7.

1.3K 90 25
                                    

𝓛𝓲𝓵𝔂 𝓝𝓪𝓿𝓪𝓻𝓻𝓸

2021.február 5. Péntek

Beszélnünk kellett volna már azon a nyáron, abban a pillanatban mikor kiderült az igazság és nem várni eddig a pillanatig. Elrontottuk és őszintén nem vagyok biztos abban, hogy rendbe lehetne hozni ezt az egészet kettőnk között, hisz újra és újra veszekedést tudna generálni - sosem múlna el az az érzés, hogy cserben hagytuk a másikat és akkor még nem voltunk tisztában azzal, hogy a kezdetektől fogva bántottuk egymást.

Egyikünk sem mert belekezdeni csak bámultunk ki a kocsiból az ablakon elkerülve a szemkontaktust - mind a ketten zavarban voltunk, ami nem csoda nem is számítottam másra. Semmit sem tudott rólam, mert úgy eltűntem, mint a kámfort szóval ő nem tudott beszélgetést kezdeményezni egy semleges témáról. Velem ellentétben, aki végig követte őt a tévén és néhány közösségi oldalon keresztül, így én nem tapogatóztam olyan sötétben.

- Van kedved kint sétálni? - kérdezte miközben folyamatosan bámult ki az ablakán. Még mindig nem nézett felém, ez pedig teljesen jól bemutatta a köztünk lévő feszültséget. Mert valljuk be, ha Carmen és George a mai nap folyamán nem lép közbe, akkor biztos elkerüljük egymást és nem igazán lennénk most itt ebben a helyzetben.

- Persze, mehetünk. - mindketten kiszálltunk a kocsiból és miután lezárta a sport kocsiját el is indultunk. Csendben sétáltunk egymás mellett és a hangulat az időjáráshoz hasonlóan fagyos volt. Meg nem mondták volna az emberek, hogy jelenleg mi ismerjük egymást, mert két lépés távolság volt köztünk és annyira elvoltunk a kis világunkban. Mondjuk en kicsit rettegtem attól, hogy valaki felismeri a pilótát és odajön hozzá egy képet kérni ezután pedig lángra kapna, hogy egy lánnyal volt a McLaren pilótája a kései órákban Londonban a Temze partánál kialakított járdás úton. Magam köré fontam a karjaimat és megpróbáltan nem feltűnően bámulni össze-vissza, de a fiú hangos sóhajtása miatt eléggé arra lehet következtetni, így inkább abbahagytam, mert nem segített semmin sem.

- Szóval tényleg ezért mentél el.. - hangja kissé megtört volt és sugárzott belőle a csalódottság, de most miattam vagy maga miatt? Mert ha bennem csalódott volna azt teljesen megértettem volna, nem ő lenne az első ember.

- Valójában ez volt a legkisebb ok. - suttogva válaszoltam neki, mintha félnék attól, hogy valaki meghall minket, de az igazság az volt, hogy egy árva lélek nem volt arra amerre mi, így akár ordibálhattam volna is.

- Mert volt több is? - kérdezi hitetlenkedve és nevetve és megáll mögöttem pár lépéssel hátrébb, amit csak pár pillanattal vettem észre és csak akkor fordultam vele szembe végre. A szemeim megforgattam és ezzel a kérdéssel a zavarom teljesen elszállt, inkább kezdte átvenni a düh, amit mindig akkor érzek, ha eszembe jutnak azok a lányok.

- Még neked áll feljebb? - az előbbi félelemnek nyoma sem volt már, így normál hangerővel, talán kicsit emeltem rajta  bizonyos hév miatt és kezdtük el ezt az adok-kapok dolgot.

- Önzően viselkedtél azon a nyáron, végig csak magadat védted! Minden egyes döntéseddel csak azt érted el, ha én belebukok az egészbe te el tudj futni, úgy hogy én ne tudjak utánad menni. Nem kellett volna hazudnom, megértettem és megtanultam a leckét, viszont pont ezért tettem az egészet. Féltem, hogy elveszítelek a velem járó dolgok miatt, hisz te nem voltál olyan, mint a többi lány. Nem akartalak elveszíteni, mégis megtörtént. Ez pedig pokolian fájt és utálom magam miatta. - annyira hevesen magyarázott, hogy folyamatosan egyre közelebb és közelebb került hozzám. Szemei könnytől csillogtak, de látszott rajta, hogy tartani szeretné magát. Én viszont teljesen padlóra kerültem az egésztől, legfőképp attól a résztől, hogy én nem voltam olyan, mint a többi - szóval eleinte nem csak én voltam ott, hanem azok a lányok, akik miatt végül eldöntöttem, hogy eljövök.

- Nem cselekedtem helyesen akkor abban a pillanatban, mikor eldöntöttem, hogy minden szó nélkül lelépek, tudom Lando. De őszintén mit vártál? Életed legfontosabb részét rejtegetted előlem, hazudtál! Ennek ellenére hajlandó lettem volna megbocsájtani neked, de aztán megláttam azokat a lányokat. Spanyolok és szőkék voltak, reálisan gondolkozva esélyem sem volt velük szemben. Ekkor döntöttem úgy, hogy kiszállok az egészből. Mielőtt jobban megszeretlek. Így kevésbé fájt. - nem hazudok nekem is könnyezni kezdtek a szemeim, sőt ki is buggyant néhány csepp, amit gyorsan le is töröltem az arcomról. Nem szabad, hogy így lásson engem, nem lenne szabad még mindig megviselnie az egésznek, de mióta felbukkant a lakásunkon azóta minden csak rosszabb lett és már annyira sem tudom kontrollálni az érzéseimet, amik most törnek felszínre a mély gödörből Lando jelenléte miatt.

- Mikor megismertelek már rég nem beszéltem velük, szóval igazán mondhattad volna még akkor és tisztázni tudtuk volna a dolgokat.

- Ahhoz elsőnek azt kellett volna, hogy te legyél őszinte. - hiába nem mondott semmi bántót a brit, mégis támadóan reagáltam le amiért egyből magyarázkodni kezdett volna, de egyből leintettem. - Én inkább most hazamegyek. 

- A kocsi a másik irányban van. - mutatott a háta mögé.

- Tudom, de egyedül megyek haza. 

- Azt nem engedhetem! - mondta ellent mondást nem tűrően, ami miatt újra egy kissé hevesebb szóváltásba keveredtünk, ami során nem voltam hajlandó visszasétálni a kocsihoz, de ő mindenféleképpen haza szeretett volna kísérni, így gyalog indultunk el.

Későre járt már és emellé még hideg is volt - így utólag kezdtem belátni, hogy nem kellett volna ennyire makacskodnom. A kocsiban sokkal melegebb lett volna és hamarabb is haza tudtam volna érni és kiosztani a spanyol legjobb barátnőmet és a barátját, amiért ilyen szituációba kevertek minket.

Próbáltam a figyelmem elterelni arról, hogy mennyire átfázott a lábam, hogy mikor a városba beértünk, akkor ott nézelődtem a fényeket, amik a boltokból szűrődtek ki és természetesen piros és rózsaszín színekben pompáztak, amiért csak a szemem forgattam.

- Nem szereted? - bökött az egyik bolt kirakata felé, ami szintén ilyen fényárban pompázott. Válaszként csak nemlegesen megráztam a fejem, hisz nem szerettem volna belemenni az okába, de őt ismerve ez lehetetlen, mert olyan kíváncsi és addig idegesíti az embert, amíg a személy el nem mondja neki - meglepetésemre azonban le is zárta a témát és nem faggatott tovább, amiért hálás voltam. - Egyébként boldog vagy vele? - meglepetten néztem rá és teljesen összezavarodtam, hogy honnan tud a spanyol srácról.

- Jól megvagyunk. - szűkszavúan válaszoltam, ami lehet elárulja azt, hogy valójában semmi sincs úgy, ahogy én azt állítom, de neki erről nem kell tudnia - mindkettőnknek jobb, ha abban a tudatban él, hogy én jól megvagyok Javierrel.

Lépteim felgyorsítottam, hisz tényleg nagyon kezdtem már fázni és már az sem érdekelt, hogy kérdőre vonjam a lakótársam és a barátját, csak egy jó meleg zuhanyra és egy meleg teára vágytam. Minél beljebb értünk a központban, ezzel arányosan találkoztunk velünk egykorúakkal, akik épp bulizni tartottak. Kacarászva mentek el mellettünk egy társaság, akikben biztos volt már egy kis alkohol, hogy ne azzal kelljen indítani a szórakozást, hogy a pultnál toporogva haladnak - így már legalább meglesz az alaphangulatuk az egészhez.

Szerencsére ezután nem sokkal az apartmanhoz is értünk. Épp készültem volna elköszönni a sráctól, de nem úgy tűnt, mint aki távozni készül.

- George-ot meg akarom kérni, hogy dobjon vissza a kocsimhoz, mert anélkül nem tudok hazamenni Glastonbury-be a családomhoz. - így ketten szedtük a fokokat a negyedik emeletig. Az ajtó előtt a kulcsomat előszedtem a táskámból és kinyitottam az ajtót, amin elsőnek én léptem be, de olyan meglepetés tárult elém, hogy ki is esett a kulcscsomó a kezemből.

°°°

Sziasztok! <3

Mit gondoltok a részről? Mennyire volt jogos Lily, illetve Lando részéről a kifakadás? A későbbiekben le tudnak majd normálisan ülni beszélgetni, hogy mit és miért tettek akkor? Szerintetek Lando sejti, hogy valami nincs rendben Lily és Javier között?

Legyen mindenkinek további szép napja! <3

°°°

—Vanda

𝐅𝐢𝐱 𝐔𝐬 | Lando Norris ✔️Where stories live. Discover now