Bonyolult Szerelem

🔺Tizedik rész🔻

🔻▪️🔻

Hívtak az elvonóról, hogy azonnal be kell mennem.

A kanapén játszottunk. Átjött Weston, az öccse és a nénikéje. Erre én nem voltam felkészülve és nem számítottam rájuk, de ahhoz képest a tesóim jól fogadták. Még Billy is nagyon jól eljátszott Weston öccsével. Sofia nagyon kedves hölgy es segítőkész. Nagyon jól elbeszélgettünk. Elmondta, hogy nagyon szereti Westont és Timet. Ő az életük. 

Se szó, se beszéd, felpattantam hirtelen és kivágtam az ajtót. Hallottam mögülem, hogy kiabálnak nekem, hogy mi a baj, mi történt, de részleteket én sem tudom így nem volt időm elmondani nekik, hogy mi van.

Azonnal beültem a volán mögé és a rehabra indultam. Padló gázzal siettem a helyre, mert fingom sem volt,.hogy mi vár rám vagy mi nem, hogy esetleg rossz hírt közölnek vagy esetleg jót. Nem tudtam a választ amíg oda nem érek. Hirtelen fékeztem az épület előtt és rohantam a doktornő felé aki az édesanyámat kezeli.

-Üdv, hol talál... - nem tudtam befejezni, amit elkezdtem, mert a doktornő a szavamba vágott.

-Dee, kérlek gyere velem az irodámba. Már vártalak.

-Mi történt, hogy azonnal ide kellett rohannom? - idegességemben, azt sem tudtam hol áll a fejem vagy hogy mit kérdezzek.

-Dee... - ültünk le az irodában -, az édesanyja öngyilkossági kísérletet hajtott végre. - a hír hallatán azt sem tudtam hogy épp hol vagyok...

-Uramisten! - hirtelen eszméltem fel, a szék karfájába kaoaszkodtam, hogy be ne essek az asztal alá. - És... - csuklott el a hangom - hogy...van?

-Kimostuk a gyomrát és most alszik. Bemehetsz hozzá, ha gondolod. - mondta én meg bólogatottam és megindultam anya szobája felé.

Erős akartam maradni, de egy könnycsepp gördült le az arcomon. Az ágya szemben van az ablakkal. Az ablakból néztem ki felé kis düh érzettel. Dühös voltam rá. Nagyon! Nem értettem, hogy miért teszi ezt, miért tette ezt.
Hallottam, hogy ébredezik, így az ágya felé fordultam: - Végre, hogy felkeltél! - szóltam hozzá nem túl kedvesen - Hogy érzed magad?

-Mit keresel te itt? Minek jöttél? - ült feljebb az ágyon és ivott egy pohár vizet.

-Engem hívtak, hogy te begyógyszerezted magad. Én meg rohantam ide, mint egy hülye... Erre, anyám kedves szavai fogadnak. - fakadt ki belőlem.

-Mint ha te kedvesebben szóltál volna felém!?

-Dühös vagyok rád, tudod! Tudod mit.. ha ennyire nem akarsz senkit sem látni, még a gyerekeidet sem, ha kilépek azon az ajtón - fordultam és mutattam az ajtóra - akkor szedd be azokat a bogyókat, amiket azelőtt és feküdj félholtan a padlón. Nem érdekel, de hogy tudd, én voltam az egyetlen aki rohant ide hozzád és aggódott érted.
De ha neked ez nem elég, akkor rajta, a lehetőség adott. - keltem ki magamból, aminek nem nagyon örültem, hogy ilyeneket vágtam a saját anyámnak, de muszáj volt már valamit a fejéhez vágnom, hogy észhez térjen. De kétlem, hogy ez sikerülni fog. -Tudod Billy... - hagytam kis szünetet -, Billy téged szólítgat álmában és én az ajtaja előtt sírok, hogy ezt hallom a szájából. Jason, az Jason. Gyűlöl téged. Képzeld, Robin itthon volt. Nem sokáig, mert vissza kellett mennie. Érdeklődött felőled, nem hazudtam neki, így elmondtam neki mindent. - nem nézett rám, az ablakon kifelé bámult és hallgatott engem. - Remélem, ha kilépek az ajtón, észhez térsz és végre talpra állsz és haza jössz! Ha nem, elfelejthetsz engem és mindenkit örökre! Én többet nem könyörgök neked! - hagytam el anyám termét és indultam az autóhoz. Támaszkodtam az autónak és fújtam többször jó nagyokat.