Ninjago: Az egyezség [SZÜNETEL/ABBAHAGYVA]

II. Fejezet - Emlékek

- Nyertem! Hahá! - nevetett Ronin dákóval a kezében - rajta, fizess!

Sultan Archron beletúrt a zsebébe, és kivett 5 dollárt.

- Hogy tudsz ilyen jól célozni fél szemmel? - morgolódott, miközben Ronin kezébe nyomta a pénzt - de el kell ismernem, tényleg jó vagy ebben. Már a 4. meccset nyerted meg ellenem.

- Jó is vagyok - állította Ronin, majd neki támasztotta az ütőt az asztalnak - sokszor biliárdozok. Rengeteg meccset nyertem már meg itt. Nem akarlak megsérteni, de te, barátom, eléggé béna vagy benne.

Sultan nevetve leült Ronin mellé.
- Hát, nem szoktam sokat biliárdozni.

- És miért is nem? A nagy és nemes utad miatt? - nevetett Ronin.

Archron mosolyogva bólintott. Majd elgondolkozva fordult Roninhez.

- Amúgy... Te miért is vagy itt? - kérdezte hirtelen.

Ronin felvont szemöldökkel válaszolt.
- Hogy igyak. Szerinted miért jön be egy ember egy kocsmába?

- Nem, nem úgy értettem - folytatta Sultan - miért vagy itt Stiix-ben? Én már meséltem magamról. Mi a te történeted? - mutatott rá.

Ronin letette az üveget az asztalra, és komoran bámult maga elé.
- Muszáj elmesélnem minden részletet? - kérdezte, miközben próbált mosolyt csalni arcára, bár sikertelenül.

- Régen boldog családban éltem - kezdett bele - volt anyám, apám, még egy fiatalabb öcsém is. Ninjago City külvárosában laktunk egy kicsiny házban. Szegények voltunk, de ez nem akadályozott meg abban, hogy jól érezzük magunkat. Az öcsémmel sokat másztunk fákra, kergettük egymást, minden este anyám mennyei vacsoráját ettük, apám pedig sokszor mesélt a gyerekkoráról. Jó életem volt.
De aztán egy nap... Mikor apám vacsorázni hívott minket, az öcsém beszaladt a házba, én viszont kint maradtam. Anyám mindig azt mondta, ha befejeztük a játékot, szedjük össze magunk után. Szóval én először összerakodtam az udvarban. Mikor viszont mentem volna be a házba, az felrobbant. Máig nem tudom, mi okozhatta. A robbanás a földre taszított, és egy nagy deszka rá esett a lábamra. Mindenhol lángok voltak. Én meg csak feküdtem, és nem tudtam mozdulni. Tehetetlen voltam.
Ezután nevelőszülőkhöz kerültem. De ott nem kaptam a szeretetükből. Már volt két gyermekük, nem kellett nekik egy harmadik. Utáltam őket. Az apa sokszor részegen jött haza, és megvert. Az anya szidott, bármit csináltam. Egy idő után nem bírtam. Így hát megszöktem. A gyerekeik megértették a bajom. Ők segítettek nekem elbújni. A mai napig hálás vagyok nekik.

- Mi történt velük? - szakította félbe Archron.

- Az idősebb fiútestvér meghalt egy autóbalesetben egy hülye sofőr miatt 3 évvel ezelőtt - válaszolta Ronin komoran,- a fiatalabb lánytestvérrel Ninjago Cityben él. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Néha ellátogatok hozzá egy kis beszélgetésre.

- És mi történt, miután megszöktél?

- Az utcákon kellett élnem. Próbáltam szerezni ételt, italt, pénzt, vagy akár valami menedékhelyet is. Rájöttem, hogy ennek csak két módszere van: vagy koldulok, vagy lopok. Arra is rájöttem, hogyha egész nap ülök, és várom a csodát, nem fog semmi sem történni. Szóval a lopást választottam.
10 éves korom óta megy ez. Viszont, mikor 17 lettem, találkoztam egy férfival, aki tudott hamis igazolványokat készíteni. Ő segített nekem megcsinálni az első áligazolványomat. Tudod, mi volt az? - nézett mosolyogva Sultanra - Ronin Kognito.

Sultan egy akkora kacajt adott ki magából, hogy Ronin is beleborzongott.

- És ezt bevették? - kérdezte még mindig nevetve - mármint annyira átlátszó, hogy ez álnév.

- Hát, barátom, néha én is ezen gondolkozom. Erről jut eszembe... - fordult Ronin cimborája felé, - neked a Sultan Archron álnév, vagy...

- Fura, de amúgy ez az igazi nevem - közölte a másik, miközben kortyolt egyet poharából - de én se tudom, hogy a szüleim miért Sultan-nak neveztek el.
- Lehet, titokban királyi felség vagy - nevetett Ronin.

- Az jó is lenne - felelte Archron - de visszatérve az előbbi témára, mi történt azután, hogy felvetted az álneved?

- Megtanultam, hogy kell hamis igazolványokat gyártani, szóval csináltam magamnak még egyet-kettőt, hátha új életet kéne kezdenem. Újra. Mivel már volt rendes személyazonosságom, munkát kerestem. Tudom, ez nagyon nem illik rám, de kellett a pénz. Mikor sikerült eleget szereznem, megvettem egy kis boltot Stiix-ben. És hát - vont vállat - azóta lakom itt.

- Na, várjunk - szakította félbe Archron, - van egy boltod ebben a városban? Azt hittem, csak simán itt laksz.

- Itt is lakom - közölte Ronin, - de a házam földszintjét átalakítottam bolttá.

- És mit árulsz ott? - kérdezte a férfi.

- Mindenfélét. Régiségeket, újdonságokat, eredeti árukat, hamisítványokat, értékes és értéktelen dolgokat, szóval, ahogy mondtam, mindent. Amúgy mostanra már egy egész szép gyűjteményt hoztam össze.

- Ha kérdezhetem - érdeklődött tovább Sultan, - hogyan szerzed be ezeket az... árukat?

Ronin hangosan felnevetett.
- Szerinted hogy? Hát ellopom őket - majd közelebb hajolt cimborájához - őszintén szólva, majdnem minden dolgot a boltban ingyen szereztem be. Voltak emberek, akik elég ostobák voltak, ezért olcsó pénzért meg tudtam szerezni tőlük a dolgaikat. Viszont voltak, akik nem akarták olcsón, vagy egyáltalán eladni az árut, ezért, ahogy már mondtam, egyszerűen elloptam őket.

Archron letette üres poharát az asztalra.
- Szeretném saját szemmel megnézni, mi minden található a boltodban - mondta, majd Ronin felé fordult - és most szeretném megtekinteni, mivel holnap folytatom utamat. Remélem, nem gond.

- Dehogy gond. Mindig jó, ha találok egy-egy embert, aki érdeklődik az ilyenekekben - mosolygott Ronin - még az is lehet, hogy megtetszik valamelyik tárgy. Gyere, elvezetlek az otthonomba!

Majd a kiivott üveget letette a bárpultra, és Sultanra nézett.

- Öhm... Mivel nincs nálam pénz...

- Rendben, fizetek - túrt a zsebébe az idős férfi.

A pénzt a pulton hagyva felálltak, és az ajtó felé indultak.

- Jó 'cakát mindenkinek! - kiáltott vissza Ronin, majd újdonsült cimborájával távoztak a kocsmából.