She's the Light and I'm your Shadow

10. fejezet: Hát persze

- Harry! - hallottam meg egy számomra kedves hangot a metró tömegében. Odafordítottam a fejemet és egy felém hadonászó szőke lányt pillantottam meg alig pár méterre tőlem és talán a mai nap először mosolyodtam el. Mert bárhogy vártam, hogy viszontlássam a srácokat a szakomról, teljesen elvette a figyelmemet az, hogy Louis hogy fog viselkedni. Izgultam, méghozzá annyira, hogy a metrón állva többször lecsúszott az izzadtságban úszó kezem a kapaszkodóról, és mindannyiszor vissza kellett tennem.

- Hali, Elise! - köszöntem vissza és amikor egymás mellé értünk, megöleltük a másikat. Jó érzés volt újra az ő közelében lenni és érezni a pozitív energiáit, ami egész tábor alatt körüllengte. - A többiek? Nem a koliból jössz?

- Nem, hála az égnek! - tette össze a kezeit, pont rosszkor, mert a metró éppen fékezett és nekem kellett megtartanom ahhoz, hogy ne essen el. - Tegnap beköltöztem, de alig töltöttem el néhány órát a szobában, nem bírtam tovább.

- Rossz szobatársak? - kérdeztem és együttérzően mosolyogtam rá, rajta viszont láttam, hogy szinte szétveti az ideg.

- Az nem kifejezés, Harry - csóválta a fejét - és a legrosszabb, hogy nem csak szobatársak.

- A mi szakunkra járnak?

- A mi csoportunkba járnak! - az egyébként csendes lány szinte felkiáltott a zsúfolt járművön, hogy megfelelően hangsúlyozza az elégedetlenségét.

- Mi? Kik azok? - kérdeztem szemöldök ráncolva. Azok a lányok, akikkel tudtam beszélgetni valamennyit a tábor alatt, úgy gondolom teljesen rendben voltak, szóval biztosan valakik a másik házból váltak a szobatársaivá.

- Petra Johnson, Emma Blue és Ava Morales - mondta és idegesen a hajábatúrt már a nevek említésére is.

- Ava és Emma? - kérdeztem meglepetten. Bár nem igazán beszéltem velük kettesben, Ava már azzal elnyerte a szimpátiámat, hogy segített beilleszkedni Veronicának.

- Ők ketten lehet még rendben lennének, de folyamatosan alájátszanak Petrának, így pedig nagyon elviselhetetlen az egész légkör számomra.

- Mert mit csinálnak? - érdeklődtem, ő pedig az ujjait használva kezdett bele a felsorolásba.

- Folyamatosan panaszkodnak. De tényleg, szünet nélkül! Semminek sem tudnak örülni, már amennyi ideig én velük voltam egyszer nem mosolyodtak el - csapott egyet a fémrúdra, amibe kapaszkodott. - Rohadt sznobok, azt hiszik a legeslegjobb egyetem legjobb szakára jelentkeztek és vették fel őket, és mindannyian el vannak kényeztetve, de annyira, hogy Petra szerintem komolyan elhiszi, hogy ha akarná az egész világ a lába előtt heverne - Elise sóhajtott egyet, amikor hirtelen nem tudott mást felhozni, de engem ezzel is bőven meggyőzött. A vállára simítottam a szabad kezem, ő pedig fájdalmasan nézett a szemeimbe. - Harry, én ezt nem fogom kibírni. Ma el is kezdek keresni valakit, aki helyet cserélne velem, mert ennél tényleg csak jobb lehet.

- Ma kinél aludtál, amúgy? - érdeklődtem, mert ezt még nem említette. Ő elpirulva mosolyodott el és tűrte a füle mögé egy kósza hajtincsét, miközben válaszolt.

- A barátomnál.

Én is vigyorogva kezdtem ingatni a fejemet, miközben őt kérdeztem.

- Akkor nem volt a világvége, ugye?

Ő csak mosolyogva megvonta a vállát, de rögtön utána újra a szememre kapta a tekintetét. Már a szeme csillogásából tudtam, hogy mire fog rákérdezni.

- Mi újság Louis-val? - kérdezte pletykákra éhes tekintettel, de a hangos sóhajom után egyből lelombozódott. - Mi történt?

- Nem tudom - feleltem őszintén. - Nyaralni voltam, az egyik pillanatban még beszélgettünk, több órát is akár, a következőben meg hirtelen nem válaszolgatott. Órákkal később nézte meg és nem volt nyitott a beszélgetésre - meséltem, ő pedig szomorú szemekkel nézett rám és hallgatott engem.