1---> 𝙳𝚘𝚋𝚋𝚢 𝚊 𝚜𝚣𝚊𝚋𝚊𝚍 𝚖𝚊𝚗𝚘́

3.5K 107 63
                                    

Harry Potter az 5. évét fogja járni a Roxfortban. De mint minden nyáron most is Dursleyék házában kell töltenie azt a 2 és fél hónapot.
Sirius befogadta volna de megint el kellett kezdenie bújkálni.

Bár Dursleyék tudják hogy Harry nem varázsolhat az iskolán kívül, mégis tartanak tőle, hogy méregbe gurul és szétátkozza őket.

Harry szokás szerint éhezett, de nem ebben az évben. Barátai sok süteményt és tortát küldtek neki bagollyal.

Egyik délutan amikor ment fel a szobájába az "uzsonnáról", (megint) egy váratlan lény ült az ágya szélén.

-Uram végre megérkezett az étkezésből- állt fel Dobby.

A denevér fülü, helyes orrúy teniszlabda szemű manó eléggé aggódóan nézett Harryre.

-Dobby! Te már megint mit keresel itt?- kérdezte kicsit idegesen Harry.

Már akkor sem örült neki amikor 2.-ban váratlanul betoppant hozzá, de most.

-Dobbynak szólnia kellett Uram. Harry Potter nem fogja elhinni mit tudott meg Dobby a nyár végén. Csak olyan hamar elment Uram a barátaival, ezért nem akartam zavarni- mondta és megigazította a sapkát ami a fején volt. 2 lyuk volt rajta, amin a manó hatalmas fülei kandikáltak ki.

-Mert azt hiszed hogy most nem zavarsz?- kérdezte Harry- Van elég bajom így is.

-Dobby megérti Uram. De ez fontos. Tudnia kell, Harry Potter, mivel áll szemben az idei tanévben- mondta

-Mert megint sárvérűeket akarnak ölni vagy mi?- kérdezte szemét forgatva Harry

-Annál azért kicsit könnyebb Uram. A szexualitásához kapcsolatos a téma Uram- mondta kicsit félénken Dobby.

-Hogy érted hogy a szexualitásomhoz Dobby? Egyeltalán mióta tudsz ilyen szavakat? Te nem vagy normális!- mondta ingerültebben.- Hetero vagyok! Ha nem akkor meg minek járnék Ginnyvel?

-Dobby azt hitte, Harry Potter is rájött hogy jobban vonzódik a másik nemhez- mondta néhány lépést hátrálva Dobby

-Honnan veszed?- kérdezte Harry a pálcája felé kutatva

-Dobby úgy vette észre hogy Harry Potter máshogy tekint Draco Malfoyra- mondta

-Miért tekintenék máshogy Malfoyra, egy utolsó rohadékra?- kérdezte Harry és a pálcáját Dobbyra szegezte

-H-Harry Potter is tudja hogy nem varázsolhat az iskolán kívül...- mondta remegő hangon

-Nem lesz belőle semmi ha kapsz egy kis Stuport a seggedbe!- mondta dühösen Harry

-Tehát Dobbynak igaza van?

-Még mit nem! Stupor!

Dobby gyorsan elugrott.
-Harry Pottert ki fogják rúgni az iskolából!- mondta és kinyitotta az ajtót és elkezdett rohanni a lépcsőn

-Dobby!! Gyere csak vissza!

Harry Dobby után rohant. Elkapta a fülénél fogva de arra már leértek a nappaliba, ahol az egész Dursley család ült.

Mindannyian Harryre és Dobbyra néztek.

Mielőtt Vernon bácsi megszólalhatott volna egy bagoly repült be az ablakon

(Dobby közben csettintve elillant)

-Átkozott madarak!- kiáltott fel a bácsi és becsukta az ablakot.

Harrynek volt egy sejtése hogy ki küldte.

A bagoly ledobta a fejére majd felrepült az emeletre és az ottani ablakon repült ki.

A sebhelyes fiú felvette a földről a levelet. Egybő megtalálta rajta a Mágiaügyi Minisztérium címerét.

Miután végig olvasta felnézett.

-Nos?- kérdezte Vernon bácsi- Mit ír?

-Eltanácsoltak az iskolából...- morogta halkan Harry.

-Tessék?

-Eltanácsoltak az iskolából!- mondta hangosabban

A bácsi elvigyorodott.

-Van, igazság...!

Még mit nem, Potter! 18+ ||Drarry|| [BEFEJEZETT]حيث تعيش القصص. اكتشف الآن