Balga bolgár, balga brit

IX. fejezet

Pyxis rettentő ideges volt. Ez most nem az az egyszerű idegeskedés volt, amikor kimaradt a reggeli kávéja, vagy elszabadult egy sárkány, vagy amikor valamelyik testvére csinált valami butaságot... nem, ez a tehetetlen düh-féle idegesség volt.

Nagyon szerette az öccsét. De tényleg, Corvus volt a kedvenc – és egyben egyetlen – kisöccse.

Bizalmas viszonyban álltak egymással, a fiú gyakran kikérte a véleményét, ő pedig mindig a legjobb tudása szerint segített neki.

Szeretett vele aludni, szerette érezni, ahogy a fiú feje a vállán nyugszik. Régen, amikor Corvusnak rémálmai voltak, hozzá ment át, ő pedig mindig szívesen álomba ringatta.

Néha meg-megkönnyezve gondolt az elmúlt évekre, és hogy milyen sebesen cseperedett tündéri, nagyszemű kisfiúból vonzó, titokzatos fiatalemberré.

Féltette sebzett lelkét, tisztelte és csodálta okosságát, laza zsenialitását.

Egyszóval minden létező szempontból rajongott a testvéréért.

Ahhoz viszont egyáltalán nem fűlött a foga, hogy ő legyen Corvus. Nem, Pyxis Black tökéletesen jól elvolt Pyxis Blackként, egy fiatal nő testében, csinos ruhákban, sárkányokat hajkurászva.

– Most mi lesz? – kérdezte halkan Sagitta. Pyxis ránézett, azaz magára, és elismerőn bólintott, amikor újból feltűnt neki, hogy egész jól áll neki a piros blúz.

– Perselus biztosan tud valamit – mondta, és megigazgatta magán testvére kabátját. Különös volt érezni a széles vállat, Corvus más helyeken volt izmos, mint ő. Nem örült ennek a felállásnak, bosszantották Corvus testrészei. Legesleginkább a szemébe lógó haja.

– Hajcsatot követelek – morogta, és dobolni kezdett az asztalon.

– Mindjárt jön Perselus, és megoldja – vágta rá Corvus, aki idegesen mászkált Sagitta testébe zárva. Pyxis áldani tudta az eget, hogy nem a húga csöppent bele fiútestvérük testébe.

– Még soha nem hallottam, hogy azt vártad volna, valaki más oldjon meg helyetted valamit – jegyezte meg Sagitta, és keresztbe lendítette a lábait. Pyxis oldalra biccentette a fejét. Milyen jó ez a bőrnadrág is! Sagitta fészkelődött és közben a tükörben magát nézegette, Pyxis pedig rájött, hogy a lány nagyon jól érzi magát az ő testében.

– Mi lenne, ha nem azon gondolkoznátok, milyen csinos Pyxis? – mordult föl Corvus, aki nyilván már megint más gondolatait lesegette.

Mielőtt visszavághattak volna, kinyílt az ajtó, és a fekete köpenyes Perselus Piton lépett be a szobába, mögötte az izgatottnak tűnő Azurával.

– Megérdemeltétek – közölte Perselus kertelés nélkül, amint végignézett rajtuk.

– Hogy mondtad? – Corvus összehúzta a szemét, úgy mérte végig Perselust. Húga testében ki kellett húznia magát, hogy nagyjából egy vonalban legyen az arca a bájitaltantanáréval.

– Hetek óta marjátok egymást. Megérdemeltétek.

– Ebben nincs összefüggés – közölte Pyxis a férfival.

– El fog tartani egy ideig, amíg meg tudom csinálni a hatástalanító főzetet.

– Hogyhogy nincs készen? – vonta kérdőre Perselust Corvus. Egészen kivörösödött a dühtől.

– Miért lenne itt készen olyan főzet? – tárta szét a karját Perselus. Azura becsoszogott a szoba közepére, és Pyxisre nézett, majd utána pislogva Sagittára.