Talán

7.

-Szia kincsem! Minden rendben?

-Persze apu,  csak kicsit fáradt vagyok, és pihenni szeretnék - ráztam le. Nem szerettem volna, ha így kell lániuk. A szokásos sérüléseken kívül vörös volt a szemem a sok sírástól, alatta pedig egy-egy hatalmas bőrönd terpeszkedett. Ez megy már egy hete. Felhívom őket, ők kifaggatnak, hogy hogy érzem magam, aztán valamilyen indokkal kibújok a látogatás alól. Egyedül akartam lenni, teljesen egyedül.

-Te csak pihenés, az orvos szerint épp erre van szükséged. Akkor mi nem is zavarunk, hagyunk pihenni - mondta, én pedig megkönnyebbültem. A következő kérdéstől viszont újra összeugrott a gyomrom.

-Nem akarsz Nolan-nel beszélni? Nagyon hiányzol neki.

-Neeeeem, nem szeretném zavarni...

-Nem zavarod, itt ül mellettem. Ki vagy hangosítva. -Szuper...

-Figyelj, tényleg szívesen beszélgetek, de most majd' leragadnak a szemeim. Majd máskor, rendben?

-Hát jó kincsem. Vigyázz magadra, és ha kell valami, csak hívj fel!

-Úgy lesz! Szeretlek apu, és puszilom Chloe-t is! - köszöntem.

-Átadom édesem! Jó pihenés! Szeretlek - búcsúzkodott ő is, én pedig kinyomtam a hívás.

Nagy kő esett le a szívemről. Valójában már hiányoztak, de szükségem volt még egy kis időre, hogy mindent átgondolhassak.

Minden nap csak addig kapcsoltam be a telefonom, míg apuval vagy anyuval beszéltem. Nem vettem fel se Nolan-nek, se Liam-nek, de még June - nak sem. Tudom, bunkóság, de ez van.

Akármennyire  is könnyebb volt elfutni a problémák elől, mint szembenézni velük, tudtam, hogy nem csinálhatom ezt örökké. Ez nem fog megoldani semmit. Valakivel beszélnem kell erről, csak nem tudom, kivel.

Ekkor mintegy válasz képen, nyílt az ajtó, és megjelent utolsó ember, akire a nap folyamán számítottam volna.

-Liam? - néztem rá meghökkenve. - Te... Itt...? - hebegtem össze-vissza.

-Igen, én, itt. Akármennyire meglepő, de igen. Mivel nem veszed fel a telefont, és a családodat folyton lerázod, gondoltam, megleplek- vont vállat,  és szépen,  otthonosan helyet foglalat mellettem. Kényelmesen hátradőlt, és a tarkóján összekulcsolta a kezeit.

-Bemutatkozom. Doktor Liam Carter krízistanácsadó. Nekem mindent elmondhat, én pedig hosszú élettapasztalatom és bölcsességem segítségével tanáccsal szolgálok a problémáira. Kezdheti - rakta keresztbe a lábait, és várakozóan rám nézett.

-Nem szeretnél inkább te mesélni arról, hogy mi bajod volt a múltkor, amiért látszólag minden ok nélkül elhúztál? - fordítottam rá a szót, hátha megfeledkezik rólam.

-Már tárgytalan - legyintett. -Szóval?

Sóhajtottam.

-Mennyit tudsz?

-Annyit, hogy Nolan-nel összevesztetek valamin, ő pedig azóta is magát ostorozza, hogy milyen érzéketlen tuskó.

-És mire vagy kíváncsi?