❝ 𝐌𝐈𝐓𝐒𝐔𝐊𝐎 𝐌𝐎𝐑𝐈 átlagos. iskolába jár, egy lakóházban él, minden éjjel elmegy szórakozni a barátnőivel, mint minden átlagos tizenöt éves.
mitsuko mori nem is olyan átlagos.
mitsuko mori bandát vezet, a fekete mambát, a bandát, amely már...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Minato kerületében kora reggel nem csak a metró járt. Tokió egyik legforgalmasabb városnegyede szinte sohasem pihent, és ez 2005. július huszonnyolcadikán sem volt másképp. Teherautók, személygépkocsik, biciklisek és egyszerű járókelők borították be lépésről lépésre a betont, hogy dolgozni menjenek, vagy csak betérjenek egy kávéra. A negyed különlegessége az lehetett volna, hogy a maximum két-három emeletes lakóházak úgy megfértek a felhőkarcolók mellett, mint a könyvek a könyvespolcon egymás mellett, viszont ez egész Tokióra jellemző volt. Valahol az utcák között egy motor adott olyan hangos gázt, ami még három utcával arrébb is elhallatszott —biztos, hogy túllépte a sebességkorlátozást, és valami kis suhanc volt. Mégis mi dolga volt ilyen korán? Csak nem menekült a nagyobbak elől? A motor hangja mocorgásra késztette azt a lányt, aki már jóval azelőtt ébren volt, mielőtt még akármi dolga lett volna
A kommuna belső kertjének fája alatt egy kiscica játszott a madarakkal. Néha egészen távol szaladt a fától, máskor pedig szinte mókusként mászott fel oda, csakhogy apró, éles karmaival próbálja megtámadni a verebeket. A macskák egyébként visszatérő vendégei voltak a lakóháznak, alkalmanként még ételt is adtak neki a kicsik annak ellenére, hogy ez meg volt tiltva —senki nem akarta, hogy a negyed összes macskája ide járjon enni és piszkítani.
Persze ezt a kis játékot még senki sem láthatta, mert az épületben mindenki vagy csendben volt, vagy még az igazak álmát aludta —pár kivételével. Nem volt olyan hatalmas ház ez, harminc lakással három emeleten még kicsinek is tűnhetett, de teljesen ideális volt azoknak, akik odabent laktak. Ugyanis azok, akik idejöttek, mind nyomós okból voltak itt: árvák, akiknek volt testvére, de nem akarták, hogy a gyámügy elszakítsa őket egymástól, nők, akik bántalmazó kapcsolatból menekültek ide, gyerekeikkel, vagy őket hátrahagyva —nem lehetett őket hibáztatni—, diákok, akik elbírták a titkokat az első szinten, egy rakás másik értelmes, valamire való jött-ment, az alsó szinten pedig mindenféle átutazó, aki két naptól másfél évig lakhatott idebent. És idebent lakott Mitsuko Mori, a második szinten, a tizennégyes szobában, az ágyában fekve, egy képregényt olvasva.
A motor hangjára felkapta a fejét, felkelt az ágyából, az ajtó felé ment, elsétálva a falra ragasztott David Bowie-poszter mellett, az alá odarakott, alacsony szekrényről felvette a tegnap hevenyében odadobott CD-t, majd az alvóspólójával megtörölgetve azt, kinyitva az ajtót, kiment a nappaliba. Megvakarta a nyakát, majd a székre dobott kabátból megállapította, hogy Saeko, a nagynénje és keresztanyja egyben még nem ment el itthonról -a munkába úgyis csak reggel fél hétkor kellett felkelnie, addig Mitsuko összeüt neki egy kis reggelit. Berakta a CD-t a lejátszóba, majd alacsony hangerőre tekerte, nagyon nem is bánta, mert az olcsó másolatok sosem szóltak olyan jól hónapok múlva, mint az igaziak. Attól még jól esett egy kicsit a The Doors-t hallgatni, annak ellenére, hogy szinte nem is tudott angolul. A tévét is bekapcsolta, a híradóra állította, miközben tojást és olajat vett elő.
