólóján átütöttek a vízcseppek, ami arról árulkodott, hogy velem egy időben ő is elment a másik fürdőbe, így már semmivel sem tudtam volna húzni az időt. Kelletlenül indultam meg az ágy bal felére feküdve. Hihetetlen kényelmes volt, majd magamra húztam a takarót.
   Az ablak felé fordultam így csak annyit éreztem, hogy besülyed mellettem az ágy majd egy kattanás és teljes sötétségbe borult a szoba. Hátamhoz furakodott majd végig simított csupasz combomon. Hallottam ahogy egy mély levegőt vesz és még közelebb bújt. Kezével átölelt és így megéreztem teste kellemes melegét.
      - Jóéjt, hercegnőm. - simított végig a karomon. Majd elnyomott az álom.

   Reggel előbb keltem fel mint ő így halkan kikeltem az ágyból, hogy ne keltsem fel. Csendben léptem ki a folyosóra becsukva magam után az ajtót. Ahogy indultam voltna Dylan döbbent arcával találkoztam össze. Kikerekedett szemekkel megtorpanva viszonoztam reakcióját.
      - Na neeee! - sipította halkan. - Azonnal tudni akarom! - szaladt oda lábújj hegyen idiótán vigyorogva.
      - Egy perc. - sóhajtottam, majd bementem saját szobámba, hogy felhúzhasak valamit. Dylan az ajtó előtt várt egy kávéval a kezében.
      - Menjünk ki az udvarra, ott legalább nem haja senki. - biccentettem a lépcső felé, ő pedig kuncogva követett egészen a pavilonig.

      - Na itt már nem hallanak. - törte meg a csendet. - Minden részletet tudni akarok! - visította. Esküszöm ha nem állt volna velem szemben és nem látom a két szememmel, azt mondtam volna rá, hogy egy öt éves kislány. Vettem egy nagy levegőt és elmeséltem mindent ami tegnap történt. Végig hallgatott néha hümmögve vagy bólogatva vette ki részét a komunikációból.
      - Szóval ha jól értem döntésre jutottál. - emelte el a bögrét szájától vigyorogva.
      - Azt hiszem.. - néztem le a földre. - Tudod én az ilyenekben nem vagyok jó. Sőtt halál félelmem van attól, hogy mi lesz ezután. - gondoltam bele.
      - Ezt hogy érted? - ráncolta a homlokát.
      - Biztos meg akarja majd beszélni, és ááh nem tudom. - maszíroztam halántékom.
      - Figyelj ha te jól érzed magad vele, akkor ez a lényeg. Nem kell ezt szégyelned vagy bármi. Történt ami történt ti most a jelenben vagytok. - tette le bögréjét. - És szerintem azon, hogy két ember szereti egymást nincs mit megmagyarázni. Idővel minden ki fog alakulni. - mosolygott bíztatóan.
      - Én is ebben reménykedek. - haraptam be alsó ajkam. - Egyébként te mióta kávézol?
      - Nyugi ez csak kakaó - nevette el magát, majd fejét a ház felé kapta. - Azt hiszem felébredt a fekete herceged. - biccentett az ajtó felé. Az ajtó felé pillantottam, ahol Christan a pólóját igazítva kutakodott tekintetével. Majd az megállapodott rajtam. Tekintetünk össze találkozott amitől elmosolyodtam és ez viszonzásra is talált. Dylanek igaza van, szépen lassan minden ki fog alakulni.