Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

30. A visszatérés

Fejemet a vonat üvegablakának támasztom. Lábamat magam alá húzom az ülésen. Amint a Roxfortra gondolok rossz érzések fognak el. Úgy érzem az iskola már nem lesz olyan, mint régen. Nem lesz biztonságos. Hiszen, hogy is lenne az, ha halálfalók masíroznak benne lépten nyomon?
A vonatra felszállókat elnézve sokan nem tértek vissza a Varázslóképzőbe. Biztosan nem ok nélkül. De páran, mint a Nott ikrek, Corban Yaxley vagy épp Regulus, igen. Messziről el is kerülöm őket! Ha akarnám bármikor feldobhatnám őket Dumbledore-nak, de nem tehetek ilyet, mikor köztük van az öcsém is! Nem küldhetem a saját testvéremet az Azkabanba! És biztos vagyok benne, hogy Sirius sem tenne ilyet!  
Fekete gomolyfelhők gyülekeznek a távolban. Havaseső kezd szitálni, kerek cseppekként ütődve az ablaküvegnek. Az idő legalább olyan borús, mint amilyen én is vagyok. Még nem is beszéltem a barátaimmal, pedig láttam, hogy felszállnak a vonatra. De inkább elmenekültem a leghátsó fülkébe.
- Mi nyomja a lelked ennyire, Napsugár? – hajtja a fejét a vállamra Remus.
Egy morgás a válaszom.
- Az kemény! – húzza el a száját a fiú játékosan – Kifejtenéd bővebben is?
Egy jelentőségteljes pillantást vetek rá.
- Most nincs kedvem a viccekhez, Remus!
- Azt látom, de egész úton megsem szólaltál! Szóval azt hiszem sikeresen szóra bírtalak!
Akaratlanul is megjelenik egy halvány mosoly az arcomon, de próbálom elrejteni.
- Csak azon gondolkodom mi lesz ezután! – sóhajtok.
- Na igen! Kemény idők jönnek. És egészen biztosan nem a sikeres RBF vizsgák fogják a legnagyobb problémát jelenteni!
- Hé! Kettőnk közül csak nekem lehetnek bizarr és sötét megérzéseim! – bököm oldalba játékosan.
Remus elneveti magát, mire megint egy mosoly jelenik meg az arcomon.
- Na, már mosolyogsz is! Szuper! Megkeresem azt a büfés boszorkányt és veszek neked csokit. Az a gyógyír mindenre! Egy pillanat és jövök! -azzal nyom egy puszit az arcomra és eltűnik a folyosón.
Sóhajtok és újra elmerülök a baljós gondolataimban. Ekkor egy ismerős hangot hallok beszűrődni a folyosóról.
- …Itt sincs! Egyáltalán a vonaton van? – hallom meg Marlene aggodalmaskodó csacsogását.
- Miért szerinted mivel jönne a Roxfortba? Repülő autóval? – hangzik Lily kioktatása.
- Ariah! – sikkant fel Marlene, mikor meglát az üvegajtón keresztül. Gondolkodás nélkül benyit – Hát, te? Te csak így gubbasztasz itt egyedül? Miért nem kerestél fel minket? Már aggódtunk érted!
- Nem voltam egyedül. Itt volt Remus is csak elment, hogy vegyen egy kis édességet – magyarázom.
- Szóval most már Remus előnyt élvez velünk szemben? – fonja karba a kezét Marlene durcásan.
Lily oldalba böki.
- Mi van? Csak vicceltem!
- Nem, dehogy is! Üljetek le nyugodtan! – intek az üres helyekre.
- Ne haragudj! Nem akarunk zavarni, ha inkább Remusszal szeretnél lenni kettesben! – ezt inkább Marlennek címezi semmint nekem.
- Kérlek maradjatok! – Nem akarok egyedül maradni.
Lilynek egyből feltűnik, hogy borús a hangulatom.
- Minden rendben veled? – telepszik mellém.
- Igen! – bólintok.
Lily hitetlenkedve néz rám.
- Na és Rémusszal és veled?
- Minden a legnagyobb rendben!
- Akkor mi bánt?
- Semmi! Csak olyan keveset aludtam! – nem is füllentek akkorát – Mesélj Marlene, milyen volt Franciaország?
- Ó, hát álomszép! Egy hetet töltöttünk a Pireneusokban… vagy Alpokban, vagy mi a fene van ott! Elég hideg volt és nagyon sok hó esett. Bár nem annyi, hogy elmerüljek benne, de azért nem volt kevés. Az első nap csak körülnéztünk, de a második nap viszont…
Sóhajtva hátra dőlök az ülésen. Marlene nem hazudtolja meg magát és csak csacsog és csacsog kitartóan, ahogy mindig is szokta. És most pont erre van szükségem.
Az élménybeszámolóját Remus érkezése szakítja félbe. Egyik kezében egy bontatlan csokibéka, a másikban pedig egy már megbontott.
- Ó! – lepődik meg, mikor meglátja a lányokat – Sziasztok! Ha tudtam volna, hogy ti is itt lesztek hozok nektek is.
- Igazán kedves tőled! De mi már ettünk! – feleli illedelmesen Lily.
- Tessék! – nyújtja át, a nekem szánt csokibékát.
Mikor kibontom a csomagot, grimaszolok egyet. A kártyán ironikus módon Dumbledore szerepel.
- Kéred? – nyújtom át Marlennek a lapocskát, mert már Roxfortba érkezésem legelső napján megtudtam, hogy Marlene gyűjti őket.
- Tedd csak el! Már nem érdekelnek ezeket a gyerekes vacakok! – feleli komolyan.
Vállat vonok és zsebre vágom a kártyát.
- Hogy telt a szünet lányok? – kérdezi tele tömött szájjal Remus.
- Épp Franciaországról meséltem, mikor félbeszakított az érkezésed.
- Ó, ezer bocsánat hölgyem! Kérem folytassa! – feleli viccesen Remus.
- Köszönöm! Szóval ott tartottam, hogy…
Lily morcosan kulcsolja össze a kezét maga előtt.
- Ha megbocsátanál most én szakítanálak félbe, mert szerintem sokkal fontosabb dolgokról kéne beszélnünk, minthogy láttatok egy nyulat a hóban és örökbe akartad fogadni!
- Mi lenne az a fontos dolog?
- Ti olvastátok az Esti Prófétát? – kérdezi Lily.
- Nem, miért? Mi történt? – tudakolja Remus.
- Azt írták a Sötét Nagyúr nyílt hadat üzent a Minisztériumnak! Kiderült, hogy több ott dolgozó is Voldemort oldalára állt és hogy a Minisztériumot már régóta ostromolták belülről.
Remussal váltunk egy jelentőség teljes pillantást.
- Remus, neked az édesapád nem a minisztériumban dolgozik? Ő nem tud erről valamit? – tudakolja Lily.
- Nem hiszem – köszörüli meg a torkát Remus.
Lily gyanakodva méreget minket, majd így szól;
- Nagyon furán viselkedtek! Tudom, hogy titkoltok valamit és ki fogom deríteni, hogy mi az! – majd felpattan és kiviharzik a kupéból.
Pár percre néma csönd telepszik a helységben.
- Nos, most, hogy drámakirálynő távozott, – kezdi Marlene - elárulnátok mi lelte Siriust a karácsonyi szünet alatt? Nem mintha érdekelne… Csak furán viselkedik! Pont, mint ti!
- Sirius nehéz időszakon megy most keresztül – magyarázom.
- Miért mi történt? – kérdezi kíváncsian.
Tudom, hogy Marlene füllentett és valójában nagyon is érdekli mi van Siriusszal máskülönben miért kérdezte volna felőle? Ezért árulok el nehezen titkokat Marlennek, mert olyankor is beszél és kérdez, amikor nem kellene. Mindemeellett megbízom a lányban, mert tudom, hogy megértő és hűséges, biztosan nem árulna el bennünket. De talán a cserfes szájának túl nagy falat egy ilyen titok.
- Csak családi zűrök! – legyintek végül.
- Na, de mondd el! Hidd el, meg tudok birkózni vele!
Sóhajtok. Kérdőn Remusra pillantok, aki megvonja a vállát.
- Az a helyzet Marlene, hogy Sirius a karácsonyi szünet alatt Jamesékhez költözött.
- De miért? – kerekedik el a szeme.
- Mondjuk úgy, hogy kivívta a család ellenszenvét és…
- Szóval kitagadták?!
Bólintok. Marlennek hamarabb összeáll a kép a fejében, mint vártam.
A lány letaglózva dől hátra az ülésben.
- Ó, Merlinre! Azt tudtam, hogy vannak nézeteltérései a családjával, de nem gondoltam volna, hogy ilyen rosszra fordulnak a dolgok!
- Mi sem! – füllentek.
- Meg kéne keresnem!
- Ne, Marlene! – szólok utána – Lehetne, hogy úgy teszel, mintha nem is tudnál róla? Tudom, hogy Sirius kedvel és biztos kellemetlen lenne neki erről beszélni veled.
Marlene bólint és visszahuppan az ülésre.
- Te biztos jobban tudod! Szóval ez az oka a nagy búskomorságnak?
Rémusszal egyszerre bólintunk, ami cseppet sem tűnhet gyanúsnak. Marlene mindenesetre elhiszi.

Mikor belépek a Roxfortba, ezúttal teljesen más érzés fog el, mint első megérkezésemkor. A falak mintha merevséget és fenyegetést árasztanának magukból. Mintha minden azt sugallaná, hogy háború lesz! Szóval Voldemort nyílt hadat üzent az egész varázsló világnak. A feltételei nyilván ugyan azok, mint amiket a Black házban is felvázolt; vagy a pártjára állsz, vagy meghalsz!
Vajon, hogy fog végződni, mindez? Bárcsak tudnám, hogy fel tudjak rá készülni. Mindenesetre az a baljós megérzésem van, hogy a mi családunknak semmi jót nem tartogat a közelgő háború.

A Mardekár klubhelységébe belépve egy kis cetli fogad a párnámra téve. Furcsa, kesze-kusza betűkkel írták, de az írás nem ismeretlen;
„Ha megtaláltad, gyere a Csillagvizsgálóba. Ne mondd el senkinek! Holdsáp”
Ekkor valaki betoppan a hálóterembe;
- Ariah!
Emmeline áll az ajtóban. Arca döbbent és megkönnyebbült egyszerre.
Gyorsan összegyűröm az üzenetet a kezemben.
- Te meg mit keresel itt? – préselem ki a szavakat az ajkamon.
- Ezt meg hogy érted?
- Nem Regulusszal kéne lenned?
Emmeline végre megérti mire célzom;
- Nem, Ariah! Én nem álltam át Voldemort oldalára! Sose tennék olyat! És Reggievel egy szót sem beszéltem, azóta…- magyarázkodik, majd odaszalad hozzám- Jaj, annyira örülök, hogy látlak! – karol át. A gesztus nagyon váratlanul ér és nem is viszonzom. Még mindig gyanakvó vagyok.  
Emmeline elenged majd végigmér.
- Azt hittem eltűntetek! Te és Sirius! Egyszer csak nem voltatok ott! Azt hittem valami bajod esett!
- Siriusnak sikerült megszöktetnie – magyarázom.
- Mégis, hogy?
- Azt hittem Voldemort oldalára álltál!
Emmeline megrázza a fejét.
- Akkor mégis, hogy lehetsz még életben? – teszem fel a kérdést.
- Voldemort úgy tekintett rá, hogy minden jelenlévő az ő oldalára állt, mivel senki sem mert ellenszegülni, miután megölte azt a férfit. A szüleim úgy gondolják nincs más választásunk, de én ezt nem így látom! Én nem akarok oda tartozni! – szakadnak ki a kétségbeesett szavak belőle.
- Megértelek! – folytatom megenyhülten.
Emmeline sóhajt;
- Vajon mi jöhet ezután?
- Nem tudom, de fel kell készülni a legrosszabbra – felelem. Kezemet a vállára teszem, majd már azon vagyok, hogy magára hagyom a lányt, de még utánam szól.
- És Regulus?
Hátra pillantok, majd így felelek;
- Ő eldöntötte mit akar! Ezek után nem tudok vele foglalkozni!