𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S5 - Szétesve

Rájöttem, hogy bármennyire is akarom, Stacyból sosem lesz Raven. 

Lakásom bejárati ajtaját bevágva dobtam le a kabátom, levéve kesztyűmet, fém kezemmel megdörzsölve csuklómat. Rosszul éreztem magam. Nem fájt semmim - vagy inkább mindenem fájt egyszerre. A bennem lévő már sokszor tapasztalt bűntudat egyre csak nőtt, Én pedig megtámaszkodva a falnál hunytam le a szemeimet. 

Azt hittem, Raven lesz az az ember, aki miatt soha nem kell ezt éreznem. Hiszen Raven sose tenne velem ilyet. Sosem okozna nekem bűntudatot. Raven szeret. Én pedig cserben hagyom és tovább állok. Hogy tehetem meg ezt az egyetlen emberrel aki szeret? 

A hűtő ajtaját bevágva pattintottam le fém ujjaimmal a sörös üveg kupakját. Lehunyva a szemeimet próbáltam kitörölni Raven emlékét az agyamból, de sehogy sem ment. Rosszul voltam. Raven miatt. 

Raven szeret? 

Hogy ne szeretne. De mi van, ha nem? 

Összezavarodottan, két óra múlva, letargiába esve, érzelmeim és gondolataim harca közben harsant fel a csengő. Megrázva a fejemet dörzsöltem meg az arcomat a túlontúl sok üres üveget bámulva ami előttem volt az asztalon. S Raven még mindig a fejemben volt. 

Megint csengettek. 

A szék felborult ahogyan felálltam. Odatotyorogva az ajtóhoz vettem egy mély levegőt. Menni fog. Szét estem, de menni fog. Ujjaimat a kilincsre vezetve nyitottam ki az ajtót. Aztán... 

-Raven? - kérdeztem őszinte döbbenettel a lila rövid hajú lány gyönyörű, pimasz csillogó szemeibe. 

Itt állt előttem. Mellkasa előtt összefűzött kezekkel, felnézve rám, a piszkosul szemtelen ám annál szebb vigyorával. A szívem kihagyott egy ütemet. Egy ekkora szörnynek mint nekem, hogy lehetnek ilyen erős érzései? Egy olyan embernek, aki százakat ölt évekig semmi hezitálás nélkül. Nekem, akit tönkretettek? Egy roncsnak hogy lehet, hogy.. 

A szívem hevesen vert, már-már felragyogott az arcom. 

-Ki az a Raven? - kuncogott fel a már jól ismert hang, a vidámságom pedig elhervadt és szépen lassan kiült az arcomra az őszinte pánik. 

-Stacy - léptem egyet hátra azonnal, a levegőt kapkodva. 

Ne. 

-Stacy - ismételtem meg, megtört hangon. 

A szőke göndör hajú, kékeszöld szemű lány mosolyogva lépett be az ajtón. 

-Elég zavartnak tűntál tegnap a bunkeretekben. 

-Az nem bunker - mondtam azonnal. - Az egy főhadiszállás. 

-Értem, értem - forgatta a szemét mosolyogva s legyintett egyet. - Gondoltam rád nézek, de most sem festesz olyan... - kezdte vékonyka hangon, majd körbenézett. -Jézusom, mi történt?! - vett hirtelen levegőt, ijedten, a konyhába nézve. Kupleráj, a szék feldőlve, az abnormális mennyiségű üres sörös üvegek... 

-Semmi, semmi! - harsantam rá azonnal, kitéve kezeimet. 

Aztán, megtört a tükör.  

-Neked... Neked fém karod van? - kérdezte habogva. 

És ez volt a reakció, amit soha nem akartam látni. 

Az őszinte döbbenet és undor keveredése. Amit Stacy szemeiben láttam, szavakkal megfogalmazhatatlan. Azonnal kiült arcára az értetlenség és az undor. Vagy felismert, vagy csak visszataszította a fém kar látványa. 

-Ez... - kezdtem azonnal. Minek is magyarázkodok? Hozzám ragadt. Nem tudtam megszabadulni tőle. 

-Fém kar? - harsant fel döbbenten, hátrább lépve. 

-Ne, Stacy esküszöm, hogy... - kezdtem hebegve azonnal. - Nem bántalak!

- Miért nem szóltál! - vágott egyet a vállamra bosszúsan. 

-Nem zavar? - kérdeztem döbbenten, ellépve tőle. 

Kellemetlen érzés futott át testemen. 

-Hát... - kezdte. - Egy kicsit, talán - vallotta be, engem pedig elöntött a düh. 

Ravent sosem zavarta. Egy másodpercre sem. Soha. Soha!

-Mond, mi a francot keresel itt? - kiáltottam rá dühösen, ereimben pulzált a feszültség s az idegesség. - Stacy, mi a francot akarsz tőlem!? - harsantam rá, mire a szőke lány komótosan felém fordította a fejét. 

- Randizni akarok, James. Járni veled. Vacsorázni. Elcsépelt, romantikus filmeket nézni. Közös pólót nyomtatni. Mindent, amit a hülye szerelmes párok csinálnak! - harsant rám idegesen, izgulva a válaszomtól.

Döbbenten néztem óriásira kerekedett szemeimmel Ő szemeibe. Várta a válaszom, de nem jött ki egy hang sem a torkomon. Én Ravent szeretem. És Raven engem. 

-Én... - kezdtem hebegve, azonnal csillapítva magamon. - Én...

-Meg akarlak csókolni! - mondta csalódottan. 

-Barátnőm van - mondtam azonnal. - Barátnőm. Kedves lány. Szeszélyes, de kedves - magyarázkodtam azonnal. - És.. Szeret. Azt hiszem. Nem. Biztos. Szeret engem! És én is őt. - bólogattam hevesen. - Ne haragudj, de barátnőm van. 

-És mond, James - kezdte élesen beszívva a levegőt. - Hol van most ez a te drágalátos barátnőd?! - mondta élesen, dühösen. 

Ez lehetetlen. A gerincemen végigfutott a hideg, a testem elzsibbadt és döbbenten néztem a szemeibe. 

-Tessék? - kérdeztem halkan, rekedtes hangon. 

-Hol van ez a Te imádott barátnőd?! - nézett körbe. - Csak mert egy ideje ismerlek és még nem találkoztam vele! - kiáltott rám. 

-Mi a francot akarsz? - kérdeztem döbbenten. - Most mondtam, hogy... 

- Ugyan kérlek, amiről nem tud, nem fáj neki! - harsant rám. 

Micsoda?