Talán

4.

-Azt hiszem, elérkezett az idő, hogy megbeszéljük a továbbiakat – jelentette be a doki, mire összerezzentem.

Biztos akarom tudni? Mondjuk hülye kérdés, nyilván nem szeretnék úgy kórházban lenni, hogy azt sem tudom igazából, hogy mi vár rám, de valahogy nem érzem magam elég erősnek ahhoz, ami most következik…

A szüleim leültek a kanapéra, June és Liam pedig elköszöntek, mondván ez most leginkább ránk tartozik, majd mesélünk később, így csak hatan maradtunk  a szobában: az orvos, Anyu, Apu, Chloe, Nolan és én. A bátyám az ajtónak támaszkodva állt, karba tett kézzel. Bár próbált higgadtnak tűnni, láttam az arcán, hogy legalább annyira zavarban van, mint én.

-Skylar, kérlek engedd meg, hogy teljesen őszinte legyek – fordult felém.

-Csak nyugodtan – vontam vállat egykedvűen. Na jó, komolyan óvatosabb kell legyek ezekkel a mozdulatokkal, ha nem akarok még nagyobb kárt tenni magamban.

-Nem fogom szépíteni a dolgokat. Az összes sérülésed közül a medencecsontt-törésed aggaszt legjobban. Rengeteg vért vesztettél, ami szintén nem játék. De a jó hír az, hogy idővel képes leszel újra talpra állni, ha minden jól megy.

-Ezt jó tudni – motyogtam magam elé, a férfi pedig zavartalanul folytatta:

-Ez viszont nem kis erőfeszítésedbe fog telni, és komoly áldozatokkal jár a te részedről is, és a családodéról is – nézett most a többiekre, akik komolyan hallgatták őt. -Műtéti beavatkozásra  „csak" a bal könyököd és a medencecsontod esetében volt szükség. A többi miatt nem kell aggódni, megfelelő pihentetéssel semmi nyomuk nem marad majd.
A bal karodról 3-4 hét után vesszük le a gipszet, ha minden jól megy, nem sokra rá pedig a varratokat is kivesszük. Ez után néhány hét gyógytornára lesz szükség, hogy visszaállhasson eredeti működésébe.

Most pedig térjünk rá a medencecsontodra… Sokkal rosszabbul is elsülhetett volna, de még így is viszonylag komplikált esetről van szó. Nem tudom, mennyire érdekel a biológia… - kezdte, én pedig elfintorodtam. Az arckifejezésemet látva kicsit elmosolyodott, és legyintett egyet. -Semmi baj, akkor megkíméllek a részletektől. A lényeg az, hogy az egész, amit mi medencecsontnak hívunk, igazából több csontból áll, és ezeknek az összessége alkotja magát a medencecsontot. Két fő szerepe van: összekapcsolja a gerincet az alsó végtagokkal, illetve megvédi a tested ezen részén elhelyezkedő belső szerveket. A szerencséd az, hogy a szerveid nem sérültek, a közeli szövetek viszont ha kis mértékben is, de igen. De nem akarok nagyon belemélyedni, ami számodra fontos lesz, az a rehabilitáció menete.

-Az első szakaszban nem lesz különösebb feladatod, minden fizikai tevékenység szigorúan tilos, így marad a vízszintes fekvés. Nem tudom, észre vetted-e, de az ágyad külön erre a célra van átalakítva, hogy csökkentse a terhelést, és lecsökkentse a keringési rendellenességek kockázatát.

-A második szakaszban rátérünk a minimális mozgásra, ahol az ágyban fekve, később ülve kell majd elvégezned a kiadott gyakorlatokat. Nem kell félni, az elején segíteni fogunk mindenben, és ha majd elég erős leszel, hogy egyedül is megcsináld  őket, szólsz, és felügyelet mellett megpróbálkozhatsz velük magadtól is.

-A harmadik szakasz lényegében nagyon hasonlít a másodikhoz, annyi különbséggel, hogy a gyakorlatokat állva kell majd végrehajtani. Itt is mondom, hogy szépen, nyugodtan haladunk majd, nem kapkodunk el semmit.

-Mindeközben fokozatosan bevezetjük a masszázsokat, amik a tartós egyhelyben való fekvés hatására kialakuló keringési rendellenességek és vérrögök megakadályozását szolgálják.
Mivel napi szintű, rendszeres kezelésekről van szó, egyszerűbb, ha bent maradsz a kórházban, így folyamatos megfigyelés és ellenőrzés alatt tarthatunk.

Emészteni próbáltam a hallottakat. Viszont felmerült bennem egy nem elhanyagolandó kérdés, amit a mondandójában szépen, diszkréten kikerült a doki. De úgy tűnik, Anya a gondolataimban olvasott, mert helyettem is feltette a kérdést:

-És pontosan meddig fog tartani ez az egész?

Magamban végigpörgettem a szélsőséges lehetőségeket. Jobb esetben talán 2-3 hétről lehet szó, vagy ha nagyon vészes a helyzet talán maximum 5 hét, de az durva lenne. Nem, addig csak nem húzódik el… Gondoltam én.

-Nos, ezt nehéz lenne pontosan megmondani így előre. Figyelemben kell venni, hogy mindig eltérés van az esetek között, és a gyógyulás folyamata függhet az életkortól, nemtől, személyi adottságoktól. Skylar-nél azt mondanám, hogy olyan 16-18 hetet foglal majd magába, de a fentiektől függően akár 20 hét is lehet belőle. Ez egy hosszú és sok türelmet igénylő időszak, de a teljes felépülés érdekében elkerülhetetlen – magyarázta, én meg leesett állal bámultam rá.

Akár 20 hét is lehet? Az majdnem öt hónap! Addigra szinte vége is van a tanévnek! Hogy fogom én kibírni addig egyedül a kórházban?

Úgy éreztem magam, mint akit arcba vágtak. Azt hiszem, lesz mit átgondolnom…

-Hogy teljes legyen a kép, még hozzá kell tennem, hogy bár legtöbb esetben hosszútávon nem szokott újabb panasz jelentkezni a medencesérültek részéről, egy másik mellékhatása viszont nem elhanyagolható, ez pedig a testtömeg jelentős csökkenése. Hamarosan visszatérhetsz a normális táplálkozáshoz, de csak a diéta betartása mellett. Magas kálcium, magnézium és fehérje tartamú ételeket fogsz kapni, a fűszeres, zsíros, füstölt, nehéz ételeket viszont kerülni kell, legalább fél évig. -Határozottan nézett a szemembe, láttam rajta, hogy amit most készül mondani, azt teljesen komolyan gondolja, és elvárja, hogy én komolyan is vegyem.

-Nem lesz könnyű, sem egyszerű, de ha meg szeretnél gyógyulni, ha az akarod, hogy elmúljon a fájdalom, akkor mindent úgy kell tenned, ahogy előírjuk, különben fennáll az esélye, hogy lebénulsz, ezt pedig jobb lenne elkerülni. -Most az eddigi szigorú arckifejezést egy kedves, együttérző mosoly váltotta fel. -Nem lesz ám olyan szörnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Kitartás kell hozzá, de szerintem benned megvan a küzdőszellem, és néhány hónap múlva, mikor teljesen felépültél, már szinte barátokként fogunk elválni, és amint kitetted innen a lábad, el is felejtheted, hogy ez az egész megtörtént – bátorított, majd a szüleimhez lépett, és néhány szót váltott velük.

Nolan-re néztem, aki borús arccal állt, még mindig az ajtónak támaszkodva. Csak meredt maga elé, mint aki nem akarja elhinni, amit hallott. Amikor észrevette, hogy figyelem, hirtelen elmosolyodott, de tudtam, hogy csak miattam csinálja. Láttam rajta, hogy legalább annyira el van keseredve, mint én, de nem akarja kimutatni. Szinte hallottam, ahogy magában mondogatja: „Skynak szüksége van erre, muszáj jó képet vágnom hozzá”.

Én pedig rájöttem, hogy mivel lehetek legnagyobb segítségére a családomnak: ha a bátyámhoz hasonlóan én is úgy teszek, mintha minden rendben lenne. Ha csak megsejtenék, mennyire össze vagyok törve belülről, ezerszer jobban aggódnának értem, mint így. Akkor elhatároztam, hogy összeszedem magam, és annyi erőt gyűjtök, hogy minden reggel fel tudjam tenni az álarcot, hogy ne láthassák, mi rejlik mögötte. Hogy mi a kegyetlen, fájdalmas valóság.