A tetteknek következménye van, és ezt Pansy Parkinson is nagyon jól tudta, mikor a varázs világban létező, legerősebb mérget megitta, mint egy átlag ember egy görbébb estén a pálinkát.
Azzal, hogy ezt megtette meghalt az utolsó gyerek nemzésre képes Parkinson. És ami még nagyobb probléma, aláírta szegény, öreg szüleinek a halálos ítéletét. A nagyúrnak ugyan is szüksége volt a Parkinson családra, csak hogy Pansyvel együtt. Ezért mikor megkapta a halálhírt, két perccel később már nyoma se volt a boszorkány felmenőinek.
-Sajnálom Draco..-suttogta a fekete hajú szellem, miközben a fürdőben zokogó szőkét nézte.
A Mardekárosokkal több mint egy hétig nem lehetett kommunikálni, mindegyik úgy nézett ki, mint valami megtépett zombi, ráadásul még a rivális Griffendél ház tagjaihoz se volt egy-két kedves szavuk.
Allison se a legjobb napjait pipálta, ugyanis Draco teljesen használhatatlan állapotban volt, barátai meg egyszerűen ignorálták, és mindig elfoglaltak voltak, ezért a lány is folyamatosan, vagy barátjával depizett, vagy egyedül kuporgott.
-Elég volt!-kiáltott a lány, és megragadta barátja karját, majd gyakorlatilag feltépte fektéből.
-Allison, ehhez most nincs hangulatom, engedj el!-morgott a szőke.
-Draco a kurva életbe mostmár! Egész héten hozzám se szóltál, maximum csak azt, hogy jó éjt, vagy jó reggelt! Egy ki-be baszott ölelést nem kaptam, mert folyamatosan Parkinsont gyászoltad! Tudom, hogy fáj, de élned kell tovább!
-Tudod te milyen elveszíteni a legjobb barátodat? Nem? Hát elmondom, hogy kurva szar! Pansy szart mindenre, és megölte magát, de ha ott vagyok neki meg lehetett volna állítani érted? Az egész az én hibám..
-Ha nem hagyod abba, életemre esküszök, hogy megütlek!-a lány kezdett begurulni.
-Jó jó, ha csinálni akarsz valamit, menjünk..-a Mardekáros meg forgatta a szemeit.
A Griffendéles elkezdett tapsikolni, és megragadta párja kezét.
-Menjünk vásárolni!-vigyorgott a lány.
-Vagy a temetőbe, temessük el magunkat Pans'...-a lány erősen bokán rúgta- Auh!
-Nem megmondtam? De, megmondtam! Megtettem? Mint a huzat!
A Mardekáros csak fintorgott, és követte barátnőjét ki a szobából.
•••
-Szóval azt mondod a zöld jobban áll, mint a házam színe?-nézett nagy szemekkel Allison.
-Baba, nem fogsz meghalni attól, ha nem abban a Télapó göncben fog feszíteni..-mutatott a piros egybe ruhára.
-Ezt pont az mondja, aki a feketén, illetve a zölden kívül nem hajlandó mást hordani..
-Ezek állnak jól!
-Ó hidd el, a szürkében, a kékben, a fehérben, és kb minden színben szívdöglesztő lennél, a hajad miatt neked szerencséd van..-nyavalygott a lány.
A szőke felállt eddigi ülőhelyéről, megragadta a lány derekát, és magához húzta.
-Neked nem lényeg mi áll jól, mert nem kell, hogy bárki is megnézzen magának, rajtam kívül.
-Ha te utánad folyatják a nyálukat, az miben jobb?-fintorgott a Griffendéles.
-Én megtudom védeni azt az egyetlen pontomat, amire bárki bármit is tud folyatni, neked meg van legalább három amire figyelned kell..
-Ezt szerintem ne a bolt közepén beszéljük meg.-vált el barátjától.
A szőke csak vigyorgott, és vissza huppant a székre, amin eddig ült.
***
A két diák a szobájukban ültek, és egymást ölelve, inkább egymáson feküdve pihentek.
-Draco!-szólt a Griffendéles.
-Hm?-nézett fel a szőke.
-Menjünk el fürdeni.
-Jó ötlet.-Allison már állt volna fel, mikor a szőke felállt, és felkapta a lányt, majd befutott vele a fürdőbe.
Letette a helyiség közepén, majd lekapkodták ruháikat. Beálltak a tus alá, és két másodperc nem telt el az után, hogy folyni kezdett rájuk a víz, a Mardekáros falhoz nyomta a lányt, és vadul csókolni kezdte.
-Draco..-lihegte a Griffendéles.
-Hm?
-Elfogyott a gumi..
-Akkor van fogamzásgátló.-a szőke kiszökkent a tusolóból, majd egy tablettával tért vissza.
A lány egy kérdés nélkül bevette, és lenyelte. Draco ismét neki esett, és egyértelmű izgalma a lány hasához dörzsölődött.
-Draco..-nyöszörögte a lány, és a szőke azonnal tudta mi a dolga.
Felkapta a Griffendélest, majd vaginájához illesztette merevedését, és lassan, gondosan elkezdte befelé csúsztatni.
-Nem vagyok már szűz, tedd be normálisan!-szólt rá barátjára, aki egy hirtelen mozdulattal, tövig volt a lányban.
A Mardekáros, lévén az önuralom császára, nem adott ki magából hangot, csak elnyílt ajkaival jelezte, hogy élvezi amit csinálnak, nagyon is.
-Hogy a fenébe tudsz ennyire vissza szűkülni, pár hét alatt?-nyöszörögte.
-Fáj?-a lány hihetetlenül aggódó fejet vágott.
-Nem, csak megőrjítesz..
-Csináljuk máshogy?
-Ne!-jelentette ki erőteljesen a szőke.
Draco elkezdte lassan mozgatni a csípőjét, mire mint ketten hatalmasat nyögtek, a Malfoy fiú a farka körül érzett szorítás, a lány pedig a G-pontját ostromló, kemény pénisz miatt.
Ahogy a Griffendéles kinyitotta a szemeit, nem sok választotta el a helyben élvezéstől, mivel barátja, elnyílt ajkakkal, csukott szemmel, és néha-néha meg feszülő, gyönyörű izmokkal adta tudtára a lánynak, hogy iszonyatosan élvezi.
-Allison..én..
-IgENH?-nyögött bele a szóba.
-Én..gyereket akarok csinálni veled..-és ezzel el is jutott a kielégülésig, lökött még kettőt a lányon, mire az is átélte az orgazmust, majd hatalmas sóhajok közepette, leültek egymás mellé a zuhany kabinban.
YOU ARE READING
Kib@szottul szeretlek [18+][Harry Potter f.f.]
Fanfiction[befejezett] Draco Malfoy, és Allison Parker hatalmas ellenségek, mind addig míg Malfoy meg nem tudja szüleitől, hogy el kell vennie Daphne Greengrasst. Fejvesztve menekülve a kényszerházasság elől Draco arra kéri Allisont, hogy játssza el a barátnő...