𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

thirteen

Nagy szemekkel meredtem Tony Stark szemébe, aki elég bosszúsan lépdelt felém. A szél kint felerősödött, egyre jobban hallatszódott az eső kopogása az ablakokon, Tony pedig a karjait mellkasa előtt összefonva hunyorgott rám.

-Igen? Hallgatlak - tette csípőre a kezeit. - Hova, hova?

-Csak sétálni akartam egyet - biccentettem.

-Majd szólok, ha elhiszem - biccentett. - Hova akartál menni?

-Nem, Stark, tényleg. Aggódok Barnesékért - igazgattam meg magamon feszengve a ruhámat, hátha elenged az olcsó hazugságaimmal.

-Nem baj. Aludj - küldött vissza a szobába, így dünnyögve csuktam be magam után az ajtót.

Aztán, másnap éjjel megint megpróbáltam kimenni. Csak ezúttal félsikerrel.

A folyosón szedve a lábaimat siettem a bejárati ajtóhoz. Papucsban, rövidnaciban és egy trikóban próbáltam kisettenkedni, ami sikerült is, ugyanis a bejárati ajtót örömmel becsukva magam mögött indultam el az enyhén szeles utcán.

-Kicsit késő van már egy sétához - lökte el magát a ház falától, mire összerezzenve pördültem meg azonnal, fejemet felkpava.

Steve.

Az izmos férfi somolyogva, még is megdorgáló tekintettel meredt rám, felém lépkedve. - Veszélyes ilyenkor egyedül mászkálnod.

-Szórakoztatok velem? - csúszott ki a számon idegesen.

-Raven - lépett elém. - Miben sántikálsz? - kérdezte szigorúan.

-Semmiben! - meredtem rá.

-Lehet, hogy Stark ezt elhiszi, de Én nem. - mondta. - Napok óta készülsz valamire.

-Csak könyvtárba járok - szabadkoztam azonnal.

-Azt tudsz nappal is - érvelt ellenem. - Raven, csak segíteni akarok.

-De nem kell! - emeltem fel védekezően a kezeimet. - Tényleg!

-Menj vissza - intett a fejével. - Aludj jól.

-Francba - dünnyögtem, majd a lakásba visszaindulva csaptam be Barnes szobájának ajtaját.

Hajnali négy felé, a takarót ölelgetve szuszogtam, amikor is az ágy besüppedt mellettem, majd egy hideg kezet éreztem meg vállamon.

-Raven.

-Hm? - dünnyögtem fáradtan.

-Raven! - szólt rám erélyesebben, így grimaszolva fordultam meg és a szemeimet dörzsölve néztem fel... Buckyra.

-Bucky? - könyököltem fel azonnal, döbbenten.

-Ilyenkor bezzeg alszol - vigyorodott el, Én pedig azonnal körbe fonva nyaka körül karjaimat öleltem magamhoz olyan szorosan, ahogy csak tudtam, míg a férfi halkan felnevetve dőlt velem az ágyba.

-Oh anyám! - szorítottam magamhoz a férfit megkönnyebbülten.

-Mi az, Hasselhoff, megijedtél? - simította meg a hajamat, Én pedig erősen a vállába fúrva a fejemet szívtam be mélyen az illatát.

-Istenemre mondom, fogd be kérlek - simítottam meg a haját, Ő pedig mosolyogva húzott magához jobban.

-Úgy ismersz? - nevetett, Én pedig megkönnyebbülten kiengedve a levegőt engedtem el a férfit.

-Tudod, hogy megijesztettél!? - váltottam át azonnal, mire döbbenten nézett rám. - Menjetek a francba! - löktem meg a vállát.

-Nem tehetek róla! - kapta el a kezemet azonnal, lenyomva így mozdulni sem tudtam.

-Legközelebb szólhatnál, ha valami egetrengető világmegváltásra készülsz! - erősködtem.

-Váltsunk vissza öt perccel ezelőttre, amikor még nyugodt voltál! - meredt rám döbbenten. - Nők... - dünnyögte, miután elengedett, Én pedig felháborodottan ugrottam neki, de Ő csak nevetve kapta el a derekamat és gyűrt maga alá. - Hasselhoff - nézett a szemembe szúrósan, megtámaszkodva a fejem felett, másik kezével kezeimet fogta le. - Ne próbálgass.

-Seggfej! - hunyorogtam rá kirántva a kezeimet.

-Vigyázz a szádra Raven.

-Az őrületbe kergetsz - hunyorogtam rá dühösen.

-Csak annyira mint amennyire Te engem - engedett el.

-Azt hittem... Nem jöttök vissza - vallottam be, mire féloldalasan elmosolyodott.

-Csak Én jöttem. - biccentett, mire a szemöldökömet ráncolva könyököltem fel, lesöpörve magamról kezét.

-Thor? Loki? - kérdeztem döbbenten.

-Thor haza hozott és ment vissza Lokival. Mostmár egy jobb helyre viszik - ült le, mire Én is ülésbe húzódtam, betakargatva magam.

-Jól vagy? - kérdeztem őszintén aggódóan, mire elmosolyodott.

-Mint mindig. - vigyorgott.

-Hála Istennek. - feküdtem vissza az arcomat dörzsölgetve, ám azonnal ültem is fel, amit a férfi értetlen tekintettel reagált le. - Steve. Szólj Stevenek!

-Alszik - meredt rám.

-Ne hülyeskedj, tudod hogy mennyire oda van? - ragadtam meg a vállát. - Bucky, mindenki aggódik értetek! - szálltam ki az ágyból, kirontva a szobából.

-Raven. Raven! - sietett utánam.

-Stark! Kapitány! - kiabáltam.

-Reggel elég lett volna! - ragadta meg a derekamat visszarántva, halkan nevetve.

-Steve! - kiáltottam nevetve, megpróbálva kiszabadulni Buck karjai közül. - Stark! Natasha!

-Mi a francért üvöltözöl hajna... - nyitotta ki az ajtót Stark, így azonnal lefagyva hagytam, hogy Bucky abbahagyja a nevetést és engem hátulról ölelve meredjen a ránk meredő Starkra. - Barnes? - döbbent le. - Barnes! - örült meg. - Emberek! - kiáltott fel hangosan.

-Tony, miért... - lépdelt felénk Pepper. - Úristen! - kiáltott fel.

-Mi történik? - rohant le a lépcsőn Natasha, majd mikor meglátta Barnest, megtorpant.

Bucky zavartan engedett el, míg Én a hajamat eltűrve meredtem a többiekre.

-Barnes! - lépett ki Bruce fáradtan a szobájából. Majd, jött Kapitány is.

-Srácok, mi a baj? - dörzsölgette a szemeit Rogers, majd döbbenten meredt legjobb barátjára, aki elmosolyodva emelte fel az állát.

-Szia Steve.

-Buck - ölelte magához azonnal, megveregetve a vállát, míg Én a hűtő felé indulva bontottam fel egy sört.